A magyar vegyipar és kémiatudomány

A végéhez közeledik az akadémiai kutatóhálózat átszervezése, amelynek során jelentõs változás következik be alaptudományi kutatóhelyeink létszámában és szervezetében. Ez az intézkedés jelentõsen és a kémiát tekintve alapjaiban is érinti akadémiai kutatóintézeteinket. A témában kérdeztük Márta Ferenc akadémikust, a központi döntés alapján végrehajtott átszervezés irányítóját az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet fôigazgatóját.

Tisztelt Akadémikus Úr! Interjúnk májusban jelenik meg, vajon helytálló-e a fentebb megnevezett címed, vagy hát akkor minek nevezzelek?

Mindenekelõtt pontosítanom kell a bevezetõben leírtakat. Mint a Matematikai és Természettudományi Kuratórium elnöke, tagja voltam az akadémiai intézethálózat konszolidációjának munkáját irányító kilenctagú bizottságnak, de – a bizottság döntése alapján – a Kémiai Kutatóközpont létrehozásával kapcsolatos szervezési munkát nem én irányítottam, hanem Pálinkás Gábor levelezõ tag, az AKT tagja. Szeretném megjegyezni, hogy a Konszolidációs Bizottságnak az intézetek átszervezésének lebonyolítására vonatkozóan jóváhagyott ütemterv teljesítése egyedül a Kémiai Kutatóközpont létrehozásánál történt meg, és a Kutatóközpont 1998. január 1-jén elkezdte mûködését. Minthogy az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének vezetését 1995-ben beadott pályázatom elfogadása folytán 1998 végéig látom el, emellett ez év végéig az Akadémia Elnöke a Kémiai Kutatóközpont Igazgatótanácsának javaslatára a kutatóközpont vezetésével is megbízott.

De kezdjük az elején! Befejezõdött-e vagy csak a végéhez közeledik az MTA kémiai kutatóintézeteinek átszervezése?

Röviden azt válaszolhatom, hogy az MTA kémiai intézeteinek szervezeti átalakításával kapcsolatban megfogalmazott feladatok megvalósultak. Az Akadémia 1997. évi májusi közgyûlésén elfogadott határozat értelmében az Akadémián folyó kémiai kutatások egy – egyelõre két telephelyen mûködõ – központban történõ egyesítése a Központi Kémiai Kutatóintézet (KKKI), az Izotópkutató Intézet (IKI) és a Természettudományi Kutatólaboratórium Szervetlen Kémiai Kutatólaboratóriuma (TTKL SzKKL) összevonásával megtörtént. A Mûszaki Kémiai Kutatóintézet a Pannon Agrártudományi Egyetem keretében – PATE MÜKKI elnevezéssel –, a Bányászati Kémiai Kutatólaboratórium pedig a Miskolci Egyetem kari státuszú intézeteként – Alkalmazott Kémiai Kutatóintézet elnevezéssel – folytatja tevékenységét. Megjegyzem, hogy több akadémiai intézet egyetemekhez tervezett átadása közül csak ez a kettõ valósult meg.

Miért vált szükségessé az intézethálózat átszervezése, és milyen szempontok képezték az egyes döntések alapját?

Az okok között mindenekelõtt azt a tényt kell megemlíteni, hogy az akadémiai intézetek az évrõl-évre romló anyagi körülmények – költségvetési támogatás és a vállalati megrendelések drasztikus csökkenése – következtében olyan kritikus helyzetbe kerültek, amely az egész hálózat létét veszélyeztetõ következményekhez vezethet, ha nem történik intézkedés ennek megakadályozására.

Az akadémiai intézetekben 1985–1996 között a létszám mintegy 40%-kal csökkent, ezen belül az ún. „élettelen” természettudományé 50%-kal. A nagymértékû létszámcsökkenés következtében az épületekben jelentõs mértékben szabadultak fel férõhelyek, és ezek racionális hasznosítása is indokolttá vált.

Az is nyilvánvaló, hogy azok az objektív és szubjektív szempontok, amelyek alapján 1950 körül az egyes diszciplínák mûveléséhez a kutatási kapacitásokat létrehozták, ma már nem teljesen fogadhatók el, és indokolt a korrekciójuk mind a tudomány nemzetközi fejlõdésében bekövetkezett változások, mind pedig az ország igényeinek és lehetõségeinek figyelembevételével.

Ez utóbbiból is következõen az Akadémia vezetése nem pusztán az intézethálózat átszervezését tekintette feladatának, hanem több szempont mérlegelésével annak a mai igények és lehetõségek szerinti újraformálását – vagy ahogy az egész folyamat elnevezése történt végül is – konszolidálását. E szempontok között olyan kérdések szerepeltek, mint pl.

– melyek azok a diszciplínák, amelyeknél az egyetemek mellett indokolt kutatóintézeti keretben kutatásokat folytatni;

– melyek azok a tudományos kutatási feladatok, amelyek megoldásához feltétlenül a kutatóintézetben megteremthetõ feltételek – különbözõ speciális képzettségû kutatók szervezett együttmûködése, a korszerû mûszerezettség, infrastruktúra optimális kihasználása stb. – szükségesek;

– az intézetek tevékenységének értékelése alapján melyek azok az intézetek, amelyeknél a tevékenység jellege nem indokolja, hogy annak az akadémiai intézetben kell lennie, vagy a kutatások eredményes folytatásának biztosításához az Akadémia lehetõségei nem elegendõek;

– milyen mértékû szelekció szükséges a minõség elvének érvényesítéséhez, azaz, hogy a színvonalasabb kutatások számára teremtsen az átszervezés jobb feltételeket.

A Konszolidációs Bizottság az elõzõekben említett kérdésekrõl valamennyi intézet igazgatójával az illetékes osztályelnök jelenlétében folytatott megbeszéléseket, és az ezek során szerzett tapasztalatok figyelembevételével hozta meg azokat a döntéseket, amelyek az egyes diszciplínák intézeteinek szervezeti átalakításához, az ezekhez szükséges telephely-változtatásokhoz, az egyes intézetek konkrét létszámának meghatározásához, és a konszolidáció folyamatára biztosított pénzforrás felosztásához szükségesek voltak.

Gondolom, a lényeg a létszámcsökkentés és az új szervezet kialakítása. Milyen mértékû a létszám-, költségcsökkentés, hogy alakult ki az új szervezet? Milyen a régi intézmények jogállása? Ezek önálló jogi személyek maradtak, vagy csak jogilag egyetlen kémiai kutatóintézménye van az MTA-nak?

A köztudatban valóban az a nézet terjedt el, hogy a konszolidáció egyetlen célja a létszámcsökkentés, pedig ez nem helytálló. A Konszolidációs Bizottság ugyanis abban döntött, hogy az egyes diszciplínák intézeteiben történõ kutatások folytatásához milyen kapacitást tart indokoltnak támogatni. Amennyiben az intézetek más pénzforrásból tudnak és akarnak létszámot bõvíteni, ezt megtehetik. Egyébként a garantált létszám meghatározásánál – vagy ha tetszik, a létszámcsökkentésnél – azt is figyelembe vette a Konszolidációs Bizottság, hogy a létszám ily módon történõ csökkentését a fiatal kutatói álláshelyek bõvítésével kompenzálni lehet. Ez a döntés alapvetõ a létszámstruktúra fokozatos megváltoztatása érdekében, azaz, hogy kevesebb állandó alkalmazott irányításával minél több Ph.D. és posztdoktor vegyen részt a kutatómunkában.

A kémia területét tekintve a Mûszaki Kémiai Kutatóintézet és a Bányászati Kémiai Kutatólaboratórium egyetemekhez történõ átadása csak az akadémiai bázisból való kikerülésüket jelenti, a kémia egésze szempontjából nem tekinthetõ létszámcsökkentésnek. A Kémiai Kutatóközpont intézeteinek – KKKI, IKI, SzKKL – létszáma: 1985-ben 941 fõ, 1996-ban 526 fõ volt, a Konszolidációs Bizottság által jóváhagyott létszám 450 fõ.

A Kémiai Kutatóközpont létrehozása több szervezeti és tartalmi kérdés, valamint számos technikai feladat megoldását igényelte. Ezek közül csak néhányat említenék meg.

Az Akadémia a pénzügyminiszterrel egyetértésben 1997. december 31-i hatállyal az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetét és az MTA Izotópkutató Intézetét, mint önálló köztestületi költségvetési szervet megszüntette, és egyidejûleg e két intézet, valamint az MTA Természettudományi Kutatólaboratórium Szervetlen Kémiai Kutatólaboratóriuma egyetemes jogutódjaként létrehozta az MTA Kémiai Kutatóközpontját. Mindebbõl következõen a Kémiai Kutatóközpont az önálló jogi személy, és 1998. január 1-tõl az Akadémia egyetlen fõhivatású kémiai kutatóintézménye.

A Kutatóközpont megalakulásával kapcsolatos feladatok közé tartozott alapító okiratának, tudományos kutatási alapfeladatainak, szervezeti felépítésének és Szervezeti- és mûködési szabályzatának elkészítése, amely a kutatóközpont ideiglenes igazgató- és kutatói tanácsának közremûködésével történt. A tudományos kutatási alapfeladatok kialakításában a Kémiai Tudományok Osztálya is részt vett.

A Kutatóközpont mûködéséhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása érdekében közösen finanszírozott központi szervezeti egységeket – Kutatóközpont titkársága, Gazdasági osztály (bérszámfejtés, munkaügy, számvitel, anyagkönyvelés), Ellátási osztály (anyagbeszerzés, raktározás, szállítás), Központi könyvtár, Informatikai- és számítástechnikai csoport, Belsõ ellenõrzés – kellett létrehozni, és feladataikat meghatározni. Minthogy e központi egységek mûködtetése kisebb létszámot igényel, mint amelyet a három intézmény korábban együttesen fordított ezeknek a feladatoknak az ellátására, a fenntartási költségek is csökkennek.

A Kutatóközpont létrehozásának szervezési és technikai feladatai közé tartozott a Szervetlen Kémiai Kutatólaboratóriumnak a Budaörsi úti telephelyrõl a Pusztaszeri úti telephelyre költöztetése. Ez magában foglalta a laboratórium elhelyezésére kijelölt épület kiürítését, a laboratórium kutatási feladatainak megfelelõen történõ felújítását, az ehhez szükséges különbözõ szakipari munkák szigorú ütemterv szerinti megszervezését, és a költözés lebonyolítását. Csak így lehetett elérni, hogy az 1997 szeptember elején megkezdett átalakítási munka és a költöztetés december 23-ra befejezõdjék.

Milyen módszerrel és ki irányítja a kutatómunkát, van-e ennek fõ iránya és prioritása?

A Kutatóközpont Szervezeti- és mûködési szabályzatában foglaltak szerint „A kutatóközpontot a fõigazgató az Igazgatótanács közremûködésével irányítja.”

Az Igazgatótanács számára megfogalmazott feladatok közé tartozik:

– „a Kutatóközpont stratégiai és éves terveinek, továbbá az intézmények tematikai és mûködési terveinek, valamint beszámolóinak megvitatása és elfogadása”;

– „az intézmények szakmai-, gazdasági-, pénzügyi tevékenysége összehangolásának elõsegítése”;

– „a Kutatóközpont tudományos tevékenysége fejlesztése érdekében új kutatási irányok, tematikák mûvelésének, kutatócsoportok létesítésének kezdeményezése”.

Mindezek alapján és figyelembevételével a Kutatóközpont intézményei kutatási tevékenységükben teljes önállósággal rendelkeznek. Ennek az önállóságnak elfogadása nem kis mértékben járult hozzá a Kutatóközpont létesítésével összefüggõ – elõzõekben említett – feladatok, közös egyetértésen alapuló megvalósításához.

Közismert, hogy a három intézményben több hasonló témakörben – katalízis, makromolekuláris kémia, elektrokémia, spektroszkópia, reakciókinetika – folyik kutatás és nem vitatható, hogy szükséges és indokolt is lenne e kutatások ésszerû összehangolása. Véleményem szerint ez meg is valósítható, de ehhez megfelelõ idõt kell biztosítani, hogy a felmerülõ szakmai szempontok körültekintõ mérlegelése az érintett kutatók részvételével és a Kémiai Tudományok Osztálya közremûködésével elvégezhetõ legyen.

Az átszervezéssel kapcsolatban a napi sajtóban is lehetett olvasni arról a vitáról, ami az Akadémia vezetõsége (vagy csak elnöke?) és néhány természettudományi kutatási terület (többek között a kémiai és a fizikai) képviselõi között alakult ki. Mi volt ennek a vitának a lényege, lezárult-e, és milyen módon?

Éppen azért, mert ez lezárult, nem kívánom felújítani, mindössze egy rövid megjegyzést óhajtok tenni. Az akadémiai intézethálózat konszolidációjával kapcsolatban tett intézkedések különbözõ megnyilatkozásokat váltottak ki az érintettek részérõl, és a „szomszéd kertje mindig zöldebb” alapon elsõsorban a „saját házuk tájára” vonatkozó döntéseket nem fogadták „túlzott lelkesedéssel”. Az ilyen, egyébként is feszült légkörben, ha valamelyik területet érintõ nyilatkozat megjelenik a sajtóban, különösen, ha az Akadémia elnökétõl származik – akár valóban, akár a sajtó „jóvoltából” –, természetesen indulatoktól sem mentes reflexiót vált ki. Egyébként Glatz Ferenc cáfolta a – vas és acél országa programjához méretezett fizikai- és kémiai intézetekre vonatkozó – neki tulajdonított nyilatkozatot. Meg kell mondanom, én egyszerûen nem tartottam elképzelhetõnek, hogy az Akadémia elnöke részérõl ilyen, a valóságtól eltérõ állítás hangozzék el, hiszen vele együtt nagyon sokan jól tudjuk, hogy a vas és acél országa programjához méretezett intézetek nemcsak a természettudomány területén jöttek létre.

Köszönjük az interjút!

Vissza