November 25. Szombat reggel.
Úticélunkról megint csak semmit sem tudunk, de hogy lovas csendőrök kísérik a szállítmányt, bizonyos, hogy gyalog, hosszabb út áll előttünk. Elinduláskor a szokásos figyelmeztetés: ,,aki szökést kísérel meg, azt a helyszínen agyonlövik!'' A menet élére és végére kerültek a lovas csendőrök. Megint csak az idevalósi társakra voltunk utalva. Ők úgy vélték, amikor Ózdról a hegyek felé tartottunk, hogy Hangony irányába megyünk. A menet hosszúra nyúlt, mert az előttünk járó lovas csendőrrel a menet élén haladók nem bírták a tempót, lemaradtak, így az a lovas csendőr vissza-visszavágtázott a menet egyik vagy másik oldalára és nógatta az embereket a gyorsabb iramra.
Ezek a lovas csendőrök nem az éjszakai alakulatból valóak, emberségesnek látszottak, ezt igazolta az is, hagy hamarosan a menet végén elmaradókat küldték előre, az élre, és így ezek diktálhatták a továbbiakban a tempót. Így kerültem én is előre, közvetlenül az élen lovagoló csendőr mögé. Károly is velem tartott, rövidesen meg is szólalt:
- Ismerősnek tűnik nekem az az ember, alighanem békési lesz. - mutatott az előttünk járó jóképű lovas csendőrre.
Nekem is barátságosnak tűnt az őrmester, így hát megszólítottam. Nagyon jó húzásnak bizonyult, mert ő is félretéve a csendőrreglamát, beszélgetésbe kezdett velem. Szabó csendőrőrmester egy Szolnokon állomásozó lovas szakaszban teljesít szolgálatot, a családja is Szolnokon lakik, őmaga azonban valóban békési, sokszor megfordul Békésen. Akadt mindjárt közöm ismerős is, kollegám, a virilista dr. Telegdy Lajos békési ügyvéd személyében, amin persze a csendőr nagyon elcsodálkozott és ez annyira felvillanyozta, hogy tüstént hátralovagolt és elmondta a társának is.
Lajos bácsi, sohasem tudni, még mire lehet jó, ha lelkiismeretesen látunk el egy ügyet, legyen az csak egy kis átírás is...Még Magdiról is, a Chamonixban nevelkedett leánya felől is érdeklődtem, aki dr. Hein Ferencnek a felesége. A Csabán ügyvédkedő Hein, a gerlai. Almássy és a csorvási Wenckheim grófoknak, 1944-ben pedig már Pesten a GYOSZ ügyésze volt. No, ez aztán csakugyan imponált Szabó csendőrőrmester úrnak, jóllehet sem Magdát, sem Hein Ferit még hírből sem ismerte...De megtört a jég, hamarosan azt is megtudtam, hogy Hangonyon át az úti cél: Feled. megközelítően 40 km-es utat kell Ózdtól Feledig megtennünk. Estére odaérünk...
Megállás nélkül hajtottak a lovas csendőrök fel a hegyre, le a hegyről. Egyik emelkedés a másikat követte. Amikor az egyik ilyen emelkedőhöz ért a kis csapat, sziklás, cserjés terep tárult elénk, apró kis fenyőkkel.
A mögöttünk járó civilruhás Földes János kereste az alkalmas helyet, ahol a hegyi ösvény kanyart vesz és a fák között megbújva, egy ilyen kanyarban leléphet. A közelünkben lévő partizánokhoz akart eljutni. Ügyes tervnek látszott, de a vállalkozás nagyon is veszélyesnek tűnt. Próbáltam is lebeszélni, de Földes már javakorbeli, a tapasztalt ember határozottságával kitartott terve mellett és csak arra kérte az előtte és mögötte menőket, fedezzék, hogy észrevétlenül lemaradhasson és reméli, hogy majd csak néhány kilométer után kerül sor a legközelebbi létszám számlálásra és akkor ő már messze fog járni, ismer itt minden fát és bokrot.
Ki is lépett már a sorból. Leguggolt, mintha a bakancsa fűzőjét kellene megkötníe, azután várt egy darabig, amíg alkalmas helyre kerülhet a tovább menetelő sorban és a legközelebbi kanyarnál letért az ösvényről. Lehasalt, futott, mint a nyúl, majd tovább kúszott. A csapatot csak néhány perc választotta el a hegytetőtől, de mielőtt felértünk volna, az egyik csendőr gyorsan megszámolt bennünket...A társa is ellenőrzi. Nyomban megállapították az egy fő hiányt és a hiányzót is, Földes János ózdi munkás személyében.
- Nem juthatott messzire! - mondják a csendőrök és villámgyorsan intézkednek is. Az egyik csendőr, kézbe véve fegyverét, egy kupacba állított minket, a másik meg vágtatva elrohant, végigpásztázta a hegyoldalt, majd eredménytelenül tért vissza. És akkor cseréltek, aki eddig ránk vigyázott, az indult el, ahogy mondta, biztos zsákmányra vadászva, bebiztosított pisztollyal.
Ismét néhány hosszú perc...majd a lovához kötve, vérző fejjel, szétszakadt ruhában, előkerítették a megkínzott Földes Jánost is. El voltunk készülve a legrosszabbra, hogy a csendőrök beváltják fenyegetésüket: ,,szökés esetén agyonlövetés jár''...De szerencsére ez nem következett be. Földest megbilincselve az élre állították, közvetlenül mögöttünk vánszorgott a sorban...Így folytattuk az utunkat étlen-szomjan...
Száraz idő volt, jó látási viszonyokkal. Még a szürkület beállta előtt a hegygerincen meneteltünk, a két lovas csendőr most a menet végén járt, onnan jól láthattak mindent. Károllyal elől lépkedtünk. Valahol messze előttünk, a látóhatár végén egy település tűnt fel. Lehet, hogy az lesz a végcélunk? És egyszerre csak feltűnt egy kis pont, amely az úton velünk szemben egyre közeledett. Az első ember, akivel ezen a hosszú úton találkozunk. Vajon ki lehet? Közeledünk egymás felé. Már-már ki lehet venni, hogy egyenruhás alak. Visszanézünk a csendőrökre, ők nem zavartatják magukat, egymás mellett lovagolva társalognak bizonyára az otthon maradt családjukról. Nem jönnek előbbre. Károllyal kilépünk, hogy alkalmunk legyen jobban is szemügyre venni a már egyre közeledő katonát. Katona? Tiszt a javából! A rangjelzését is alig lehet kivenni, a tisztibekecs eltakarja. És mi mindennel van felszerelve! Bőrtokos térképtartó, bőrtokos messzelátó, az oldalán is kitömött bőrtáska, a fején bundabéléses sapka. Már egészen megközelítjük egymást. Kivillan a rangjelzése: vadászhadnagy.
- Honnan jöttök?
- Ózdról.
- Messze van az innen? Bent vannak már az oroszok? - kérdezte túlfűtött hangon
- És ti?
- Feledre.
- Nem irigyellek benneteket. Katonai tábor és az újvidéki véreb, Hubay ales a parancsnok.
A névre kissé megborzongtam. Csak kis híja volt, hogy l94l-ben, egy ügyvédi megbízatásom teljesítése után Újvidékről nem tudtam visszautazni. Akkor kezdődtek az újvidéki ,,hideg napok''...Eközben a lovas csendőrök is odaértek, ahol a tiszttel a beszélgetésünk folyt. Bennem elhűlt a vér. A próbacsendőrünk később megmagyarázta. Tisztet csak tiszt igazoltathat. A csendőrök csak tisztelegtek a hadnagy úrnak ás útjaink elváltak...Valóban, már nem jártunk messze Feledtől, ahová késő este érkeztünk meg halálfáradtan.