Jegyzetek
39

(1869. december 28.)
28/12 869.

   Kedves fiam !

   Miután, míg egyik tanácsnokom a számadásrevízióval elkészül, melyre dolgozásom folytatására szükségem van, egy félóráig szabad leszek, s nem tudom: lesz-e újesztendeig csak még annyi időm az írásra, felhasználom azt, hogy szerencsekívánataim el ne maradjanak. - Nem formulázom gratulációmat. - Miután többnyire még azt sem tudjuk, mit kívánjunk önmagunknak, ki határozhatja meg, mi tehetne mást szerencséssé. - Óhajtásom csak az, hogy a lehetőségig boldog légy, s hogy ha lehet, azt előmozdíthassam, miként s mi által válsz boldoggá, az Istenre s magadra bízom, mert hisz a siker minden törekvésnél s így a szerencse utáni törekvésnél is főként önmagunktól függ, azaz attól, hogy a pálya, melyet választunk, egyéniségünknek megfeleljen. Remélem s óhajtom, hogy ebben nálamnál ügyesebben jársz el. - - Nem képzelheted, mennyire elkedvetlenít, hogy az utolsó kívánatot, melyet ez évben hozzám intéztél, nem teljesíthetém. -Azóta, hogy utolsó leveledre feleltem, újra többször átgondoltam a tárgyat, s mindinkább megerősödöm azon meggyőződésben, hogy csak érdekedben jártam el. Anyád - s ebből mérheted szeretetét - kinyilatkoztatá, hogy szerencséd, jövőd, dicsőséged kívánja, az aggodalom, melyet utazásod okozna, tekintetbe nem vehető, hogy ő soha utaidon akadály lenni nem akar, s én osztom nézetét, de ez esetben nem pályádtól, hanem csak egy eltéréstől tartóztatlak vissza, melyhez ábrándjaid csábítanak, s melyet, úgy hiszem, nemsokára ilyennek fogsz ismerni.

   Nem vonom kétségbe az éjszaki expedíciók fontosságát. - A tudomány hivatása, hogy az egész föld ismeretét megszerezze, és így néhány mérföldnyi part geografikus felmérése vagy egy haszonvehetetlen darab kontinens helyzetének meghatározása kétségen kívül haladás, mely nagy fontosságú lehet, mert minden lépés, melyet előbbre teszünk, további s talán nagy eredményű vizsgálódások kiindulási pontjául szolgálhat. - Megengedem még azt is: a kis német hajó valószínűleg nemigen kitűnő legénységével nagyobb felfedezésekre alkalmatos; hisz Kolumbusz Amerikát igen gyenge hajókkal fedezte fel; de vajon te magad, ki a tudomány azon ágaival eddig csak mellékesen foglalkoztál, melyek arra szükségesek, hogy ily utazás tapasztalatait tudományosan felhasználjad, megfelelhetnél-e feladatodnak? - Nem kétlem, az asztronómia méréseit, amennyire az a szélesség s hosszúság fokainak meghatározására szükséges, s még igen sok mást meg fogsz tanulhatni márciusig, sokat fogsz észlelni s ezáltal haladni utazásod alatt is; de sokkal mélyebben belátsz a tudományba, mint hogy ne vallanád meg, hogy jelenleg előkészülve nem vagy, s így sokkal kevesebb eredményre számolhatsz fáradságod után, mint ha pár évvel később tennéd ugyanazt, míg másrészről ezen utazás eltaszít azon iránytól, melyben eddig haladtál. - Ha a tudomány ezen ágát választod magadnak, s pár év múlva nem egy Petermann úrtól szervezett expedícióval, melyhez 1000 tallérod a híres geográfus költségét könnyítené, de rendes expedícióval, a poláris tengeren jártas kapitánnyal indulsz útra, sajnálni fogom, de nem fogom ellenezni egy szóval határozatodat - de így jótállok, hogy még az utazás alatt magad is rosszallani fognád engedékenységemet. -
   Az, hogy a doktorátus letételét kívánom, nálam nem szeszély. -
   Miután ezen pályára léptél, előtted csak 3 út áll. -
   Vagy praktikus irányban folytatod tanulmányaidat és pl. egy école des Mines-be mégy. -
   Vagy professzúrára készülsz.
   Vagy hazatérve (természetesen utazás után), mint magányos tudós folytatod életedet, akár aktíve a tudomány valamely ágának szentelve minden erődet, akár csak mint tudománykedvelő, a tudományt csak annak tekintve, mi az életet szebbíti. -

   A második esetben a doktorátus szükséges, az elsőben legalább jó - a harmadikban pedig azért kívánatos, mert egyetemi pályádnak bevégzése (ein Abschluss), és ha a doktorátust letetted, s hazajössz, s itt az ország tudományos törekvéseiben részt veszel, csak tőled függ, hogy magadnak állást szerezzél. Ha akarsz, igazi szépet, mert mindig szép dolog valamely ország tudományos mozgalmainak élén állani, s ha kartársaidra gondolsz, el fogod hinni, hogy ezen állást tőled senki nem veheti el; vagy legalább szerezhetsz magadnak igen kellemes állást, amennyiben annyid mindenesetre lesz, hogy mindennapi kenyered biztosítva van, s ily helyzetben a tudományok mívelése több élvezetet ad, mint mások milliókkal maguknak megszerezhetnek.

   Éppen mert a doktorátus letétele oly cél, mely pályádnak semmi esetre akadálya nem lehet, s mert addig, míg azt elérted, semmire elhatározni nem kell magadat, ez is egy nagy előny. - Szívesen írnék többet, de már kétszer jött be tanácsnokom...

   Ég áldjon meg - s adjon oly boldog évet, mint én kívánom. - Ha csak lehet, kérlek írjál mentül elébb.

Szerető apád
Eötvös  


Vissza az "Eötvös Loránd és Eötvös József levelezése" c. lapra