Június 19., szerda - 39. nap

Vissza Lhasába

A 7111 méteres Nyechen-tangla

Amint arra számítottunk is, reggel nyílt az ajtó és a helyiek jöttek megnézni, hogy még mindig jól vagyunk-e. Hamar megbeszéltük velük, hogy trakival levisznek Yangpachenbe, és pár lapi elfogyasztása után így is lett. Menet közben láttuk az itt működő geotermikus erőművet, viszont maga Yangpachen meglepetést okozott, mert ugyan aszfaltút vezet át rajta, azért porfészeknél nagyobbnak aligha tekinthető. Mikor a termálforrásból táplált fürdő hollétéről érdeklődtünk, azt a felvilágosítást kaptuk, hogy öt percre van gyalog. Aztán kiderült, hogy a falu szélén is még távolabb mutogatnak, legalább fél óra távolságra. Végül kigyalogoltunk inkább az autópálya-elágazáshoz, és ott vártuk a buszt.

Utazás traktorral: a sofőr

A busz jött is és kiváló aszfalton, villámgyorsan behozott Lhasa elejéig, ahol felszálltunk a 2-es buszra, amivel pillanatokalatt a Pata Hotelba jutottunk.

Érdeklődtünk a CAAC busz felől (13.00-kor megy) és a napot a Barkhoron sétálgatva , és e-mailezve töltöttük. Előtte ugyan az a kellemetlen meglepetés ért bennünket, hogy egy sichuani étteremben kifogott rajtunk az ebéd: majdnem a fele megmaradt annak, amit rendeltünk.

Kifogott rajtunk az ebéd


elozo nap kovetkezo nap terkep

e-mail