Alkimista laboratórium	A múzeum gyûjteményébôl: alkimista rajz 1676-ból

címû kiállítás a kémia és a vegyészet általában igen kevéssé ismert régmúltját mutatja be. A római birodalomban mûködô aranybányászatot a honfoglaló magyarok utódai is folytatták. Volt fémkohászat, elôállítottak ötvözeteket; finomítókat, pénzverdéket alapítottak.
Sokan próbálkoztak az arany mesterséges elôállításával, az alkímiával. Az alkímiából sarjadt ki az orvosi kémia, a jatrokémia. Alapítója Paracelsus volt, aki kétszer is járt Magyarországon. Késôbb minden orvos jatrokémikus volt, és így csaknem minden magyarországi orvos foglalkozott környéke ásványvizeinek, olykor kôzeteinek kémiai elemzésével, gyógyhatásuk regisztrálásával, amirôl számos feljegyzés és egykorú könyv tanúskodik.

Salétrom kristályosítása 1580 körül	Kénsavgyártás piritbôl a XVI. században	Az anyag oldása vízfürdôben

A kémia és a vegyipar magyarországi története a középkori fémkohászattal veszi kezdetét.
A középkorban Európa aranytermelésének mintegy 90%-át, az akkor ismert világénak pedig egyharmadát Magyarország szolgáltatta. Ezüsttermelésünk az európai termelés egynegyede volt. A XIV. századtól kezdve mindehhez a réz exportja is hozzájárult. Az arany és az ezüst elválasztására ipari méretben elsôként nálunk használtak salétromsavat, és ugyancsak Magyarországon alkalmaztak elôször vasat a cementációs folyamathoz, hogy a rezet a réztartalmú bányavizekbôl kinyerjék. A XVIII. században létesültek hazánkban az elsô manufaktúrák, ekkor kezdôdött a természeti kincsek iparszerû vegyi feldolgozása. A puskapor felfedezése óta szükség volt salétromra. Elôször a száraz alföldi talajon kivirágzó salétromot seperték össze, késôbb az istállók földjének kilúgozásával állítottak elô salétromot.

Gyertyaöntô felszerelés a XVIII. századból	Gyertyaöntô berendezés a XIX. századból

címû kiállítás bemutatja, hogy a nagyipari termelés a vegyiparban is lassan bontakozott ki. A vegyi iparágak eleinte még olyan technológiával termeltek, mint az elôzô században, inkább csak az üzemek száma gyarapodott. Fôleg katonai célokra fejlesztették azonban a salétromtermelést, fellendült a sóbányászat, a timsó- és kénsavipar, az üveggyártás miatt pedig a hamuzsírfôzés. Kifejlôdött a majolika- és porcelángyártás, ekkoriban létesült a Herendi Porcelángyár. Korszerûen berendezett gyár volt az Ercsi Sörgyár. Fiuméban már a XVIII. század közepétôl mûködött a nádcukor-finomító. Elterjedt a textilszínezés, fôként a kékfestô eljárás.

A XIX. század elsô szilveszterét még gyertyák és mécsesek fényénél ünnepelték. Széchenyi István elsô angliai útjáról 1816-ban hazatérve már "gázfôzô készüléket" készíttetett nagycenki kastélyába. 1837-ben az akkor még új Nemzeti Színházat is házi gázfejlesztô berendezéssel szerelték fel és világították. Jókai Mór szerint "Ennek a gáznak kicsit áporodott savanyúkáposzta szaga volt, de eltûrtük nemzeti büszkeségbôl". A kiállítás bemutatja a tûzgyújtás ôsi eszközeit, a kovakövet és taplót felváltó "mártó gyufát" vagy "gyúló kórót", majd az Irinyi-féle, tökéletesített dörzsgyufát, amely "zajongás nélkül" gyulladt.