41. nap, Leh. Korán keltünk, hogy a helyi Internet adta lehetőséggel élni tudjunk. Érdekes módon itt reggel 7.30-9 között jó a connect, egyébként van olyan, hogy Leh összes vonala foglalt. Lonely Planet ebben is igazat írt. Így csak négyszer szakadt meg a vonal és mindannyian tudtunk végül levelet írni, meg olvasni is. Ma olvastam, hogy kell a diákigazolványom száma, de nem volt nálam, így nem tudtam megírni.

A nap fénypontjának mindenféleképpen a vásárlás bizonyult. Először sál (shawl)-szőnyeg-thanka boltokat néztünk meg, túlnyomórészt azért, mert a boltok tulajdonosai az utcán elkaptak, illetve letámadtak minket. Az egész úgy kezdődött, hogy amíg én Interneteztem Gergő és Aurél elmentek szappant venni, így dolgom végeztével az utcán tébláboltam, remek célpontot nyújtva egy sálasnak. Miután az ő üzletét megnéztük megnéztünk egy másikat is, hogy legyen összehasonlítási alapunk. Csakhogy ezek nem csak kasmíri szöveteket és szőnyegeket, hanem minden egyéb tibeti jellegzetességet is árulnak, úgyhogy végül a nap nagy része - leszámítva a buszjegy lefoglalását, megvásárlását, az ebédet és az esti "színházat" - vásárlással telt. Én vettem Zsuzsinak füstölőket és alaposan felderítettem a terepet a további vásárláshoz.

Leh. Egy tipikus üzlet előtt láma (bal). Ezek az üzletek nagy kasmíri maffiózók kezében vannak. Megragadják a gyanútlan turistát, bevonszolják az üzletükbe és ha a turista nem figyel és nem magyar egyetemista, azaz van pénze, már csak azt veszi észre, hogy fél mázsa "tibeti specialitással" hagyja el a tetthelyet. A jobboldali képen építkeznek. Látszólag eltérő a leh-i és a magyar építkezési stílus. Lehben nem három ember unatkozik egy óriási épület felépítésekor, hanem rengeteg ember serénykedik egy icipici viskó felhúzásánál.

Este, vacsi után elmentünk a pólópályához. Jaj, elfelejtettem, hogy nap közben kulturális életet is éltünk: megnéztünk pár gompát Lehben, meg a királyi palotát. Utóbbi nagyon leputtyadt állapotban volt, mondhatni nem volt benne az égvilágon semmi. Egyetlen egy szegény kissrác munkálkodott látszólag a helyreállításán, aki óriási köveket cipelt a hátán az egyik sarokból a másikba. Egyébként az emberek errefelé valamiért nagyon szeretnek köveket cipelni, utat építeni, árkot ásni meg ilyesmiket, még akkor is, ha látszólag semmi haszna nincs, vagy éppen rosszabb lesz a végtermék, mint a kiindulási állapot volt (pl. az utak Stok környékén és Stokban). A palota megtekintése közben láttunk embereket (amatőr színjátszószakkört?), akik látszólag nagyon tanultak valami mozgás-beszéd-énekléssort, láthatóan nem túl nagy sikerrel. Egyébként nem hozzáértőként nekem tök olyannak tűnt, mint amit a zanglai népbulin láttunk (ld. 29. nap). Vajon az itteniek is teljesen megkülönböztethetetlennek tartanák a mi színjátékainkat? Csak nem??

Szóval vacsi után, ahol a színjátszó csoport melletti asztalhoz sikerült valahogy ülnünk (pontosabban ők jöttek később és ültek mellénk) elmentünk a pólópályára, ahol mások, mint a fentiek más, mint a fent gyakorolt színdarabot adtak elő szabadtéren. A bejáratnál mindenkit megmotoztak, de a bicskám azért észrevétlen maradt, valószínűleg azért, mert nem dugtam el. A színdarab előadói (színészek?) színpompás jelmezeket viseltek, néha play back énekeltek, online táncoltak és esetenként beszéltek. Mivel azonban egy szót sem értettünk belőle és nem is sikerült túlzottan látványosra hamar lepattantunk róla. Ebben az is segített, hogy összeakadtunk Kurttal, az egyik osztrák fotográfussal. A többiek már elmentek, de őt itt hagyták, mert beteg volt és nem tudott buszra ülni (!). végül fél tíz körül tértünk vissza szállásunkra.