47-48. nap. Reggel frissen ébredtünk, összecsomagoltam a cuccaimat és elszaladtunk e-maileket írni. Vége a sztrájknak, sikerült megírni a - valószínűleg utolsó indiai - leveleket. A nap Manaliban hártalévő részét jövés-menéssel, Aurél és Gergő utolsó vásárolgatással töltötték. Kicsit esett az eső, az idő párás és borult, de voltaképpen kellemes, szeptemberi időjárás volt.16.30-kor hagytuk el Manalit és lassan az Indiai Himaláját. Egész éjszaka utaztunk. Az állami buszoknál jellemző az, hogy reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora, csak úgy, meg egyébként is megállnak az út szélén álló bódék egyikénél és ilyenkor mindenki kedvére ehet-ihat, ... Ahogy mentünk dél felé egyre laposabb lett a táj, magasabb a hőmérséklet és a páratartalom. Megjelentek a Hyundai és egyéb egzotikus autók. A Himalájában túlnyomórészt Gipsy, Tata, Ashok Leiland, Swaraj Mazda, Shaktiman (katonáék) dívik. A járhatóbb utakon aztán megjelennek a Marutik és a híres Ambassadorok.

Reggel 7 körül érhettünk Delhibe. Delhi megint megdöbbentő volt, csakúgy, mint első érkezésünk idején. Gondoltam, rajzolok valamit, de azt hiszem, nem sikerülne, úgyhogy leírok pár szót, ami eszembe jut és amit igazából le kéne valahogy rajzolni: pálmaház (Aurél szerint kazánház), tömeg, szemét, tehén, riksa, fal mellett hugyozás, pálmák, dudálás, kavalkád, piac, koldus, nap, pára, bűz. Ha még valami eszembe jutna, leírom.

Megérkezésünk után riksába pattantunk és Pahar Ganjba hajtattunk. A Main Bazaaron kis keresgélés után a New Amantran Guest Houseban találtunk 350 Rs-ért elfogadható szállást. Miután beköltöztünk elbuszoztunk Bethlenfalvy Gézához, beszélgettünk és megpróbáltuk megtalálni a repülőjegyeinket, amiket a titkárnő elpakolt valahova.

Delhiből ezen a napon a Qutb Minart és a Haus Khaz egy részét néztük meg. A Nehru Place-re is elindultunk, de mivel nem nagyon sikerült megtalálni az oda vivő buszt inkább hazamentünk zuhanyozni és vacsorázni.

Delhiben a buszok egészen szörnyűek. A tömeg annyira fel tud szaporodni rajtuk, mint a távolsági buszokon, amiket már megtapasztalhattunk korábbam, de itt az emberek még izzadnak is, nem úgy, mint a Himalájában. Ezen felül a megállókban nem állnak meg e remek közlekedési eszközök, csak lelassítanak és úgy kell rájuk föl-le ugrálni. Ezenfelül volt szerencsénk egy olyan sofőrhöz is, aki valamin fölhúzta magát - vagy így született - és szinte folyamatosan nyomta a dudát és ordibált.

Egyébként nagyon jót aludtam az iszonyú hőség és pára ellenére. A szobánkban ugyanis csak egy nagy ventilátor kevergeti a levegőt, nincs légkondicionálás.