Phil Mullins

A jelentésteli értelem keresése alighanem a szimbólumokat használó állat, vagyis az ember természetes tevékenysége. A gondolkodó elmék többsége azonban arra is kíváncsi, hogyan történik a jelentés megértésének folyamata, és hogyan lehet megnyugtató módon körülírni a lehetséges jelentések körét.

Polányi élete és filozófiája

Polányi Mihály olyan tudós és filozófus volt, akinek életében és gondolkodásában központi szerepet játszottak ezek a problémák. Véleménye szerint a huszadik századot áthatja a jelentés válsága. Úgy látta, hogy ebben a században a filozófiai hagyomány fejlôdése nihilisztikus és veszélyes irányt vett, és saját hôn szeretett tudományában olyan téveszmék ütötték fel fejüket, melyek a Nyugat tudományát és kulturális tradícióját fenyegetik.[1]

Polányi, a széleslátókörû tudós figyelme egyre inkább a modern gondolkodás filozófiai problémái felé fordult. Filozófusi pályája, ahogyan maga megfogalmazta, afféle utójáték volt.[2] Polányi Budapesten született a múlt század utolsó évtizedében, pályafutását orvosként kezdte az elsô világháború idején. A háború után kémikus lett, s a tudományos kutatómunkában hamarosan nyilvánvalóvá vált rendkívüli tehetsége. A jelentésre, valamint a tudomány természetére és fejlôdésének lehetôségfeltételeire vonatkozó filozófiai kérdésekkel a harmincas évektôl kezdett foglalkozni, részint a tudományos közösségrôl szerzett tapasztalatainak, részint a tudomány Sztálin Oroszországában való helyzetének hatására. Ez az érdeklôdés még inkább kiszélesedett a második világháború alatt, amikor Polányi, már angol állampolgárként, részt vállalt a háború és a tudomány kapcsolatáról folyó politikai eszmecserében.

A negyvenes évek második felétôl egészen 1976-ban bekövetkezett haláláig Polányi elsôsorban filozófusként tevékenykedett. Életének ezen utolsó szakaszában írások és elôadások sorában fogalmazta meg kora politikai és filozófiai elképzeléseire vonatkozó erôteljes kritikáját. Úgy érezte ugyanis, hogy ezek végeredményben az értelmes emberi életnek formát adó tradíciókat ássák alá. Kritikáját mindenekelôtt a tudomány mechanisztikus és pozitivista felfogása ellen fordította, mely a teljességgel objektív, személytelen tudás ideálképét tûzte zászlajára. Ez az eszmény, Polányi szerint, elérhetetlen és megtévesztô célkitûzés, mely elleplezi a tudomány társadalmi, hitre építô, gyakorlati és személyes alapjait; kihatását pedig az értelemkeresés szélesebbkörû, nem-tudományos tevékenységére az egész kultúra szempontjából katasztrofálisnak tekintette.

Noha Polányi a jelentésteli értelem kortársi problémáinak forrásairól és természetérôl adott kritikai analízísét írásaiban részletesen kifejtette, gondolatainak mindenekelôtt a hatóköre az elôremutató: sokoldalúan megalapozott filozófiai szemlélete részét képezte azon törekvésének, hogy kultúránkban visszaállítsa a tudományos, mûvészeti és vallási tevékenységformák hitelét. Polányi elôremutató elképzelése egy ismeretelmélet, egy életfilozófia és egy evolúciós ontológia rendkívül eredeti ötvözete. Munkásságát ô maga "posztkritikai filozófiának" nevezte, és általánosabb vonatkozású elképzeléseit újszerû ismeretelméleti modelljére alapozta.[3]

Polányi a megismerés folyamatát funkcionális fogalmakkal írja le, melynek során megkülönbözteti a tudás két fajtáját, az explicit tudást és a hallgatólagos tudást.[4] Az explicit tudás az, amit a megismerô tudatosít magában, amit az elme szeme lát. A hallgatólagos tudás a gyakorlati készségek és internalizált elôfeltevések szövete, melyre a megismerô a tárgy megközelítése során hagyatkozik; olyasféle szövet ez, mely -- akárcsak az ember testi felépítése -- lehetôséget teremt az explicit tudásra. Polányi általánosabb, konstruktív elgondolásai erre a megkülönböztetésre épülnek. Elgondolásaiban a hangsúly mindvégig az emberre mint gyakorlati készségekkel rendelkezô, felelôségteljes társadalmi lényre esik: a tudás formálójára és birtoklójára. Az emberi tudást, az ember felelôsségét és magát az embert ez az elgondolás egy fejlôdô világegyetem távlataiba helyezi.

Érett filozófiai elképzelését Polányi elôször és legpontosabban az 1958-ban napvilágot látott Személyes tudásban fogalmazta meg, mely 1951-52-es Gifford elôadásainak javított és bôvített változata.[5] E mûvében részletekbe menôen fejti ki ismeretelméletét és gazdagon illusztrálja elméletének ontológiai implikációit. A Személyes tudás központi, bár nem kizárólagos témája a tudomány; Polányi elképzelései az ötvenes években, a tudományos felfedezés mikéntjének aprólékos elemzése során öltöttek formát. Amint arra Richard Gelwick rámutatott, a felfedezés vált Polányi egész világszemléletének központi rendezô elvévé.[6]

Csaknem közvetlenül fô mûvének megjelenése után Polányi hozzálátott ismeretelméleti modelljének finomításához, és a nem-tudományos ismeretek körére való kiterjesztéséhez. Kis könyvecskéje, az 1959-ben kiadott Az ember tudománya a történelem tanulmányozásával foglalkozik.[7] Itt Polányi felvázolja az emberi értelemadás és vizsgálódás egész spektrumát, mely az élettelen természet kutatásától a történelem tanulmányozásáig terjed. A kilenc évvel késôbb megjelent A hallgatólagos dimenzió továbbfejleszti a hallgatólagos tudás szerkezetére vonatkozó elgondolásait, melyek a Személyes tudás részét alkották.[8] Polányi utolsó könyve, a Meaning, 1975-ben jelent meg társszerzôje, Harry Prosch amerikai filozófus segítségével. Ahogy a cím is sejteti, a Meaning átfogó kísérlet a jelentés huszadik századi problémáinak elemzésére, valamint Polányi konstruktív szemléletének kiterjesztésére a mûvészi és a vallási jelentés természetérôl való gondolkodás területére. Ez a kötet egyfajta szintézisre tesz kísérletet. A mûvészetrôl és a vallásról itt kifejtett nézetei mindenekelôtt Polányi e tárgyról tartott hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji elôadásain alapultak. Ezek az elôadások viszont sokszor korábbi, publikálatlan tanulmányaiból merítenek.[9]

A Zygon e számában közölt tanulmányok Polányi vallásról alkotott elképzeléseivel foglalkoznak, filozófiája egészének kontextusába állítva azokat. Polányit egyre inkább jelentôs tudományfilozófusnak tekintik; ez a folyóirat pedig most arra vállalkozik, hogy hangsúlyossá tegye elgondolásainak tágabb összefüggéseit és megvitassa a vallásról alkotott elképzeléseit. A itt megszólaló szerzôk mindegyike sok éve foglalkozik Polányi munkásságával. A tanulmányok többnyire a Meaning megfogalmazásaiból indulnak ki, hogy aztán kérdôre vonják, megvédelmezzék és alkalmazzák Polányi nézeteit. A következô néhány oldalon röviden szólok az egyes tanulmányok hátterérôl és léttrejöttük körülményeirôl.

A vallás Polányi posztkrititkai perspektívájából nézve

A hetvenes évek közepétôl kezdôdôen az American Academy of Religion (Amerikai Vallási Akadémia) égisze alatt évenként tanácskozásokat rendeznek Polányi filozófiájáról és annak implikációiról. Bár Polányi munkássága iránt leginkább a vallás kérdéseivel foglalkozó tudósok érdeklôdnek, ezeken a rendezvényeken természettudósok, fizikusok, filozófusok és a humán tudományok képviselôi is rendszeresen részt vettek. Az elôadások többsége vagy Polányi elgondolásainak bírálatára vállalkozott, vagy olyan filozófiai és teológiai kérdésekre alkalmazta ezeket, melyekrôl Polányi nem írt. Polányi felfogásának ez a fajta kritikája és kiterjesztése élénk vita alapjául szolgált. Ezek az eszmecserék rávilágítottak Polányi munkásságának néhány alapvetô ellentmondására. Noha Polányi kifejtésmódja világos, a különféle kérdésekrôl alkotott felfogásának átfogó jelentôségérôl és implikációjáról megoszlanak a vélemények.

Az 1979-es összejövetel különösen szerencsésen ötvözte az interpretáció és az applikáció kettôs megközelítését: a tanácskozáson részt vett Harry Prosch, a Meaning társszerzôje, aki jelentôsen hozzájárult az e könyvrôl, valamint Polányi gondolatainak széleskörû alkalmazásairól folytatott eszmecsere eredményességéhez. Az 1980-as tanácskozás, melyen Prosch ismét megjelent, az elôzô évihez kapcsolódott, s célja az volt, hogy behatóbb vizsgálat alá vegye a vallás azon elemzését, melyet Polányi a Meaningben adott. A Zygon e számában összegyûjtött tanulmányok eredetileg az 1980-as tanácskozáson hangzottak el.

A sort Ronald Hall és Bruce Haddox tanulmánya nyitja. Hall elôször összefoglalja Polányinak és Proschnak a mûvészi és vallási jelentésrôl alkotott felfogását. Ezt más filozófusok és irodalomteoretikusok nézôpontjával kiegészítve Hall azt vizsgálja, vajon helytálló-e az a kép, melyet a Meaning a tudomány és a mûvészet, illetve a mûvészet és a vallás viszonyáról alkot. Ebben a könyvben a mûvészet és a tudomány különbözô jellegére esik a hangsúly, míg Polányi korábbi írásai, Hall szerint, épp a tudományos és a mûvészi jelentés szoros kapcsolatára hívták fel a figyelmet. Hall a Meaning vallásról alkotott képét hasonlóképpen féloldalasnak tartja: Polányi a vallásos jelentést alapvetôen absztrakt és esztétikai természetûnek mondja, ez a jellemzés azonban figyelmen kívül hagyja a történeti vallások egzisztenciális jellegét.

Bruce Haddox egyetértôleg csatlakozik a Hall által felvetett kérdésekhez, valójában azonban több lépéssel tovább viszi Hall Polányi-kritikáját. Szerinte az, hogy Polányi különbséget tesz indikatív, szimbolikus és metaforikus jelentés, valamint az integrálás énközpontú és énátadó fajtája között rendkívül hasznos ugyan, mindazonáltal megtévesztô. Haddox végsô soron azt állítja, hogy a Meaning egész analitikus apparátusa visszalépést jelent a Személyes tudásban, Polányi fô mûvében kifejtett nézetekhez képest.

Richard Gelwick és Harry Prosch írásai élesen szembenálló véleményt formálnak arról, milyennek látta Polányi a tudományos és a vallási jelentés viszonyát. Mindketten éveken át Polányi munkatársai voltak. Gelwick 1977-ben jelentette meg Polányi filozófiájáról írott könyvét a The Way of Discoveryt, melyrôl Prosch az Ethics hasábjain közölt recenziót.[10] Ismertetésében és itt közölt tanulmányában Prosch azt mondja, hogy Gelwick, más teológusokhoz hasonlóan, tévesen értelmezi azt, amit Polányi a vallási jelentésrôl kifejt. Gelwick és Prosch vitájának középpontjában az a kérdés áll, miképpen használhatják fel Polányi gondolatait a teológusok és a humán tudományok más képviselôi. Ezek közül a két legfontosabb: Mennyiben különbözött Polányi szerint a tudománynak és a vallásnak a valósághoz való viszonya? Milyen ontológiai státussal rendelkezik a vallási jelentés Polányi paradigmájában?

Gelwick tanulmánya, mely válaszul születt Prosch recenziójára, amellett érvel, hogy Polányi megkülönbözteti ugyan, de nem választja el egymástól határozottan a tudomány és a vallás által ismert valóságot. Polányi heurisztikus filozófiájában a valóság olyan rétegezett felfogásával találkozunk, mely az igazság feltárásának felelôsségét hangsúlyozza a vizsgálódás minden területén, legyen szó akár teológiai, akár tudományos megismerésrôl. Prosch válaszában azt állítja, hogy Polányi szerint a tudomány és a vallás különbözô gondolkodásrendszerei által feltárt valóság alapvetôen különbözik egymástól. A tudomány a független léttel rendelkezô, empirikusan igazolható valósággal foglalkozik, míg a vallási jelentés, a mûvészi és a matematikai jelentéshez hasonlóan, arra a valóságra vonatkozik, melynek létezése nem független attól a bonyolult rendszertôl, melynek segítségével képet alkotunk róla. A vallás Prosch szerint elsôsorban azért fontos Polányi számára, mert alkalmas keretet biztosít ahhoz, hogy az emberek felelôsségteljes és értelmes életet éljenek.

John Apczynski és Durwood Foster tanulmányai a Polányi által vizsgált kérdéseket Wolfhart Pannenberg tudományról és teológiáról alkotott felfogásával vetik össze. Apczynski azáltal mutatja be, milyen lehetôségek rejlenek a vallási jelentés Polányi-féle felfogásában, hogy Pannenbergnek egy tudományos teológia megalkotását célzó programját polányiánus perspektívába helyezi, és ily módon bírálja. Ez a bírálat egyenesen vezet el Apczynski saját, konstruktív teológiai kísérletéhez, mely Polányira támaszkodva kívánja a vallási kijelentéseket ontológiailag megalapozni. Foster válaszában számos érdekes kérdést vet fel Apczynski Pannenberg-értékelésével kapcsolatban. Szerinte Polányi és Pannenberg között sok hasonlóság van, jóllehet Pannenberg programjának megértéséhez tudnunk kell, hogy ez a német filozófai és teológiai gondolkodás elôzô nemzedékének eszméire való reakcióból ered. Tanulmányának végén Foster jónéhány érdekes párhuzamot mutat ki aközött, ahogy Polányi, Pannenberg és Paul Tillich a kritikai ész vallásbeli szerepérôl vélekedett.

William Scott fizikus és Polányi életrajzírója az American Academy of Religion tanácskozásán elhangzottakhoz fûzött kommentárokat. Megjegyzései fôleg a vallási élmény és tudás -- utóbbi négy tanulmányban elemzett -- ontológiai tárgyára vonatkoznak. Scott szerint Polányi úgy gondolta, hogy az ember különbözô módokon teremt kapcsolatot a valósággal: Polányi leírja az énátadás és a megtapasztalás módszerét éppúgy, mint a tudományét, melyben a megismerô és a megismert között éles határ van. A valósághoz való kapcsolódás ezen módozatainak mindegyike a megismerô elkötelezettségét mutatja az általa felfogott valóság tôle független és valóságos jellemvonásainak megismerésére. Valamennyi tudástípusban szerepet játszik a képzelôerô, melynek skálája a köznapi észleléstôl a mûvészi és a vallási jelentés felismeréséig terjed. A képzelôerô a képhez való kötôdést jelzi, egy olyan valóság képéhez, mely túlmutat azon, aki észleli.

Az itt közölt tanulmányok mindegyike megcsillant valamit Polányi filozófiájának mélységébôl és látnoki erejébôl. Egymás mellé állítva jól mutatják, mennyire megtermékenyítôek lehetnek Polányi gondolatai mindazoknak, akiket a tudomány és a vallás határkérdései foglalkoztatnak.

JEGYZETEK

1. Ezekkel a kérdésekkel számos írásában foglalkozott, legtömörebben talán a Harry Proschsal közösen írt Meaning (Chicago: University of Chicago Press, 1975) címû könyvében.

2. Michael Polanyi, The Tacit Dimension (Garden City, N.Y.: Doubleday & Co., 1966), p.3. (Magyarul: "A hallgatólagos dimenzió". In: Polányi Mihály, Tudomány és ember. Budapest: PMSzFT & Argumentum, 1997. 163-239. o.) Polányi pályafutásának és filozófiai eszméinek részletesebb tárgyalását lásd: Richard Gelwick, The Way of Discovery: An Introduction to the Thought of Michael Polanyi (New York: Oxford University Press, 1977). Polányi saját verziójához lásd Polányi 1963-ban írt elôszavát az 1946-os Science, Faith and Society-hez (Chicago: University of Chicago Press, 1964), pp. 7-19. (Magyarul: "Tudomány, hit és társadalom", In: Polányi Mihály, Tudomány és ember. Budapest: PMSzFT & Argumentum, 1997. 6-101. o.)

3. Noha Polányi sohasem adott rövid meghatározást arra, milyen értelemben használja a "posztkritikai" jelzôt, munkásságát nyilvánvalóan egyfajta válasznak tekintette a kanti filozófia, tágabban pedig a egész karteziánus tradíció felismert korlátozottságára. Egyik elôadásában, melyet nem sokkal fô mûve, az "úton egy posztkritikai filozófiához" alcímet viselô Személyes tudás megjelenése után tartott, a következô megjegyzést fûzte az alcímhez: "Személyes tudás címû könyvemnek...az "úton egy posztkritikai filozófiához" alcímet adtam. Ezzel azt akartam jelezni, hogy véleményem szerint az a nagy gondolkodásbeli forradalom, melyet Descartes, Hume, J.S. Mill és Bertrand Russell neve fémjelez, végsô határaihoz érkezett. Ennek alapelvét az az elgondolás adta, hogy a kételkedés a tévedések oldószere, s ami megmarad, az maga az igazság." "The Outlook of Science: Its Sickness and Cure" (1958 novemberében tartott elôadás, Austin, Tex.ban.), p.10.

4. Polányi számos tanulmányában és könyvében tárgyalja a hallgatólagos/explicit megkülönböztetést, továbbá a hasonló különbséget a "járulékos" és "fokális" tudatosság között. Ennek egyik legtömörebb és legvilágosabb kifejtése a Tacit Dimension 4-20. oldalán található.

5. Polányi Mihály, Személyes tudás. Atlantisz, Bp. 1994.

6. Gelwick, p. xii.

7. Michael Polányi, The Study of Man (Chicago: University of Chicago Press, 1959). Magyarul: In: Tudomány és ember, 103-162. o.)

8. Polányi maga ítélte meg így gondolatainak fejlôdését. Lásd: Tacit Dimension, p.x.

9. Harry Prosch a kötet elôszavában (Meaning, pp. ix-xi) valamint a Zygon e számában (1982 március) beszél a Meaning-ben található szövegek forrásairól és saját társszerzôi szerepérôl.

10. Harry Prosch recenziója Richard Gelwick The Way of Discovery címû könyvérôl, in Ethics 89 (1979 január): 211-216.

Vissza a tartalomjegyzékhez