39. nap, a Stok Kangri Expedíció negyedik, befejező, csúcshódító napja. Hajnali négy órás kelést követően elindultunk, úgy öt óra felé a csúcs irányába. Először köveken mentünk, aztán a gleccser jegén, majd nagyon meredek köves hegyoldalban és így értünk el a havas-jeges csúcsra, úgy öt óra gyaloglást követően. Igazábol sem a jégcsákányt, sem a hágóvasakat (ezeket elő sem vettük) nem használtuk, de azért a biztonság kedvéért nálunk voltak. Aurél nem volt ereje teljében, de szőlőcukrot adagolva bele nehézség nélkül följutott ő is, meg mi is. Odafönt már voltak és utánunk is jött egy csapat, - a britek, akikkel Kargilba utaztunk együtt a buszon - tehát nagy volt a jövés-menés. Délután egy óra tájt értünk vissza a 6150 m-es Stok Kangri csúcsról az 5300 m-en lévő táborunkba. A visszaúton találkoztunk a három muskétások egyikével, jött, hogy megnézze milyen az út föl a csúcsra. Gergő megevett egy Algopyrint, mert fájt a feje, Aurél jobban van, nekem éppen semmi bajom már egy ideje. Összepakoltuk a sátrat és elindultunk lefelé. Kényelmes tempóban haladtunk, közben láttunk egy óriási madarat, én "nyulat fogtam" mormota helyett, - most is fáj a jobb karom - gyűjtögettem köveket, mindenki jobban lett és végül hat óra körül egy paraszt család házában szereztünk szállást.

Stok Kangri. Nagyon könnyen, cucc nélkül kapaszkodtunk fölfelé, hogy végül abban a pár percben, amíg tiszta volt az ég csodálhassuk az elénk táruló látványt.

Eddig valahogy természetesnek tűnt, így nem írtam róla, de mégiscsak említésre méltó az elektromosság helyzete errefelé. A kis falvakban nincs villany. A nagyobbakban néhol van. Kargilban nincs, Lehben napközben van és néha este (8-10 között), viszont majdnem minden bolt előtt dübörög egy generátor. Stokban eddig volt, most hét óra van, most már nincs. Padumban úgy tűnt, hogy este hét, fél nyolctól a fogyasztástól függően 10, 11-ig van éjszaka áram. Egyszóval a legbisztosabb minden településen a napelemek használata volt. Ezekkel akkukat és spéci lámpákat töltöttek és még állami támogatás is járt a használatukért. Stok - 7.30: van villany.

Fél kilenc körül kaptunk vacsit: nagy tál rizs mindenféle főtt zöldséggel - többek közt karfiol, most először - és joghurt. Házi készítésű volt és nagyon jól esett a sok tejbegríz, meg lekváros nyaflaty után. Vacsi után fölmentem a csatornába mosdani, majd beestem a hálózsákomba és nagyon jót aludtam az elviselhető magasság és hőmérséklet áldásait kihasználva.


Előző nap: 38. nap
Következő nap: 40. nap
Útvonal