43. nap, majdnem Bazsgó. A tervek szerint Bazsgóba mentünk volna. Korán keltünk, Gergővel elmentünk Internetezni, hogy megírhassam a diákigazolványom számát. Reggelit a German Bakeryből szereztünk. Croissant-t, Peanut Cookie-t és Cinnemon Roll-t.

Reggeli után gyorsan lerohantunk a "New Bus Station"-re, ahol várhattunk a buszra. Amikor egyszer csak befutott egy busz és az emberek, mint az állatok, egymás hegyén-hátán-fején átlépkedve nyomakodtak a buszra, kiderült, hogy megérkezett a buszunk. Aurél nem jött reggel e-mailt írni, így ő később csatlakozott, de voltaképpen mindegy is volt, mert a busz teljesen megtelt két perc alatt. Mikor teljesen tele volt azért mi is felnyomakodtunk, Gergő kicsit kilógott, a plafont is a helyiekre szabták, úgyhogy nagyon kényelmetlen volt. 20 perc késéssel indultunk, utána 5 perc múlva megálltunk egy gumisnál. Kolléga úrral 15 percig bírtuk, utána visszamentünk Lehbe. Aurél elment Bazsgóba.

Bazsgó. Ezt is láthattuk volna Gergővel, ha nem pattanunk le a tömött buszról. Végül lepattantunk, úgyhogy mászni kellett

Lehben elmentünk az első sálashoz és megalkudtunk vele. Több, mint 20%-ot sikerült kicsikarni belőle. Utána a Tibetan Refugee Market-et vettük célba, ahol apunak vetem egy zenélő-meditáló-mogyoróstálat, bottal, majdnem 50%-ot lealkudván az árából. Utána érdekes eset történt. A rendőrség szépen bezáratta az összes üzletet és éttermet. Olyan volt, mintha megszállástól tartanának és riadót rendeltek volna el, vagy teljes mozgósítást. Aztán rengeteg géppisztolyos kezdett el mászkálni az utcákon. Megkérdeztük az egyiket, hogy mi van. Azt mondta, hogy itt éppen fesztivált tartanak! Egy másik azt mondta, hogy valakik sztrájkolnak és kettőkor újra nyitnak a boltok. Úgyhogy mivel nem volt mit tenni elmentünk a J&K Bankba és váltottunk 160 Fontot 66.15-ön, majd egy csendes helyen naplót írtam.

Még a J&K Bankban született az az elhatározás, - egy banktisztviselő látványától indíttatva - hogy KFKI-s életünk során KAJAKOZNI fogunk, elkerülendő a ronda, görbe hát, göthös testtartás kialakulását!

Végül egy nepáli étteremben ebédeltünk - én indiai (curry), kolléga úr tibeti (fried mutton momo) ételt, leöblítettük egy-egy lassy-vel. Utóbbiban volt víz! Várom a hatását.

Ebéd után vásárlás következett ismételten, mivel valóban kinyitottak a boltok. Alkudozásban egyre jobbak vagyunk. Először jött Zsuzsi füstölőtartója (65%), aztán anyu maszkja (65%). Kolléga úr thankát vett (55%), utána Namkeen's-t, meg parottát.

Ezekkel a szerzeményekkel visszatértünk szállásunkra, persze kulcsunk nem volt, mert azt Aurél elvitte Bazsgóba. Fél hétkor másztam be a szobánkba először az ablakon át, magamhoz véve néhány dolgot. Vacsora, zokni mosás az edényekkel együtt, fél kilenc, Aurél sehol. Úgy döntöttünk kolléga úrral, hogy sokkal mókásabb dolog az ablakon keresztül közlekedni, mint pótkulcsot szerezni, így az ajtó elé pakolt szerzeményekkel az ablak alá vonultunk és az ablakon keresztül "loptuk be" a dolgainkat. Én végig attól tartottam, hogy valaki furcsának fogja majd esetleg találni a kívülről belakatolt szobánkból érkező szöszmötölést. Aztán egyszer csak valóban zörgették kívülről a lakatot. Éppen azt mondtam, hogy "Ah, so you have a spare..." amikor megjelent Aurél feje az ajtóban.

Élménybeszámoló és zuhanyozás után így viszonylag könnyen sikerült hálózsákba kerülni.


Előző nap: 41. nap
Következő nap: 43. nap
Útvonal