43. nap. Mathóba mentünk a 7.30-as busszal. A tegnapi bazsgói próbálkozással ellentétben mosta New Bus Station-ön símán volt ülőhely, sőt még maradt is. Persze a következő helyen, ahol megállt a busz kialakult a tegnapi állapot. Mathóba 9-re értünk, beleléptem a patakba, kimostam a zoknim, fölmásztunk a gompába, körülnéztünk, leültünk a vendégeknek - csupa sápadtarc - kikészített szőnyegekre, kolléga úr fölment a tetőre a mesterlövész pozícióba fotózni és elkezdődött a tánc.

Az előadás úgy két órán keresztül tartott: maszkos, jelmezes lámák táncoltak, gyerekek, felnőttek egyaránt. A zenét a láma-zenekar szolgáltatta dobokkal, cintányérokkal, koponyából készített dobbal, 12 láb fúvós hangszerrel, meg egyéb zeneszerszámokkal. Néha kántálták is a szent szövegeket. A műsor végén szimbolikusan elpusztították a gonoszt, így biztonságban elmehettünk megnézni a kolostor szentélyeit és a thanka kiállítást - lehet, hogy én is veszek egy thankát, kedvet kaptam rá.

A mathói buli után átsétáltunk Staknába. Beleléptem a patakba, kimostam a zoknim, aztán megnéztük a gompát. Érdekes volt, ez nem a szokásos Gerukpa, hanem a Drukpa rendbe tartozik, sok butáni lámát festettek meg és foglaltak szoborba, maga a gompa felépítése is különbözött az eddig látottaktól, kis oldalszobák nyíltak a főszobából.

Ugrom. Rendszeres patakbalépéseim sorozatát egy rúd kihúzásával, majd az ugrás kivitelezésében történő felhasználásával próbáltam itt megszakítani. Két dolog derült ki: 1. a rúd nem rúd, hanem egy fa, mivel gyökere volt. 2. jobb nekem nem próbálkozni a rúdugrással, mert csak nagyon vizes leszek. Végül zsákomat átdobtam Gergőnek, nekifutottam és a patakba lépve szépen kivitelezett ugrást mutattam be. Aurél később "visszaültette" a fát.

Lekéstük a 15.00-s buszt, úgyhogy leücsörögtünk az út mellé és vártunk. Egy olyan órás várakozás után felültünk a következő buszra és szépen elbuszoztunk Hemisbe. Egy lány, meg a kalauz már a buszon elkezdték a szobáikat reklámozni. Végül a lány ajánlata nyert, nála annyit fizetünk, amennyit akarunk.

Vacsorára chowmien-t ettünk, előtte egy másik étteremben - a másik étteremben - japatit tejes teával. Vacsi után elbeszélgettünk szállásadóinkkal. A lány, az anyukája, egy kisfiú, meg a lány gyereke lakott még a házban. Legutóbbi 10 hónapos, a lány 24, férje 23 éves, mint megtudtuk - nagymama felől nem érdeklődtünk. A családhoz tartozó bolhákkal is sikerült összeismerkedni, habár nagymama egyet széttrancsírozott beszélgetés közben. Beszélgettünk az iskolákról: a lány tanár néni lesz, most még tanul; a kormány családpolitikájáról: Ladakhban két gyerek; megtanultuk a tejes tea készítésének módját: tehéntejet, vajat és egy kevés teát kell tölteni egy köpülő jellegű edénybe és köpülés jellegű megmozdulást kell végrehajtani, majd az edény így keletkező tartalmát teába önteni és felforralni. Ha igazán ladakhi dolgot akarunk, még a kiöntés után is teszünk bele vajat. A lány beszélgetés közben sűrűn szoptatta a kisgyereket.

Ezek után visszavonultunk a szobánkba, víz nélküli fogmosást hajtottunk végre, mert itt nincs fürdőszoba. Ekkor én úgy éreztem, hogy kéne egy jót szarni, de WC sem volt, így fehér pólómban elindultam kifelé a faluból az autóúton. Mentem-mendegéltem, amíg csak egy kellemes helyet nem találtam. Ott aztán nekiláttam. Már éppen az utolsó simításoknál tartottam, amikor valami csattant a közelemben. Ezt még elnéztem volna, de mikor a következő igen nagy kő olyan közel csapódott be a lábam mellett, hogy a repeszek eltaláltak, kénytelen voltam hangos dzsuléj felkiáltással és fejlámpa felkapcsolással megnyugtatni a megriadt helyieket és rövid párbeszéd után (Where are you going? - így a helyi To the water to wash my face! - így én) meggyőzni őket, hogy nem gonosz, ártó szellem, vagy akár démon vagyok. Végül épségben és töretlen fejjel értem vissza szállásunkra, ahol ményelmesen bebújtam hálózsákomba. Tanulság: az ember vegyen fel kommandós felszerelést, ha este, ismeretlen helyen szarik.