A minap egy nagyon piszkos, gyűrött kis naptár akadt a kezembe, amelyen az évszám: 1944. A fedele alatt ez áll: ,,dr. K. Gy. ksm. 706/1''.
Szórványos bejegyzések tarkítják a jegyzetrészt és amíg böngésztem e bejegyzéseket, felrémlettek előttem ezeknek a vészterhes napoknak az emlékei. Közel 30 esztendeje, hogy a ,,század'' visszovonulásban volt. Századunkat Erdélyben, Gödemesterházán szeptemberben vagonírozták be. A magunk mögött hagyott síneket kis létszámú német alakulat azonnal felrobbantotta, hogy az előretörő Vörös Hadseregnek az útját akadályozza.
Mi telve voltunk optimizmussal, hogy útunk végre hazafelé visz és ebben a szovjet csapatok a segítségünkre lesznek. Hazafelé...? Dehát mi várhat reánk ,,otthon''? Hiszen - a század javarészt, az öregebb korosztály tiszántúliak, a fiatalok pedig pestiek voltak - amíg mi munkaszolgálatot teljesítettünk, otthonmaradt családunkat összetelepítették, majd gettóba zárták és júniusban csendőrsegédlettel lezárt marhavagonokba préselve útnak indítottak, akkor még előttünk ismeretlen ,,táborokba''...
Mi is ilyen vagonokban utaztunk, a légitámadások miatt meg-megállva. Ilyenkor a keretlegények felügyelete mellett, menedéket keresve kirohantunk a pályatest előtti szántóföldekre és ahogy az ország belseje felé haladtunk, mindinkább kevesebben tértünk vissza onnan. Látva ezt a századparancsnok, a vagonok ajtajaiból a keretlegényekkel össztüzet zúdíttatott a kukoricásban megúvó, szökött munkaszolgálatosokra...és a szerelvény haladt tovább...
találkoztunk a párhuzamos sínpárokon álló, beszegezett ablakú, leláncolt ajtajú vagonokból összeállított szerelvényekkel is. Az ablak- és az ajtóréseken keresztül láttuk a síró anyákat, amint kis csöppségüknek legalább levegőt akartak biztosítani, - beszélni nem lehetett velük, mert mindkét vonatot a kakastollas csendőrök vették körül.
A jajgatásokból, könyörgésekből kivehető volt, hogy vízért esengenek...
Első ízben találtuk magunkat szembe a náci kegyetlenségekkel, döbbenetünkben reménységeink megfogyatkoztak, de a viszontlátás lehetőségét még ezek láttán sem adtuk fel.