A Csehországot szinte szabályosan körülvevő hegykoszorú legmagasabb és legmarkánsabb szakasza a cseh-lengyel határon emelkedő Óriás-hegység, a Szudéták hegységrendszerének tagja. A hegységnek két ,egymással párhuzamosan futó gerince van: a Határ-gerinc (egyes könyvekben sziléziai gerincnek hívják)am – amely országhatár is Csehország és Lengyelország között – hosszú, enyhe lejtőkkel Lengyelország felé, és a belső, előbbinél alacsonyabb Cseh-gerinc, amelynek aláfutása meredekebb. A hegység magját a Határ-gerinc alkotja, amely 200-2000 m szélesen fut dél felé, mintegy 23 km hosszan. A két gerinc között mély, vad völgyek húzódnak, a Jizera, a Fehér-Elba, a Kis-Elba és az Úpa völgyei.

Főleg óidei kőzetek, gránit és pala alkotja. Helyenként 200-300 m mély, jégkorszaki gleccserek által vájt völgyek tagolják, melyekben 15 tengerszem fekszik, tetején pedig magashegységi lápok terülnek el. Növényvilága a kedvező éghajlati és geológiai viszonyok következtében igen gazdag. Számos Európai viszonylatban is ritka faj él. A főgerinc teteje erdőtlen, köves, a borókabokroktól helyenként szinte járhatatlan, dús havasi gyep fedi. A többi gerincet és a lejtőket tömött fenyőerdők borítják, csak elvétve találni bennük tölgy illetve bükk foltokat. Állatvilága egykor szintén igen gazdag volt, azonban a civilizáció mind kisebb területre szorította vissza az állatvilág életterét. Az emlősöket ma főként a zergék képviselik. A sűrű erdőség viszont kedvez a madárvilágnak.

Éghajlata hűvös, az átlagos évi hőmérséklet +6°C, csapadékban gazdag, a hóréteg gyakran meghaladja a Magas-Tátrában hullott hó mennyiségét, és több, mint 100 napig fedi a hegységet. A hegység főgerince Európa legszelesebb területei közé tartozik. A Balti-tenger irányából érkező szeleket a Lengyel-alföld felett semmi nem fékezi, emiatt gyakoriak az északi irányból érkező heves orkánszerű viharok, melyek nem ritkán pillanatok alatt hófehér homályba burkolják a hegységet.

Az Óriás-hegység 1963 óta nemzeti park, 1992 óta az UNESCO által nyilvántartott bioszféra rezervátum.

A Krkonose elnevezés a hegység mesebeli szellemének nevéből ered. A valószínűleg szorb eredetű szó a feljegyzésekben 1110-ben szerepel először. Egyes mesék szerint jószellem, aki megsegíti a viharban bajba jutottakat, mások szerint ő a rossz szellem, aki veszélybe taszítja a hegy vándorát. Akár így, akár úgy, egyben megegyeznek, mégpedig abban, hogy már mindenki látta. A beszámolók szerint főleg hajnalban és naplementekor ötlik szembe óriás, emberfeletti alakja.

A hegység főgerince enyhén ívelten kelet-nyugati irányban húzódik körbefogva az Elba és a Fehér Elba völgyét. A terület turisztikai szempontból legfontosabb része az Elba forrásvölgye. A folyó a hegység főgerincének közvetlen közelében, 1387 m tengerszint feletti magasságban ered. Innen alig kilométernyi távolságban az addig enyhe lejtésű patak 35 m magas vízeséssel érkezik a róla elnevezett völgybe, ahol kezdetben hatalmas sziklafalak által szegélyezett meredek sziklaszorosban dübörög, majd megszelídülve, fokozatosan kiszélesedő, a főgerinccel párhuzamosan futó, keletre tartó folyóvölgyben folytatja útját. A hegység déli oldalának legfontosabb turisztikai és síközpontjaként ismert Sprindleruv Mlyn község mellett egyesül a keleti irányból érkező Fehér Elba vízével, majd délre fordulva Vrchlabí városkánál 10 m széles folyóként hagyja el az Óriás-hegységet.

A távolról kopárnak tűnő gerinc számos geológiai látványossággal szolgál. Nyugatról keletre haladva az első említést érdemlő hely az Elba forrása, melytől keletre emelkedik a Vysoké Kolo 1508 m magas csúcsa. A hegyet dél felől szemlélve csupán egy hatalmas, térképzuzmóval borított, nem túl meredek törmeléklejtő látszik, északi oldalát azonban közel 200 m magas szinte függőleges sziklafal alkotja, melynek lábánál apró tengerszemek nyugszanak. E sziklás kiemelkedés után szelídebb hegyhátak következnek, melyekből csak itt-ott bukkan ki egy-egy látványos, gránitból felépült sziklaalakzat, mint a Ptací kámen és a Polední kámen. Tovább haladva kelet felé következnek a lengyel oldal nagy tengerszemei a Wielki Staw és a Maly Staw, melyek a gerinc egyre meredekebbé váló, de dús növényzettel borított északi oldalában fekszenek. A tavakat követően ismét megváltozik a táj arculata. Itt emelkedik a Snezka hatalmas törmelékkúpja, melynek 1602 m-es csúcsa nem csak az Óriás-hegység, de egyben Csehország legmagasabb pontja is. Ide nem csak gyalog lehet feljutni, dél felől ülőszékes felvonó szállítja fel nyáron a turistákat, télen a síelőket. A Snezka délnyugati lábánál az Úpa folyó mély forrásvölgye húzódik. Az Úpa és a Fehér Elba völgye között fekvő kis fennsík a két folyó forrásvidéke. A hegység egyik különlegessége az itt elterülő több négyezkilométer területű magashegyi láp, mely nem csak a két folyót táplálja, de a főgerinc oldalából szivárgó számos kisebb forrás vize is innen származik.