Az antik szoborgyûjtemény darabjai közül a mindkét oldalán jelenettel díszített dombormû (ltsz. 5668, Hekler 102) volt a legsúlyosabb állapotban (6–8. kép).

6. Oscillum; 1988-as állapot; Budapest, Szépmûvészet Múzeum	8. Oscillum; 1993-as állapot (részlet); Budapest, Szépmûvészet Múzeum

A három töredékbôl összeállított és gipsszel kiegészített rész egyik oldalán már évekkel ezelôtt levált egy kb. 3 cm²-nyi rész, mellette pedig egy nagyobb, 6–8 cm²-nyi faragott felület pikkelyesen elvált az alaptól. Korábbi szakértôi vélemények szerint mindez egy hatalmas méretû anyaghiba, vas-zárvány következménye lett volna, csak Stefanidis Aristotelés és én kardoskodtunk amellett, hogy a sérülést a márványban lévô vascsapok okozzák. A röntgen-átvilágítás végül eldöntötte a kérdést: a dombormûben összesen 10 vas- és rézcsap jelenlétét mutatta ki (7. kép).

7. Az oscillum fém rögzítôcsapjai. Dági Marianna rajza Jelmagyarázat: rézcsap: rácsozott rész, vascsap: pontozott rész, gipsz kiegészítés: vonalkázott rész, csap nélküli furat: ----, levált rész: –·–·–

A részletes tervdokumentáció elkészítése után elôször a gipsz kiegészítéseket bontottam le. A munka legnehezebb része a nyulat tartó satyrt ábrázoló két töredék szétválasztása volt. Ezeket a darabokat – egymáshoz pontosan illô töredékek lévén – a törésfelületek széleinek megdolgozása nélkül, a törésfelületeket szürkés, cementszerû és -keménységû anyaggal megragasztva illesztették össze. Az ép szélû szakaszokon az illesztés gyakorlatilag hézagmentes volt. A töredékeket ráadásul még egy-egy sárgaréz csap is összefogta. Szerencsére éppen a csap mellett volt egy kb. 2 mm széles, 2,5 cm hosszú rés, amit ragasztóanyag töltött ki. Ebbôl a résbôl sikerült apránként eltávolítani a ragasztót egy 1,5 mm átmérôjû gyémántfejes mikrofúróval, ügyelve, hogy a fúrószár ne sértse meg a márványt. Miután föltárult a rés, hozzá tudtam férni a rézcsaphoz. Óvatosan átfúrtam egy 1 mm-es vidia fúróval, majd pedig marófejjel kettévágtam. Ekkor a cementszerû ragasztó még mindig összetartotta a két töredéket. A ragasztót 0,2–1,0 mm átmérôjû mûszerészeti fúrókkal gyengítettem el, mindig éppen akkora lyukat fúrtam bele, amekkora még nem roncsolta a márványt. Az így elvékonyított ragasztóréteg furataiba injekciós tûvel desztillált vizet csepegtettem (vigyázva, hogy a márvány a vascsapok körzetében száraz maradjon) és óvatosan, puszta kézzel ütögetve próbáltam elválasztani a töredéket. Háromnapi csepegtetôs áztatás után a két töredék szétvált.

A harmadik töredék leválasztását fordított sorrendben volt érdemes elvégezni. Minthogy a ragasztott felület itt kisebb volt és oldalról már semmi nem rögzítette, elôször csepegtetéssel és mozgatással elválasztottam a két darabot, majd kiszedtem a töredékben maradt csapot. Ezután kiemeltem a dombormûbôl a többi csapot is. A felületek megtisztítása után a korábbi pikkelyes leválásokat policon gyantával (airocol) ragasztottam össze. A töredékek újraillesztéséhez 6 mm átmérôjû, víztiszta, ép hegyikristály csapokat alkalmaztam.

Az Alexandriából származó nôi fej (ltsz. 5885, Hekler 39) állapotának rohamos rosszabbodását az okozta, hogy a darabot tartó, 11,90 cm-es vascsap végéhez egy másik, 12,15 cm hosszú, kb. 1,5 cm átmérôjû rézrudat is csavaroztak. Ezt a szabálytalan hasáb alakú, a felsô végén kiszélesedô csapot ragasztó nélkül ütötték bele a fejbe. A két fém már az eltérô hôtágulási együtthatók miatt is feszítette a márványt és (ez lehetett a legrosszabb) fölerôsítve közvetítette a fejhez a múzeumban a nyolcvanas évek közepe óta folyó rekonstrukciós építkezés keltette rezgéseket (3–4. kép).

Három helyen, ahol a csap körül lévô, szabálytalan alakú üreg a leginkább engedte, lefúrtam a rézcsap végéig. Utána 3–3,5 mm-es tûreszelôkkel, a három furatból kiindulva, kb. három hét alatt körben föltártam, majd kivettem a csapot. Az üreget ezután tört márványporral dúsított policon gyantával (akemi) töltöttem ki, csupán egy 10 mm átmérôjû lyukat hagyva a szobor majdani rögzítése számára. A. darab felszínén húzódó repedéseket szintén policon gyantával zártam le, s ezt is márványporral kevertem, hogy a ragasztóanyag szerkezete a márványéhoz minél hasonlóbb legyen (5. kép).