(1923–1985)
Dékány Imre egyetemi tanár, az MTA levelezõ tagja
Wolfram Ervin
Wolfram Ervin 1923-ben született Budapesten, gimnáziumi tanulmányait 1941–1944 között a Kemény Zsigmond Gimnáziumban Budapesten végezte, ahol a természettudományok iránt már érdeklodést mutatott. Egyetemi tanulmányait 1945-ben kezdte a Pázmány Péter Tudományegyetemen Budapesten. A kolloidika iránti tudományos érdeklõdését az egyetem Kolloidkémiai- és Kolloidtechnológiai Tanszékén már 1947–ben megmutatta, amikor Buzágh Aladár akadémikus laboratóriumában dolgozott. Diplomadolgozatát is mesterénél, Buzágh professzornál írta, amelyet 1949-ben védett meg. Elsõ dolgozata szintén Buzágh professzorral közösen 1955-ben jelent meg a kor egyik legjelentõsebb kolloidkémiai folyóiratában, a Kolloid-Zeitschrift und -Zeitschrift für Polymere”-ben, amely a gél-szol átalakulás, más szóval a peptizáció kinetikájával foglalkozott. Tanulmányozta a peptizáció hõmérsékletfüggését is és megállapította, hogy a peptizáció sebessége úgy a peptizátorkoncentrációval, mint a hõmérséklet emelkedésével növekszik. Megállapította, hogy a peptizáció sebességének hõmérsékletfüggése az Arrhenius-egyenlettel leírható. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelentõs különbség van a hidrofób és a hidrofil gélek peptizációjának kinetikájában.
A peptizáció, vagyis a gél-szol átalakulás területén számos alapvetõ kolloid és határfelületi fizikai kémiai probléma tisztázása után a szilárd-folyadék határfelületek tulajdonságaival kezdett foglalkozni. Alapvetõ munkáit három dolgozatban írta meg a Kolloid- Zeitschriftben 1956–58 között, szintén Buzágh Aladárral közösen. Magyar nyelven is publikálta új eredményeit 1958-ban a Magyar Kémiai Folyóiratban a „Folyadékok adhéziója szilárd testek felületén” címmel. Megállapította, hogy a szakadási szög szilárd/folyadék határfelületen jelentõs mértékben függ a közeg polaritásától és az adagolt kapilláraktív anyagok koncentrációjától. Kimutatták továbbá, hogy a szakadási szög azonos körülmények között a felület érdességének mértékével növekszik.
Wolfram professzor nagyon szerette a zenét, kiválóan játszott hegedûn és az egész zeneakadémiai anyagból vizsgákat tett. A háború utáni években rendszeresen hegedült a Ganz Muvek Szimfonikus Zenekarában.
1958-ban meghívást kapott a Drezdai Mûszaki Egyetemre, ahol a Kolloidkémia Intézetben vendégtanárként folytatja munkáját. 1961/62-ben a Verlag Technik Berlinben kiadja az „Einführung in die Kolloidik” c. könyvét.
Buzágh Aladár 1962-ben bekövetkezett halála után átveszi az ELTE Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Tanszék vezetését, ahol a folyadék-szilárd határfelületi tapadás témáját tovább kutatja és különbözõ energiájú felületeken a peremszögek mérésével kezd foglalkozni.
Talán nem meglepõ, hogy a határfelületi jelenségekkel foglalkozó kolloidkémikus érdeklõdik a heterogén katalízis iránt. A vas- és mangán-oxidok, hidroxidok, szulfátok katalitikus tulajdonságaival foglalkozik és az erre vonatkozó eredményeit 1963-ban publikálja. Továbbra is folytatja azonban kutatásait a különbözõ energiájú felületeken adszorbeált folyadékfilmek „áttapadásának” vizsgálata céljából és a polimer felületek nedvesedési tulajdonságait is tanulmányozza 1966-68 között. Elsõsorban a tenzidek adszorpciójának szerepét kutatja a nedvesíthetõség szabályozása céljából. Mivel rendszeres szakmai kapcsolatait továbbra is megtartja a német kolloidkémikusokkal, munkájának elismeréséül a Kolloidgesellschaft 1963-tól az elnökségi tagjává választja, A tudományok doktora fokozatot 1966-ban szerzi meg, majd 1967-tõl tanszékvezetõ egyetemi tanári kinevezést kap az ELTE Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Tanszékére. 1973-tól a Colloid and Polymer Science nemzetközi szerkesztõbizottságának tagja lett.
Fiatal munkatársával, Nagy Miklóssal megkezdi kutatásait vizes közegû polivinil-alkohol oldatokkal, Vargha Évával pedig a polimeroldatok nedvesítési tulajdonságairól közöl dolgozatokat 1968-ban. Az általa indított témák a tanszéken gyorsan bõvülnek és a határfelületi jelenségek vizsgálatára bevezetik Pászli Istvánnal az immerziós mikrokalorimetriás módszert. A polimerek vizsgálata a tanszéken természetesen magával vonja a polimeradszorpció kérdéseinek tisztázását is. Így a szolok és polimeroldatok kölcsönhatását vizsgálják 1969-ben Rohrsetzer Sándorral és Csempesz Ferenccel.
1965-ben az MTA Kémiai Osztályával együttmuködve megalapítja az MTA Kolloidkémiai Munkabizottságát, melynek elnöki teendõit 1966-1985 között folyamatosan ellátta. Az MTA Kolloidkémiai Munkabizottsága 1966-ban az elsõk között alakult az MTA Kémiai Tudományok Osztálya munkabizottsági hálózatában. A kolloidkémia olyan interdiszciplináris tudomány, amely a fizikai kémia, a szervetlen és a szerves kémia alapjain a határfelületekkel rendelkezõ diszperz rendszerek, a makromolekulák és a tenzidek kutatását fogja át. E kutatási terület mûvelõinek összefogására alakult meg a munkabizottság. Alapító tagjai között a kolloidkémikusok mellett a fizikai kémia, a makromolekulás kémia és a kémiai technológia területérõl láthatjuk. A kémiai kutatások közül a kolloidkémia mindig közel állt az alkalmazott kutatásokhoz, mivel a gyakorlatban felhasznált anyagok egy része nem homogén, hanem kolloid állapotban van, vagy az elõállítási technológiákban a kolloid állapot megjelenik vagy megszûnik. A munkabizottság alapításának körülményeinél Wolfram professzor figyelembe vette, hogy a 60-as években a hazai kolloid iparok (mûanyag-, gumi-, festék-, textil- és boripari), valamint a hazai talajtani kutatások olyan kolloidkémiai problémákat vetettek fel, amelyek indokoltnak tartották az interdiszciplináris területen szervezõdõ munkabizottság létrehozását. A hazai kutatások intenzitása és színvonala szükségessé tette a különbözõ kutatóhelyek eredményeinek egy szûkebb, de operatív szakmai bizottságban történõ érdemi diszkusszióját. A munkabizottság valódi tudományos mûhely volt, amely a meglévõ kapacitásokat integrálta, információcserét biztosított a hazai kutatóbázisok közötti kapcsolatok fenntartása és a külföldi kutatók meghívása céljából. Wolfram Ervin a munkabizottság elsõ alakuló ülését 1966. február 14-én Budapesten szervezte meg, melynek feladatai között szerepelt a területtel kapcsolatos alapkutatások és az alkalmazott kutatások fõ irányainak kijelölése, koordinálása és ellenõrzése, amely alapján a munkabizottság tevékenysége a következõ területeket ölelte fel:
Határfelületek fizikai kémiájaWolfram Ervin 1970-ben a Magyar Kémikusok Lapja 9. szám (433-438) „A hazai kolloidtudomány helyzete és feladatai” címû munkájában összefoglalja a munkabizottság egy évtizedes tevékenységének eredményeit és számot ad a hazai és nemzetközi fejlõdési tendenciákról. Megállapítja, hogy a 60-as évek végén Magyarországon a kutatások elsõsorban az ELTE Kolloidkémiai Tanszékén, a JATE Kolloidkémiai Tanszékén, a BME és a KLTE Fizikai Kémiai Tanszékeinek egy-egy csoportjában folytak. A kutatóhelyek között a lényeges területeken együttmûködés alakult ki, amelyre kiváló helyet biztosított a Kolloidkémiai Munkabizottság.
Diszperz rendszerek
Kolloid rendszerek reológiája.
Mindhárom területtel kapcsolatos kísérleti módszerek.
A hatvanas évek második felétõl Wolfram professzor tovább folytatja munkáit a szilárd-folyadék határfelületi témában és tovább bõviti ezeket a polimer és biopolimer vizsgálatokkal. Lényeges fejlodést jelentett a tanszék életében ez analitikai ultracentrifuga beszerzése, amely lehetõvé tette a polimerkutatások további kiterjesztését. Nagy Miklós mellett Kovács Péter majd késõbb Zrínyi Miklós és Horkay Ferenc a polimer oldatok és gélek kutatása területén ért el jelentõs sikereket. A tanszék nyitott volt külföld felé is és Pozsonyból az elsõ külföldi aspiráns is megkezdte tanulmányait a makromolekulás egyensúlyi dialízis és a gélszorpció területén.
Wolfram Ervin mindig nagy figyelmet fordított a kolloidkémiai kutatások hazai népszerûsítésére is, így 1972-ben a Magyar Tudományban összefoglaló munkája jelent meg „Kolloidkémiai kutatás Magyarországon” címmel. Nyitott volt az ipari kutatások felé, mivel a kolloidkémia jellegébõl következõen közel áll az alkalmazott kutatásokhoz. Számos innovációs feladatot oldott meg a papír- és a festékipar, valamint a mûanyagipar számára is folyamatosan a 70-es években.
Komolyan vette az egyetemi oktatási munkát és ezért 1951-1972. között 14 jegyzete jelent meg a kolloidkémia oktatásával kapcsolatosan. 1978-ban az Academic Press kiadásában Faust Rudolffal egy, a nevesedéssel kapcsolatos könyv egyik fontos fejezetét publikálta. Ezenkívül még munkatársaival, Pintér Jánossal, Gilányi Tiborral és Kiss Évával 2 könyvfejezete jelent meg. Mint már említettem, az ipari kapcsolatokat mindig támogatta és 1980-85 között 4 új szabadalmat nyújtott be munkatársaival.
Rendkívül aktívan dolgozott a nemzetközi tudományos életben. 1977-78-ban vendégprofesszor volt D. H. Everett professzor meghívására a Bristoli Egyetem Fizikai-Kémiai Intézetében egy akadémiai évre. Konferenciakiadványokban összesen 78 összefoglalója jelent meg és jelentõsek a nem publikált tudományos eredményei, valamint a népszerûsítõ tudományos cikkei, amelyek a Természet Világától egészen a Felsõoktatási Szemléig különbözõ idõpontokban jelentek meg. A nemzetközi tudományos életben való aktivitását jelzi, hogy a IUPAC bizottságaiban, különösen a Kolloid- és Felületkémiai Bizottságban éveken keresztül tevékenykedett. A IACIS megalakításában részt vett, amely 1978-ban Várnában ideiglenesen, 1979-ben pedig Stockholmban véglegesen megalakult, igy Wolfram Ervint a 12 tagú nemzetközi elnökség tagjává választották. Az elsõ kolloidkémiai világkonferenciát 1975-ben a IUPAC védnökségével Budapesten szervezte meg. Tekintve az akkori politikai és gazdasági viszonyainkat, ez a rendezvény óriási nemzetközi jelentõsséggel bírt, még ma is büszkén olvashatjuk a IACIS konferenciák sorában – amelyek közül a 13.-at éppen 2003-ban rendezik meg Dél-Amerikában – hogy az elsõ konferencia ebben a sorozatban Budapesten került megrendezésre. A konferencia egyik plenáris elõadója Schay Géza akadémikus volt, akinek a 75.-ik születésnapját a konferencián ünnepeltük. A közös kutatási érdeklõdés miatt Schay Géza állandó résztvevõje volt a munkabizottsági üléseknek, sokat segítve ezzel a hazai határfelületi -és kolloidkémiát.
Wolfram Ervin feleségével és Schay Géza akadémikussal
1979. november. 21-én az MTA Kémiai Tudományok Osztálya ülésén a Buzágh Aladár Díj fodíjának átvételekor nagyszerû elõadást tartott. 1980-tól a Colloids and Surfaces folyóirat megalapításától, két periódusban (haláláig) szerkesztõ bizottsági tag volt, 1981-ben pedig a Deutsche Kolloidgesellschaft-tól Wolfgang-Ostwald-díjat kapott, amely az európai kolloidkémiában az egyik legelismertebb kitüntetés. A konferencia rendezéseket tovább folytatta, mivel 1981-ben Siófokon rendezett egy nemzetközi kolloid konferenciát és az ECIS európai konferenciát pedig 1982-ben szintén Siófokon rendezte. Neki köszönhetjük a hazai kolloidkémiai konferenciák rendezésének elindítását is, mivel 1982-óta 2-3 évenként ezek a konferenciák nemzetközi részvétellel mind a mai napig megrendezésre kerültek. Így a 8. konferenciát 2002-ben például Hévizen rendezte az MTA Kolloidkémiai Munkabizottsága és a Magyar Kémiai Egyesület Kolloidkémiai és Reológiai Szakcsoportja.
Gondolatait a modern kolloidkémiáról 1982. szeptember 14-én megtartott „Nedvesedés a folyadékadhézió (Új válaszok régi kérdésekre)” c. akadémiai székfoglalóján ismertette. Az Akadémiai Kiadó gondozásában 1983-ban errõl külön kis kötetet adott ki, amelyben összefoglalja a kolloidika kialakulásának és fejlõdésének vázlatát, hangsúlyozva a határfelületi jelenségek ismeretének fontosságát és azok meghatározó szerepét a kolloid rendszerek stabilitásában.
Figyelemre méltó könyvének azon ábrája, ahol a kolloidika kialakulását és fejlõdését vázolja. Rámutat azokra a kapcsolatokra, amelyek a kolloidkémia multidiszciplináris jellegét meghatározták abból adódóan, hogy a kémiai anyag különbözõ rendezettségû formái hogyan tárgyalhatók a kolloidika keretében, mi a jelentõsége a nagy felületek és a nagyméretû molekulák kutatásának, ill. hogyan alkalmazhatók ezek az ismeretek a felületfizika, felületkémia, szilárdtest fizika, szilárdtest kémia és a makromolekulás kémia területén. Az ábra 1980-ig zárja le az egyes tudományterületek elemzését. Ekkor még nem láthattuk, hogy az említett tématerületek kutatása eredményeként felhalmozott ismeretek mennyisége a 80-as évek közepétõl már minõségi változást eredményez és integrálja a felhalmozott tudást. Ez a folyamat vezetett el az anyagtudomány megjelenéséhez, amely nem jöhetett volna létre a kolloidika megelõzõ 100 éves tudományos eredményei nélkül. Szerencsére ez a gondolatsor tovább folytatható a 90-es évek óta az anyagtudományi kutatások középpontjában álló nanorészecskék és nanoszerkezeû anyagokkal a nanokompozitokkal, a funkcionális és önrendezodõ felületekkel és az ún. intelligens anyagok megjelenésével és alkalmazásának lehetõségeivel.
A Young-egyenlet korrekciójával kapcsolatban kialakult nemzetközi vitához hozzászólva kifejtette, hogy a kétdimenziós nyomás hatása elhanyagolható a szilárd felület határfelületi energiájának értékére. Állítását késõbb Fowkes és Adamson kísérletekkel szintén igazolta.
A vonalfeszültség szerepével kapcsolatban megállapította, hogy Gibbs klasszikus munkájával összhangban a kontaktszög nagyságát végül is a kontakt vonal közvetlen közelében lévõ kvázi-egydimenziós tartományban uralkodó energiaviszonyok szabják meg. Korábban ennek a vonalfeszültségnek az értékét több nagyságrenddel túlbecsülték, de újabb vizsgálatok azonban egyöntetuen megállapították, hogy a vonalfeszültség értéke 10-10 newton nagyságrendû. Így a szokásos nagyságú folyadékcseppekkel végrehajtott kontaktszög mérések eredményeit a vonalfeszültség gyakorlatilag nem befolyásolja. Igen kicsiny cseppek vagy buborékok esetében azonban számolni kell – pl. flotációnál – a vonalfeszültség befolyásával. A 70-es évek végén többen felvetették, hogy a folyadéknak a közvetlen méréssel meghatározó makroszkopikus kontaktszöge nem azonos azzal a mikroszkopikus szöggel, amelyet a csepphez csatlakozó nedvesítõ film ténylegesen bezár a szilárd felülettel. A kérdés szorosan összefügg azzal, hogy a vékony nedvesítõ film feszültsége is különbözik a makroszkopikus értéktõl a Derjaguin-féle „disjoining pressure”-bol adódó többlet kémiai potenciál miatt. A legújabb idõkben lezajlott vita alapján azonban az szûrhetõ le – írja „Értekezések, emlékezések” címû könyvében (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983) – hogy a Young-egyenlet a makroszkopikus kontaktszögekre vonatkozik, így a szokásos méréstechnikáknak nem szükséges számolnia a mikroszkopikus és a makroszkopikus peremszögmérés között ténylegesen fennálló különbséggel. Mindezek alapján kifejti, hogy Young-egyenlet biztonsággal tekinthetõ a kontakt nedvesedési vizsgálatok értékelésének kvantitatív alapjául. Kifejtette, hogy azok az eredmények, amelyek különösen 1950 után láttak napvilágot - Zisman és munkatársai nagy jelentõségû munkássága nyomán - mind ebbõl eredtek. „Ezeknek a vizsgálatoknak az indítéka nagyon gyakorlati volt: új szerkezeti anyagoknak a polimereknek elsosorban a haditechnikai alkalmazása, különösen ragasztásuk egymáshoz és más szerkezeti anyagokhoz megkívánta felületi tulajdonságainak a megismerését, ami az adott kérdés nyomás elsõsorban a folyadékok szétterülésének, azaz nedvesítõ hatásának vizsgálatából indul ki” írja könyvében.
A 70-es évek végén egy nagy sebességû filmtechnika bevezetésével (Wolfram E., Pintér J., Ötvös-Papp E., Kiss É.: „In Microscopic Aspect of Adhesion and Lubrication” (Ed. J.M. Georges), Elsevier, 1982.) kitûnõ felvételeket készített a csepp szétterülésérol és a felület nedvesítésérol. Az átnedvesedés folyamatának idõbeli lefutásával szintén foglalkozott egyszerû modellrendszereken, így üveg/paraffinolaj/víz, üveg/glicerin/víz rendszereken a folyadékhidak elszakadásának technikáját vizsgálta és lefényképezte. Megállapította, hogy a leszorítás kinetika erõsen befolyásolható a vizes tenzidoldat koncentrációjával, amelynek gyakorlati jelentõsége a felületek tisztításánál ill. a kõolaj tárolórétegekben a szénhidrogének kiszorításával rendkívül szoros kapcsolatban van. Könyvének záró részében a nedvesedéssel és a kolloid stabilitással foglalkozik, visszatekintve mesterének Buzágh Aladárnak hagyatékára. Fontosnak tartotta az Ostwald-Buzágh féle kontinuitási elv kvantitatív leírását és idézi ezzel kapcsolatban legújabb irodalmi eredményeket. Felhívja a figyelmet arra, hogy részecskék között a van-der Waals vonzás távolsá görbéje igen kicsiny, néhány nanométer intervallumon belül nem folytonos, hanem térben oszcilláló, olyan folyadékok esetén, amelyek ilyen nagyságrendû gömbszimmetrikus molekulákból állanak. Az erõgörbe szélsõértékei a molekula átmérõ egész számú többszöröseinél lépnek fel. Ez azt jelenti, hogy a folyadékok a határfelületi rétegben nanométeres mérettartományban még megközelítõen sem tekinthetõk kontinuumnak.
Javaslatot tesz a kritikus szilárd-folyadék határfelületi feszültség meghatározására, továbbfejlesztve ezzel Zisman munkásságát. Megadja a Zisman-egyenlet kritikáját. Lényeges eredménye volt, hogy megfogalmazta a szilárd felületek közötti áttapadás jelenségét és vizsgálta a folyadékhidak szerkezetét, a szétterülés, a leszorítás és a hídszakadás kinetikáját. Mindezek fontos gyakorlati jelentõséggel bírnak a mai napig is a legkülönbözobb ipari területeken, mint pl. a koolajbányászat, különbözõ felületek tisztítása, nedvesítése, felületmódosítása stb. Szeretném kiemelni könyvének utolsó fejezetét a „Kitekintést”, amelyben elõre jelzi, hogy a kolloidkémia az élettudományok területén (koagulálás, gélképzodés, gélek szerkezete stb.) nagyon fontos lesz, és megemlíti, hogy a kolloidkémia egyik legrangosabb folyóiratában, a Journal of Colloid and Interface Sci-ben 1946-ban megjelent elsõ füzetében az elsõ cikk nem hivatásos kolloidkémikusnak, hanem a biokémikus Szent-Györgyi Albertnek a közleménye volt.
1983-tól felkérést kap az ELTE tudományos rektorhelyetti feladatainak ellátására. 1984-ben felkérést kap, hogy az induló Langmuir folyóirat elsõ számába írjon tudományos közleményt, mely kérésnek súlyosbodó betegsége miatt nem tudott eleget tenni.
„A kolloidika területén a kutatási irányzatok korszerûsítésére és a többközpontúság kiépítése mellett a rendszeres nemzetközi kapcsolatok megteremtésére és elmélyítésére kell törekedni.… A kolloidkémiai kutatások feltérképezése, a nemzetközi fõ irányok áttekintése után szükség volt a terület világos elhatárolására, más tudományokhoz való viszonyának objektív kifejtésére, a helyesen értelmezett interdiszciplinaritásból adódó következtetések levonására” írta 1971-ben a Kémiai Közleményekben (36, 453-456 oldal) a Mátrafüreden rendezett Kolloidkémiai Konferenciáról beszámolva.
A Magyar Tudományos Akadémia Kolloidkémiai Munkabizottságának elsõ elnökeként hosszú idõn keresztül biztosította e kutatói közösség munkálkodásának magas színvonalát. Irányításával jelentõs tudományos eredmények születtek szilárd felületek folyadékokkal, oldatokkal való nedvesíthetoségének területén. Több új kísérleti módszert, fogalmat vezetett be és feltárta a nedvesedési folyamatok dinamikájának törvényszerûségeit.
1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagjává választotta, mely személyes elismerése mellett a hazai kolloidkémia rangját is emelte.
Munkássága során sokat tett azért, hogy a hazai kolloidika nemzetközi elismertségre tett szert. Feladatának tekintette az ismeretterjesztést a közép- és felsõfokú oktatásban, tágabb szakmai körben és a természettudományok iránt érdeklodok között is. Néhány példa, mely ilyen irányú tevékenységére mutat: A Természettudományi Lexikon címszavai, „A kolloidika tudomány klasszikusai” sorozat szerkesztése a Magyar Kémikusok Lapjában, "Kolloidika, diszperz rendszerek és gélek" címû fejezet a Biofizika c. egyetemi tankönyvben.
A Természet Világa c. folyóiratban: „Érdekes írások kolloid jelenségekõl” címmel dolgozatot írt. Feladatának tartotta a magyar kémiai szaknyelv ápolását, ezért „Felhívás a tudományos magyar nyelv ápolására” címmel, a Magyar Nyelv (1980) 3, 304-308 old. számában közleményt jelentetett meg.
Wolfram Ervin kiemelkedõ egyéniség volt, aki ne csak új kutatási irányzatokat kiváló érzékkel elindító tudósként, hanem tudományszervezoként is fontos szolgálatokat tett a hazai kolloidkémiai és makromolekuláris kutatásoknak. Munkája nyomán jelentõsen kiszélesedett és korszerûsödött az ELTE Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Tanszékének kutatási és oktatási profilja, széles körû kapcsolatok alakultak ki mind nemzetközi vonatkozásban, mind a hazai iparral.
1975-ben Budapesten a méreteiben és tematikájában is grandiózus I. Nemzetközi Kolloid- és Felületi Kémiai Konferencia záróünnepségen Everett professzor (University of Bristol, Anglia) így értékelte: „The meeting offered a unique opportunity for ’coagulating’ people working in the field who are otherwise ’dispersed’ all over the world.”.
KÖSZÖNETNYILVÁNITÁS
A szerzõ ezúton mond köszönetet Nagy Miklós tanszékvezetõ egyetemi tanárnak és Kiss Éva egyetemi docensnek (ELTE, Budapest) az elõadás összeállitásához rendelkezésére bocsátott dokumentumokért.
IRODALOM
1. Wolfram Ervin: A hazai kolloidtudomány helyzete és feladatai.
Magyar Kémikusok Lapja 9 (1970) 433-438.
2. Nagy Miklós: Kolloidok és makromolekulák. Magyar Kémiai Folyóirat, 100 (1994) 515-525.
3. Dékány Imre, Zrínyi Miklós: Határfelületi jelenségek és diszperz rendszerek hazai kutatásának eredményei. Magyar Kémiai Folyóirat 100 (1994) 526-533.