Április 22-én, vasárnap az egész napot ágyban kellett töltenem. Már napokkal előtte is megtörtént, hogy minden erőfeszítésem ellenére reggel az ágyból nem tudtam felkelni. Megmerevedtem. Időbe tellett, amíg a rekamiéról keservesen lecsusszantam, és kétrét görnyedve elindulhattam
Egy ilyen napon keresett volna fel Beliczey Miklós a feleségével, de állapotom miatt nem tudtam fogadni őket. Persze nehéz az ilyen ,,fogadtatást'' elsimítani, ezért néhány nap múlva magam kerestem fel Beliczeyéket. Miklóssal még a harmincas években kötöttem barátságot. Kardvívó voltam, de csak háziversenyeken szerepeltem a ,,Csaba'' Vívó Egyesületben, ahol rövidesen az egyesület főtitkárának választottak meg. Miklós, baiczai Beliczey Géza felsőházi tagnak, a gerendási földbirtokosnak volt az egyetlen fia. Ötszáz saját, ötszáz kat. hold bérleten gazdálkodtak. Miklós közgazdasági egyetemet végzett. Tanulmányutat tett Amerikában, Afrikában, Európa legtöbb országában; angolul, franciául, németül beszélt. Felesége egy vagyontalan osztrák grófnő volt, apósa nyugállományú huszártiszt. Miklóst velem egyidőben az egyesület elnökének választották meg. Miután kifelé így mi ketten képviseltük egyesületünket, a választmányi üléseken kívül is, gyakran került sor közös megbeszélésre. Ilyenkor rendszerint a libériás hajtó, Miklós könnyű kis kocsiját az irodám előtt állította meg. Az egyesület bevételi forrása a gyér donációk mellett, a telente megrendezett ,,Vívóbál'' tiszta jövedelme volt és ennek érdekében Miklóssal felkértük a számításba jöhetőket a bál díszelnükségére, védnökségére, rendezésére. És az anyagi siker nem maradt el. Miután az egyesület tagjai között a csabai fiatalok minden rétege képviselve volt, ezek a bálok fesztelen, jó hangulatban kerültek megrendezésre. Miklós demokratikus, humanista gondolkodására vallott, hogy a bálokon mindenkor nemcsak megjelent, de elegáns frakkjában, velem együtt felkereste a Vigadó báltermeiben az ez alkalomra felállított boxokban a lányos mamákat, papákat és kivétel nélkül mindegyikkel közvetlen hangon eldiskurált. És ez a gyakorlata akkor sem változott meg, amikor a negyvenes évek elején kinevezték Békés vármegye főispánjává. E méltóságában is megmaradt annak, amilyennek korábban megismertette magát. Persze ez szerencsésen összeesik Kállay miniszterelnöksége alatti jó közhangulattal, amikor a lakosság legkülönbözőbb rétegeiben érezhető volt erjedés, valami újnak esetleges bekövetkezése.
Kovacsics vagy báró Feilitsch főispánságára vezethető vissza, hogy a Csabán megjelenő kurzuslapnak a keresztény irányzatú Körösvidéknek kiadója és nyomdája a Sajtókamara által is igen intenzíven támogatott Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó Rt. elnöke, a mindenkori főispán volt. Éppen ezért a kurzus oldalán érthetően nagy felháborodást és megütközést váltott ki, amikor a gyulai főispánnak a Körösvidék Rt. elnökének, - az Oroszlány Gábor és Gyöngyösi János szerkesztésében és kiadásában megjelenő liberális csabai lapban, a Békésmegyei Közlönyben, Beliczey Miklós névaláírásával ,,Búzakereszt vagy horogkereszt'' címet viselő vezércikk megjelent. A cím megválasztása is elégséges volt arra, hogy ,,judeobolsevizmussal'' vádolja a két antiszemita, háborús uszító Koppányi Gyula ref. lelkész és Migend Dezső, a főispánt, aki ezzel egyidejűleg lemondott a Körösvidék Rt. elnöki tisztjéről és számolnia kellett azzal, hogy vitéz Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter kiüldözi a főispáni székből. De Beliczey vállalt a gáncsoskodást, maradt a helyén, amíg ez számára lehetséges volt - és bizony segített azokon, akiken csak tudott! 1944. marcius 19-én azonban félre kellett állnia. Tüntetőleg mondott le. Sztójay Dömét már nem szolgálta és a kormányzó Magyar Élet Pártjából is kilépett!
Körülbelül ennyit tudtam róla, amikor felkeresésem előtt néhány nappal az utcán összetalálkoztunk. Napbarnított arccal, felgyűrt ingben, zöld kárpitos kötényben üdvözölt. Kezében is szerszámok voltak. A város asztalosműhelyében dolgozik másfél hónapja. Önként jelentkezett közmunkára.
Most, hogy felkerestem, nagy bizalommal fordult hozzám. Elmondta, hogy az egyetlen tisztségviselő volt Békés megyében, aki már 1944. március 19-én az állásából, pártjából kilépett, mégis rendőri felügyelet alatt áll, mert a politikai rendőrségünk vele szemben érthetetlenül elfogult és nem mindenben tárgyilagos, sokkal szigorúbb az országos mértéknél! Csak élni és dolgozni szeretne, hogy eltarthassa becsületes munkával 73 éves anyját, feleségét és három kicsiny gyermekét. Minden vagyonát elvették, semmije sem maradt. Hat napig a maga kezével aratott, hogy családjának a kenyérre valót megkeresse. Mindezt szívesen, örömmel és emelt fővel tette, de egyedül a testi munkából megélni és családját fenntartani nem képes. Sokat tanult, tapasztalt, dolgozott, most is dolgozni szeretne, szörnyű büntetésnek tartja, hogy munkaerejét, munkakedvét, demokratikus érzésektől áthatott igaz segítőkészségét figyelmen kívül hagyva, munka nélkül nyomorog családjával együtt. Megítélése szerint nálánál szüzebb politikai múltú szaktisztviselő az országban nem akad, amikor a közigazgatás 90
Nehéz szívvel hallgattam jogosnak vélt panaszát, mert egyenes, őszinte, gerinces embernek ismertem. Politikai rendőrségünk benne nyilván csak Horthy főispánját láthatta és az ,,éberség'' jegyében járt el, amikor ezt a férfiút ,,rendőri felügyelet'' alatt tartotta.
Ekkor még Miklóst lényegében más bántódás nem érte. Biztatnom kellett ,hogy rövidesen megkezdődik az igazolási eljárás és akkor mód és alkalom nyílik, hogy eddigi politikai működését, munkáját az igazolóbizottság értékelje és ha szükséges, rehabilitálja. Ha ,,igazolt'' lesz, akkor gazdasági vagy adminisztratív munkakörben kedvére való elhelyezést fog találni...