Gróh Gyula 1886. január 16-án született Esztergomban. Küzdelmes ifjúkor után tanulmányait a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1914-ben az Állatorvosi Fõiskola vegytani tanszéke tanárává nevezték ki, ahol több mint 20 esztendõt töltött. 1935-ben Ilosvay utódaként a Mûegyetem Általános Kémiai Tanszékének vezetését vette át, majd 1937-ben Buchböck után a budapesti Tudományegyetem III. sz. Kémiai Intézetének (késõbb Általános és Radiológiai Kémiai Intézet) igazgatója lett. 1950-ben nyugdíjazták. Ezután az Országos Gabona- és Lisztkísérleti Állomáson dolgozott.

Majdnem félévszázados oktatói (fõiskolai, majd egyetemi) munkássága alatt a hallgatók generációit nevelte, az elõadott anyagot számos kiadásban megjelentetett és több nyelvre lefordított tankönyveiben („Bepillantás a kémiába”, „Általános kémia”, „Szervetlen kémia”, „Szerves kémia” ) nyomtatásban is közzé tette. Az egyetemi oktatásban addig hiányzó „Fizikai kémia” c. tankönyv kiadását kezdeményezte és közremûködésével is támogatta (1940; szerzôk: Gróh, Erdey-Grúz, Schay, Náray-Szabó ). Professzortársaival együtt harcolt a vegyészképzés megjavításáért, sürgette a kollégiumok és a gyakorlatok kötelezõ elõírását, valamint a kötelezõ vizsgarendszer bevezetését.

Kutató munkássága során - amelynek letéteményese száznál is több tudományos dolgozat - három fõ témakörrel: a radioaktivitással, a reakciókinetikai vizsgálatokkal, a fehérjék kémiai szerkezetével foglalkozott. Hevesy Györggyel együtt a világon elsõként alkalmazták a radioaktív indikáció módszerét az ólom öndiffúziójának vizsgálatára. Fehérjekutatásaival kapcsolatban kidolgozta a mikrobiológiai aminosav-racemizáció meghatározási módszerét.

Munkássága elismeréseként az MTA 1925-ben levelezõ, majd 1936-ban rendes tagjai sorába választotta. A MKE-nek 1942-tõl 1949-ig, a Természettudományi Társulatnak 1945-1948-ig volt az elnöke.

1952. február 23-án halt meg Budapesten.