32. nap. Kora hajnalban, az 5.30-as kargili busszal indultunk tovább Padumból Leh felé. Tervünk az volt, hogy Panikarban megállunk, fölmegyünk a Lago La-ra és onnan csodáljuk meg a Nun Kun Massif-ot (7135 m helyi méterrudak szerint). Ugyanakkor, sajnos, egyre közeledtünk a "Line of Actual Control"-hoz, és így egyre nagyobb lett a puskával, géppisztollyal sétálgató, illetve homokzsákokból meg kövekből és nylon ponyvából készült fedezékben ücsörgő emberek száma, úgyhogy maradtunk szépen a buszon és elmentünk Kargilig, ahová este nyolc óra körül, sötétben érkeztünk.

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy kicsit írjak arról, hogyan lesz a sivatag közepén egy falu, ahol búzát, árpát, borsót, káposztát és egyéb földi jókat termesztenek, tehenet, kecskét, birkát, juhot, jakot, dzót tenyésztenek. Az egész nyitja a csatornák rendszere, melyeket a hegyekben elolvadó hó táplál (ld. rajz). A csatornák mesterségesen ásott árkok, melyek több tíz kilométer hosszan kígyózva, sokszorosan elágaznak. Az emberek a vizet mindig a megfelelő csatornába terelik úgy, hogy az elágazásokba köveket pakolnak, meg vesznek el, szükség szerint. Így reggel az egyik ágban folyik a víz, délben egy másikban, délután egy harmadikban. Vannak túlfolyóik, hiszen a nap heve délutánra nagyon (nagyon-nagyon) megnöveli a csatornák forrását jelentő természetes vízfolyások vízhozamát. Emiatt néha igen nehéz a közlekedés a hegyekben (ld. 21. napot). Vannak víztározóik is (egyesek ráadásul fedettek!) arra az esetre, ha valami baj történne a patakokkal. Egyszóval e hosszú , de mégis nagyon egyszerű csatornarendszerekkel virágzó településeket lehet kialakítani még a sivatag közepén is.

Kargilban nem sokat csináltunk, vacsora (sült zöldséges rizs részemről) után hamar nyugovóra tértünk egy telefonálást (én) követően a Gren Land Hotel 1. számú szobájában.