19. nap, a túra harmadik napja. Zanskar Sumdoból Chiminakoba mentünk. Kb. ennyi. Azt még hozzáteszem, hogy itt alkalmazta kolléga úr a tegnap megszerzett tudását és el kell, hogy mondjam, nagyon sikeresen. Legalább olyan jó teát tudott készíteni, - én kezeltem a benzinfőzőt, mert Aurél egy elveszett szappanért visszament úgy két-két és fél órányit - mint a Nagy Tibeti Teamágusok.

Tovább. Zamskar Sumdoban egy kedves csacsinak adtuk kiváló, előre csomagolt, már két nap alatt penészedőképes kenyerünket. Aztán mentünk tovább, csak vizetszűrni és egyéb apróság miatt megállva.

20. nap, a túra negyedik napja. Ma Chiminakoból elindulva Lakhangba szerettünk volna eljutni. Ja, Chiminakóban nincs az égvilágon semmi, még Tea Shop sem, csak lószar. Az sok. Szóval, Lakhongba a Shingo-hágón keresztül kell menni. Ez érdekes nap volt. A vidék változatosabb volt, mint eddig (azaz megyek a völgyben, jobbról süketít a patak, jobbról hegy, balról hegy, átmászok az elöttem lévő kőhalmon...), 5100 méterről már szép kilátás nyílt a környező óriási hegycsúcsokra.

Végül Lakhongot nem értük el, mert itt-ott megálltunk, a hágóban faragtunk köveket (Laokoon; Aurél, Gergő, Tamás feliratokkal), végül Aurélnak megfájdult a feje - napszúrás - és ennek következtében egy mezitlábas patak-átkelést követően hosszú ideig ücsörögtünk. Ekkor nyílt alkalmam arra, hogy végre a Rubophen után az Algopyrint is kiutalhassam. Így végül nem jutottunk el Lakhongig, hanem egy nagyon kedves sátorhelyen maradtunk. Főztünk remek tésztát, tettünk rá sok paradicsomlevest, így nagyon szar volt (Good Taste is for Sharing - mondta a tészta doboza) és végül jót aludtunk.

Shingo La. Volt, hogy könnyen, volt, hogy kevésbé könnyen kapaszkodtunk fölfelé a Shingo hágóra. Egyszer csak azt vettük észre, hogy valószínűleg már a gleccseren megyünk, de mivel az nagyon nem olyan volt, mint az Alpokban megszokottak, hanem kavicsokkal sűrűn borított, egy ideig nem voltunk biztosak benne. Aztán mikor láttuk azt a jéghidat, amit a bal felső képen lehet látni, már nem csak sejtettük, hogy a gleccseren mászkálunk. A jéghídon, mondhatom, sokkal kellemesebb egy patak keresztezése, mint jéghíd nélkül. Az ember naponta párszor megmossa a lábát ilyen helyen. Fönt a hábóban farigcsálásba kezdtünk, nézelődtünk. Klikk ide pár további képért.