Harry Prosch

Kivonat. A jelen dolgozat szoros szövegolvasás révén megmutatja, hogy Polányi -- bár a természettudományok, a matematika, a mûvészet és a vallás külsô pólusának jelölésére egyaránt a "valóság" terminust alkalmazta -- a Personal Knowledge-ban és más késôbbi írásaiban is következetesen megkülönböztette egymástól a természettudomány artikulált rendszereitôl függetlenül létezô valóságokat és azokat, melyek csak a matematika, a mûvészet és a vallás artikulált rendszereiben léteznek. Megmutatom, hogy ez a különbség alkotja annak a vitának az alapját, melynek az a tárgya, hogy kereszténynek kell-e tekintenünk Polányit vagy sem.

Igencsak meglepett, amikor megtudtam, hogy Richard Gelwick úgy véli, a Meaning alátámasztja azt a nézetét, mely szerint az a valóság, amelyikkel a vallás foglalkozik, nem különbözik attól, amelyikkel a természettudományok foglalkoznak. Szerinte a Meaning azt az elképzelést támasztja alá, hogy mindkettô gondolkodásunkat megelôzôen és attól függetlenül létezik.[1] A legtöbb kritikus, köztük Marjorie Grene, éppen ennek az ellenkezôjéért kritizálták keményen az Meaning-et, azaz azért, mert Polányi Mihály valóságfelfogásában olyan szakadást hoz, mely annak elôtte nem volt jelen benne. Ironikusan hat, hogy a Gelwick által az Meaning-bôl idézett legtöbb részletet, melyekkel saját álláspontját igyekszik támogatni, valójában én írtam! Polányinak az "Acceptance of Religion" címû elôadásában nem szerepeltek. Ezeket a passzusokat azért írtam, hogy megmutassam: bár a természettudományban illetve a mûvészetben és a vallásban két különbözô valóságfogalom van, mégis mindkettôre illik Polányi gyakran elmondott valóságmeghatározása, mely szerint a valóság az, amitôl azt várjuk el, hogy a jövôben elôre nem meghatározható tulajdonságokat vesz fel; olyan tulajdonságokat, melyekre álmunkban sem gondolnánk. Ezeknek a tulajdonságoknak mintegy saját életük és fejlôdésük van, melyeket sem uralni, sem elôrelátni nem vagyunk képesek; nem szubjektív önkényünk vagy képzeletünk termékei.

Mindazonáltal úgy vélem, az a legjobb, ha nem úgy járok el, hogy pontról pontra végigveszem Gelwick dolgozatát, hanem úgy, hogy saját nézeteim alapját közvetlenül Polányi saját kijelentéseibôl mutatom meg. És ezt közvetlenül a Personal Knowledge-ból fogom megtenni, hogy elkerüljek minden gyanút, miszerint én sugalltam Polányinak ezeket a gondolatokat a Meaning írásakor. A valóságosság egyetlen foszlánya, amellyel Isten Polányi kései gondolkodásában a tôlünk függetlenül létezô valóság értelmében valahogyan rendelkezik, az a mélyebb értelem folyton növekvô gazdagsága, ami minden életben és gondolkodásban az értelem többletét elidézi.[2] E fokozatosság létezése azonban elismerten spekulatív, és nem is bármely vallás Istene. Az ilyen fokozatosság bekapcsolása a biológiai tudományunkba csak azáltal szolgálhatja a teológia céljait, hogy fölvértez bennünket a természettudományok olyan megértési módjával, amely nem engedi, hogy a vallási hit (abban, hogy a világnak van értelme) tudományosan abszurd legyen. Ez a fokozatosság nem képes arra, hogy tudományos alátámasztást nyújtson természetfölötti (vagy éppen természetin túli) lények tényszerû vagy független valóságosságának.

A vallás, mondja Polányi a Personal Knowledge-ban, a "külsô tapasztalat"-hoz való viszonyát illetôen hasonló a matematikához és a mûvészethez. "A külsô tapasztalat elengedhetetlen" -- mondja -- "mind a matematika, mind a mûvészet számára, mint azok témája" [kiemelés az eredetiben]. Polányi ezzel azt akarta mondani, hogy ezek a diszciplínák a tapasztalathoz kapcsolódnak, viszont a külsô tapasztalatból származó megerôsítést a matematika és a mûvészet nem úgy követeli meg, ahogyan a természettudományok. Annak a számára, aki "felkészült rá, hogy benn lakozzék kereteikben", "közlik saját belsô gondolkodásukat, és ennek a belsô tapasztalatnak a kedvéért, ô elfogadja ezt a fogalmi keretet lakhelyeként". Polányi aztán hozzátette, hogy "a vallás hasonló viszonyban áll a nem-vallásos tapasztalattal".[3]

A Personal Knowledge szerint a vallás úgy építi fel saját épületét, hogy "nyersanyagul" szekuláris tapasztalatokat használ fel. Egy hívô átadja magát "a vallási eksztázisnak", melyet "az imádás és a hittétel artikulált kerete" vált ki, és ami "ezek révén kap érvényességet". Ez, tette hozzá Polányi, "analóg a mûvészetre jellemzô érvényességadással". Ezért számára úgy tûnt, hogy a vallásunk teljes szerkezete által kiváltott vallási eksztázis ad érvényességet vallási gondolkodásunknak, nem pedig az a képességünk, hogy gondolkodásunkat egy olyan valósággal létrejött intuitív kapcsolatra való utalás révén igazoljuk, mely felfedezésünket megelôzôen már függetlenül létezett.[4] Isten "abban az értelemben létezik" -- vélekedett Polányi --, "hogy Ôt kell imádni és Neki kell engedelmeskedni, és nem másképpen; nem mint tény -- ahogyan az igazság, a szépség és az igazságosság sem tényekként léteznek. Mindezek, ahogyan Isten is, olyan dolgok, melyeket csak úgy lehet megérteni, ha szolgáljuk ôket".[5]

Ez az elôadási mód éles ellentétben áll azzal, amit ô korábban e könyvében mondott a tudomány tárgyáról. Azt mondta, a természettudományos elméletek azt állítják, hogy "az empirikus valóságot ábrázolják". A természettudományos elméleteknek részben azért van erre alapjuk, mert "saját szépségükre hívják fel a figyelmet", és ebben az értelemben valóban "hasonlóak a mûalkotáshoz, mely saját szépségére mint a mûvészi valóság zálogára hívja fel a figyelmet." Mindazonáltal a kontextus alapján világos, hogy ezek nem ugyanolyan típusú "valóságok". Polányi ügyelt rá, hogy az egyiket "tapasztalatinak", a másikat pedig "esztétikai"-nak nevezze".[6]

Késôbb tudomásunkra adta, mit ért a "tapasztalati"-n. "Egy tapasztalati kijelentés annyiban igaz, amennyiben felfedi a valóság egy elôlünk rejtett aspektusát...mely ennélfogva a rá vonatkozó tudásunktól függetlenül létezik ... A ténykijelentések szükségképpen univerzális intenciót hordoznak. "Amikor azt állítjuk, hogy a valóságról beszélünk, s arról tényleges kijelentést akarunk tenni, akkor eme elkötelezettségünknek külsô megalapozottsággal kell rendelkeznie [kiemelés az eredetiben]".[7] Igaz, a valóságnak állításainkban jelenlévô eme funkciója mindenféle artikulált vállalkozásban ugyanaz. Polányi jelezte, hogy minden artikulált rendszer -- még azok is, melyeket állítása szerint inkább validálni, mintsem verifikálni tudunk -- "a beszélôhöz képest valami reális és külsô jelenlétét állítja".[8] Ez meggátolja, hogy pusztán szubjektívak legyenek és mindannyiukat univerzális intencióval ruházza fel. Mégis, fontos különbségek vannak azok között a külsôlegesen reális entitásokra vonatkozó elvárások között, melyeknek a tárgyai olyan tulajdonságokat fognak kinyilvánítani, melyekrôl nem is álmodtunk (amint láttuk, szerinte ez jogosít fel bennünket arra, hogy "valóság"-nak nevezzük ôket). "A természettudományokban" - mondja Polányi - "az az érzés, hogy kapcsolatba léptünk a valósággal, egy immanens felfedezés jövôbeli empirikus megerôsítéseinek az elôjele, amelyekrôl eddig még csak nem is álmodtunk; a matematikában (és hozzátehetnénk - annak alapján, amit korábban errôl mondott - a mûvészetben és a vallásban is) ez jelzése magán a matematikán (mutatis mutandis, a mûvészeten és valláson) belüli meghatározatlan mennyiségû jövôbeli csíráknak."[9] (Kiemelés tôlem). Ennélfogva a valóságnak ezekben a különbözô gondolati rendszerekben feltárt fajtái is különbözôk. Külön is mondja a matematikáról, hogy "egy elôzetesen létezô, az intellektuális érdem elôzetesen létezô normáinak elegettevô lehetôség feltárása" magán a matematikán belül létesül."

"Mindez" - tette hozzá - "természetesen hangsúlyozottan vonatkozik a mûvészi újításra", és kifejezett ellentétben áll egy "olyan valaminek" a feltárulkozásával, "ami már eleve létezett"; az utóbbival a tudomány foglalkozik.[10]

Polányi a Personal Knowledge egy korábbi helyén világosan kijelentette: "A mûvészi szépség a mûvészi valóság jellemzôje, ugyanabban az értelemben, ahogyan a matematikai szépség a matematikai valóságé. Értékelése univerzális intenciójú, és egy olyan bennerejlô kimeríthetetlen jelentés-alapról tesz tanúbizonyságot, melyet a jövô századok hívhatnak majd elô belôle [az én kiemelésem]".[11] "A természettudományok tapasztalati tényekre való vonatkozása" -- tette még hozzá -- "sokkal specifikusabb, mint a matematikáé, a vallásé vagy a különféle mûvészeteké. Ezért joggal beszélünk a természettudományok tapasztalat által történô igazolásáról, olyan értelemben, mely más artikulált rendszerekre nem vonatkoztatható. A folyamat [ez utóbbiakban] ... a validáció folyamata (kiemelés az eredetiben)".[12] "A vallást ... [és] az olyan nagy intellektuális rendszereket, mint a matematika, az irodalom és a szépmûvészetek ... az validálja, hogy az emberi szellem boldog lakhelyeivé válnak"; méghozzá annak ellenére, tette hozzá, hogy "a vallási meggyôzôdés ereje függ a ténybeli bizonyítékoktól és bizonyos tényekre vonatkozó kétely hatással lehet rá".[13] Hogyan?

Elôször is, az igazi "keresztény kutatás", állította Polányi, nem teológia, hanem "imádkozás". Továbbá, "a vallásos ima semmi olyat nem mondhat, ami igaz vagy hamis". Ez inkább egy olyan fogalmi keret, mely saját magának az elfogadását szenvedélyes Isten-keresés lakhelyeként fejezi ki." Ezért "csak egy keresztény, aki saját hitének szolgálatában áll, értheti meg a keresztény teológiát ... és képes rá, hogy behatoljon a Biblia vallási értelmébe".[14]

Ha nem "keresztény kutatás", akkor mi Polányi számára a teológia? Azt mondja, hogy "a teológia a vallási megismerés elmélete, és az ilymódon megismert dolgoknak egy ennek megfelelô ontológiája. Mint ilyen, a teológia a vallásos ima tartalmait tárja fel, vagy próbálja meg feltárni". A teológia tehát "lehet igaz vagy hamis", "de csak azt az adekvációt illetôen, amellyel megfogalmazza és megtisztítja az elôzetesen létezô vallási hitet".[15]

Mindazonáltal, mondta Polányi, a teológia és a Biblia kijelentéseket tesz. "Mondhatjuk-e kijelentéseirôl" -- tette fel a kérdést -- "hogy azok igazak vagy hamisak?" "A válasz se igen, se nem."[16] A teológia igazságát -- idézte egyetértôen Paul Tillichet -- "azon kritériumok alapján kell megítélni, melyek a revelatív tudás dimenzióján belül helyezkednek el". Ez, mondta, a "haladó protestáns teológiáról"[17] vallott saját felfogását erôsíti meg.

Polányinak saját kérdésére - hogy igaz-e a teológia -- adott válasza sem az igen, sem a nem. Ha elfogadjuk, hogy Polányi ezt úgy értette, a vallásról (a mûvészethez és a matematikához hasonlóan) nem lehet értelmesen megállapítani, hogy igaz vagy hamis, mivel kijelentéseit nem lehet úgy kezelni, mintha azok a világegyetem tapasztalati tényeit írnák le, akkor úgy tûnik, a Personal Knowledge-ban mondottak nagyon is megegyeznek késôbbi felfogásával. Azzal is összhangban vannak, ahogyan különbséget tesz ezek között az artikulált rendszerek és a természettudományok artikulált rendszerei között, ami, mint láttuk, már a Personal Knowledge-ban is annak a felfogásának az alapját alkotta, miszerint a nem-tudományos artikulált rendszerek csak validálhatóak, nem pedig verifikálhatók, mint a természettudományok.

Mindazonáltal összhangba kell hoznunk Polányi jelentés-fogalmát fentebb idézett kijelentésével, miszerint a vallási meggyôzôdések "függenek a ténybeli bizonyítékoktól". "A két fajta felfedezés, a vallási és a természeti" Polányi szerint "elhalad egymás mellett". Ezt azzal a magyarázattal folytatta, hogy "a keresztény hit nem megfigyelhetô tények állítását fejezi ki, következésképpen a kereszténységet kísérletekkel vagy tények összegyûjtésével nem lehet bizonyítani vagy cáfolni". Ezután nézetét a csodákba vetett hitre alkalmazta. Ha "kísérletileg igazolni" lehetne "a víznek borrá való átváltozását vagy a halott feltámasztását", az csak azt mutatná meg, hogy egy természeti eseménnyel állunk szemben, nem pedig egy természetfelettivel. "Lehet" -- mondta --, "hogy a megfigyelés számos eligazító jelet juttat nekünk Istenbe vetett hitünkhöz; ám Istennek semmilyen tudományosan meggyôzô megfigyelése sem változtatná a vallásos imát egy puszta tárgyra vagy természeti személyre vonatkozó bálványimádássá [az én kiemeléseim]".[18]

Akkor hogyan lehetséges egyáltalán, hogy a vallási hit ténybeli bizonyítékoktól függjön? Polányi nem fejtette ki azt a kijelentését, mely szerint függ tôle. Úgy tûnik, úgy gondolta, hogy a vallás nem tesz mást, mint hogy néhány eseményt "természetfeletti jelentôséggel" ruház fel. Mindazonáltal kimutatta, hogy azt, hogy egy ezzel felruházott esemény egyáltalán megtörtént-e vagy sem, "ténybeli bizonyítékkal kell megalapozni". Ha nincs ilyen bizonyíték, akkor természetesen nem lehet "természetfeletti jelentôséggel", vagy bármilyen másfajta jelentôséggel felruházni. Sohasem létezett. Ezért Polányi úgy vélte, hogy a bibliakritika megingathat -- vagy megerôsíthet -- "néhány olyan tényt, mely alapvetô a kereszténység számára".[19]

Mindazonáltal Polányi az ilyen ténybeli bizonyíték létezését nem tekintette a vallási meggyôzôdés sine qua non-jának. Az idézett mondat után következô rész világosan jelzi ezt: "De a bizonyíték, hogy egy tény nem történt meg, néha lényegében érintetlenül hagyja a vallási igazságot, melyet e tény elbeszélô leírása hordoz". Polányi példája a Teremtés könyvében szereplô teremtés-elbeszélés. Bár, mint Polányi implikálja, az ennek meg-nem-történését mutató bizonyíték teljesen meggyôzô, ez "továbbra is sokkal értelmesebb (több értelemmel bíró?) leírása marad a világegyetem természetének és eredetének, mint a világ atomok véletlenszerû kollokációjakénti ábrázolása". A "bibliai kozmológia -- bármilyen inadekvátan is -- annak a ténynek a jelentôségét [fejezi ki], hogy a világ létezik és hogy az ember belôle emelkedett ki, míg a természettudományos világkép a világ mindenféle értelmét tagadja, és valójában figyelmen kívül hagyja az erre a világra vonatkozó legélettelibb tapasztalatainkat". A Personal Knowledge-ban Polányi jelezte, hogy "az evolúció természettudományos vizsgálatára" vonatkozó értelmezését Istenhez adott eligazító jelnek tekinthetjük. Mindazonáltal még ez az észlelés sem "ténybeli" bizonyíték Isten létezésére, a szónak semmilyen értelmében. A "bizonyíték" -- a vallásos nézet érvényessége -- továbbra is az, hogy képes emberi szellemünk számára "boldog lakhelyet" biztosítani.[20] Polányi ezért úgy találta, Tillich nézetei megerôsítik a sajátját, mint ahogyan ezt fentebb láttuk. Bár Tillich a kinyilatkoztatás jelentôségére mutatott rá és úgy találta, hogy azt történeti események közvetítik. Úgy tartotta, hogy erre nem vonatkoztatható a történeti kutatás kritikai elemzése, mivel ez nem foglal magában ténybeli állítást. Ahogyan Polányi mondaná, "felfedezéseit, csakúgy, mint a matematika és a mûvészet esetében, a saját dimenzióján belül elhelyezkedô kritériumokkal való megegyezés alapozza meg".[21]

Eszembe jut, hogy néhány alkalommal (egy alkalommal éppen akkor, amikor azokra az elôadásokra készült, melyek késôbb a Meaning alapját szolgáltatták) megpróbáltam meggyôzni Polányit, hogy semmilyen vallást nem lehet anélkül alapítani, hogy tanaiba valahol bele ne foglalnák saját reális természetfelettiségének a fogalmát, és hogy emiatt a természetfeletti szükségszerû jellemzôje minden olyan vallásnak, mely "jól menô vállalkozás". Soha nem sikerült rábírnom, hogy elismerje ezt. Tényleg nagyon nehéz volt számára úgy megérteni a vallás természetfeletti tényszerû valóságába vetett hitet, hogy az sokkal több, mint mágia vagy babona. Úgy tûnt, hogy a vallás, különösen a keresztény vallás (eltekintve a benne lévô természetfelettitôl) elsöprô nagyszerûségére vonatkozó nézete cáfolja ezt a szükségszerûséget. Lenyûgözte az összeegyeztethetetlen elemeknek a kereszténységben történô képzeletgazdag, természeten túli egyesülése, és úgy tûnt, semmivel sem találja szükségszerûbbnek, hogy az ebben a felfogásban jelenlevô természetfeletti elemeket tényekrôl vagy a valóságról szóló kijelentéseknek tekintse, mint azt, hogy a költemények és színdarabok "történetét" tényekrôl vagy a valóságról szóló kijelentéseknek tekintse. Ezért számára úgy tûnt, hogy sem a költészet, sem a vallás nem képez fontos forrást a létezésünktôl valahogyan függetlenül létezô valóságok történeti vagy természettudományos megismerése számára, és hogy érvényességük nem ilyen megismerésen alapul.

Tudomásom szerint Terence Kennedy az egyetlen olyan tudós rajtam kívül, aki ezt gondolja Polányiról. Azt mondja: "a becsületesség megköveteli, hogy elmondjuk: Polányi nem volt vallásilag elkötelezett, és a keresztény teológia értelmében véve vallásos hite sem volt". Polányi "minden erejét" arra fordította, mondja Kennedy, hogy "megnyissa a vallás ajtaját és kimutassa a vallásos tudás filozófiai legitimitását". Polányi számára, mondja Kennedy, a vallás "az ember lelki létezésének legmagasabb pontja;" "ám nincs valóban objektív, történeti vonatkozása....Inkább a mûvészet világának kiterjesztése, jelentése pedig nem haladja meg radikálisan az ôsi kultúrák szimbólumait és mítoszait."[22]

Kennedy azt mondja, hogy sokan "kereszténynek tekintették Polányit, teljes realizmusával együtt, ellenkezô, kinyilvánított szándéka ellenére". Richard C. Gelwicket, Joao C.Keidannt és Richard C. Prustot említi.[23] Úgy véli, Thomas Torrance "felismerte, hogy Polányi elméletei agnosztikusak a vallás teljesen ontológiai hatalmát illetôen" és hogy "helyénvaló kiigazításokat hajtott végre Polányi mítosz- és valláselméletén".[24]

Bár Kennedy általában véve nagyon nagyra tartja Polányi filozófiai gondolkodását, azzal viszont elégedetlen, hogy Polányi nem mutatta meg, transzcendens értékei hol "léteznek függetlenül attól, hogy elgondoljuk ôket" (vegyük észre itt azt az általános feltételezést, hogy ahhoz, hogy valami valóság legyen, gondolkodásunktól függetlenül kell léteznie -- még akkor is, ha most az értékekrôl van szó). Kennedy úgy gondolja, Polányinak egy transzcendens Isten létében kellett volna megalapoznia értékeit. Valójában úgy véli, Polányinak tovább kellett volna lépnie, hogy gondolkodását végül valahol abban az irányban fejezze be, amerre Torrance fordult.[25]

Valóban keresztény volt Polányi? Mi a keresztény meghatározása? Kennedy meghatározása értelmében természetesen nem volt az. Egy idôszakban valóban úgy tûnt, hogy Polányi teljességgel gyakorló kereszténynek tekinti magát. Amikor megismertem, nyilvánvalóan nem volt az. Már 1948-ban úgy tûnt, némi kétely van benne. Barátjához, Joseph H. Oldham-hez írott, 1948 május 31-i keltezés levelében bevallotta, hogy "találkozásaink után egyre inkább az az érzésem, nincs jogom magamat kereszténynek tekinteni".[26]

Összegyûjtött iratai között szerepel a következô állítás is:

Tillich reményei, hogy az istenit mint a mindenféle koherens entitás mögöttit lássa, összhangban van saját felfogásommal. 1963-ban elmentem Tillich néhány elôadására a Berkeley-re, és egy, a területhez tartozó templomba. A második elôadást követôen néhány órát együtt töltöttem Tillichhel, és beszéltem neki saját munkámról, mire azt mondta: "Ön a tudományért tette meg azt, amit én a vallásért". Ezt persze udvariasságból mondta, ám valóban némileg benne volt a lényeg. Egy meghatározatlan, minden materiálisan strukturált tapasztalaton túl lebegô jelentés látomása egy olyan rétegzett szekvencián belül létezik, mely végsô soron egy nem-szubsztanciális létezés felé mutat.

A vallásnak ezt az aspektusát a mítikus tapasztalat elméletével követném. Ily módon ez annak a természeten túli létezésnek a kiterjesztése, mellyel a mûvészetek rendelkeznek. Ám amikor Tillichhel beszélgetve ebbe az irányba mozdultam el, ellenvéleményét fejezte ki. Az asztal túlsó oldalán velünk szemben ülô papra mutatott és azt mondta: "de ennek a fiatalembernek és még több ezer hasonlónak meg kell mondanom, jövô vasárnap mit mondjanak el a szószékrôl". A kapcsolat természetesen nem jött létre, de hiszek benne, hogy nyomai észlelhetôek a rétegzett világegyetemen belül.[27]

"A kapcsolat nem jött létre". Ez azt jelenti, hogy a teológusok -- még Tillich is -- még mindig egyszerre akarják mind a két módon: Istent nem mint "koherens entitást", hanem ugyanakkor ôt mint az egyetlent?

Végül néhány sor, "Az én-átadásról" címmel, amit valószínleg 1972 körül írt:

A természeten túli képzelôerô abban tér el a természetes képzelôerôtôl, hogy nincsenek olyan meghatározatlan elvárásai, melyek megerôsítenék valóságát. Úgy tartózkodunk a természeten túliban, hogy annak különálló létezését életünk természetes folyásából származó menedékként használjuk. És azt reméljük, újra magával ragad bennünket mûvészete mágiája révén.

A mûvészet természeten túli létezését egy ünnepség lemásolhatja, ám a vallásban egy további jellemzôre is szert tesz. A természeten túli természetfelettivé lesz; a természetfeletti azért támaszkodik rá, hogy meghatározatlanul kinyilvánítsa magát a természetes eseményeket befolyásoló tapasztalatokban. Ilymódon az ima, a vallási szolgálat és minden emelkedett áhítat hatalmáról elmondható, hogy magával ragad és mélyen magába szív bennünket, de ezek az érzelmek csak vezethetnek minket a vallásos hit felé, mert Istenrôl csak mint képzeletbeli személyrôl tudnak beszélni: csak mint lehetôségrôl és nem mint tényleges tényrôl.

De helytelen alábecsülni azt a vallási imádást, mely anélkül szív bennünket magába érzelmileg, hogy megerôsítené Isten természetfeletti valóságát. Isten nem utasítaná vissza, hogy odafigyeljen egy ilyen imádásra.[28]

Számomra természetesen úgy tûnik, hogy mindez azt mutatja, Polányi Istent nem olyan valóságnak tekintette, mely artikulált rendszereinktôl függetlenül létezne, úgy, mint a természettudományok tárgyai. Az továbbra is kérdés marad, vajon úgy kellett volna-e gondolnia, hogy Isten ilyen valóságként létezik; mindenesetre számomra úgy tûnik, nem így gondolta. Hogy a kereszténységet illetôen ez mit jelent, azt azokra hagyom, akik képesek ilyen dolgokat tudni.

JEGYZETEK

1. Úgy tûnik, most a meglepetéseken van a sor. Richard Gelwick azt mondta, meg van lepve a nézeteink közt található különbségek miatt. Én meg azon vagyok meglepve, hogy olvasta a Meaning szövegét annak megjelenése elôtt (Michael Polanyi and Harry Prosch: Meaning [Chicago: University of Chicago Press, 1975]). Ezt senki sem mondta nekem eddig. Gelwick említése a könyvben csupán udvarias, általános jellegû volt, mivel nem tudtam, hogy ô gyakran beszélgetett a vallásról Polányival. Így, az én ismereteim szerint nem volt semmi köze az Meaning szövegéhez. Polányi javasolta nekem, hogy változtassam meg a szavakat a munkához készült vázlatom három vagy négy mondatában, amikor együtt átnéztük a szöveget, mielôtt Polányi aláírta volna a publikációról döntô szerzôdést. Én ezeket a változtatásokat megtettem az utolsó vázlatban, melyet aztán átadtunk a kiadónak. Egyik sem a vallással foglalkozó részek egyikében volt. Ami azt illeti, birtokomban van Polányi egyik kézzel írott megjegyzése, mely így szól: "Csak egy sort írok, hogy megmondjam neked, mennyire tetszik a vallásról szóló részed." Több megjegyzést késôbb sem fûzött ehhez. Ezt én úgy értelmeztem, hogy a részt kielégítônek találta, bár az messze túlment "A vallás elfogadásá"-hoz írott jegyzetein, melyeket az 1968-ban a Texas University-n és a Chicago University-n tartott elôadásaihoz készített. A második meglepetés számomra az volt, hogy Gelwick írásából megtudhattam, hogy Polányit római katolikusnak keresztelték. Nekem soha nem sikerült kihúznom belôle, milyen vallású. Úgy tûnt, nem akar beszélni saját vallásos élményeirôl, hitérôl. Michael Polanyi: Logic of Liberty (Chicago: University of Chicago Press, 1951) címû mûvében és más írásaiban tett megjegyzésekbôl arra következtettem, hogy protestáns volt.

2. Michael Polanyi, The Tacit Dimension (Garden City, N.Y.: Doubleday & Co.,1966) 87-92. o. Polanyi and Prosch, 172-81. o.

3. Michael Polanyi, Personal Knowledge (Chicago: University of Chicago Press, 1958), 283. o.

4. Uo., 283-84.

5. Uo., 279. o.

6. Uo., 133. o.

7. Uo., 311. o.

8. Uo., 202. o.

9. Uo., 189. o.

10. Uo., 302. o.

11. Uo., 201. o.

12. Uo., 202. o.

13. Uo., 280. o.

14. Uo., 281. o.

15. Uo.

16. Uo.

17. Uo., 283. o. Az idézet Paul Tillich-tôl származik, Paul Tillich: Systematic Theology, I.kötet (London: Nisbet & Co., 1953), 144. o.

18. Polanyi: Personal Knowledge, 284. o.

19. Uo.

20. Uo. 284-85. o.

21. Uo. 283. o.

22. Terence Kennedy, The Morality of Knowledge (Rome: Pontifica Universitas Lateranensis, 1979), 138-40. o.

23. Uo., 139. o.

24. Uo., 171. o.

25. Uo., 193-94. o.

26. Collected papers of Michael Polanyi, Joseph Regenstein Library, University of Chicago, Box 15.

27. Uo., Box 38.

28. Uo., Box 41.

Vissza a tartalomjegyzékhez