Az 1990-ben lebontott antik kiállítás újramegnyitásának kényszerû elhúzódása lehetôséget adott néhány hosszabb muzeológiai program megvalósítására; ezek legfontosabbika a szoborgyûjteményben elvégzett restaurálás volt.

3. Alexandriából származó nôi fej: 1983-as állapot, Budapest, Szépmûvészeti Múzeum

5. Alexandriából származó nôi fej: a restaurálás után, Budapest, Szépmûvészeti Múzeum

Az ötvenes-hetvenes évek restaurátori beavatkozásait fôleg az újabban elterjedt múzeológiai szempont vezette: eltávolították a korábbi kiegészítéseket, hogy hitelesebben lehessen bemutatni a megmaradt ókori részeket.[1] A nyolcvanas évektôl viszont néhány darab állapotának látható romlása egyre sürgôsebbé tette az állagmegóvó restaurálások megkezdését. A romlást a korábbi századokban használt vas rögzítôcsapok okozták, amelyekkel egymáshoz erôsítették egy-egy mû darabjait, illetve a márvány kiegészítéseket. A vas oxidációjával együttjáró térfogatnövekedés ugyanis egyre gyorsuló ütemben feszíti, repeszti a márványt, s szerencsétlen körülmények akár viharos gyorsaságúvá is tehetik ezt a folyamatot (3–4, 6–8. kép).[2] Ezeknek a vascsapoknak a feltárása és eltávolítása volt a program elsôdleges célja.
Mindezzel párhuzamosan az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumában sor került néhány izotóp-geokémiai vizsgálat elvégzésére.[3] A cél nem az egyes minták pontos lelôhelyének meghatározása volt, hanem, hogy újfajta adatokat kapjunk néhány régészeti probléma megoldásához. Hogy lássuk, a régészet számára is megbízhatók-e az eredmények, elôször olyan minták elemzését végeztettük el (attikai márványszarkofág Salonából – Split –), ahol a helyes eredmény egyértelmû és elôre ismert volt. A sikeres próba után öt további vizsgálat következett.

4. Alexandriából származó nôi fej: 1993-as állapot, Budapest, Szépmûvészeti Múzeume

A restaurálást Varga József és Stefanidis Aristotelés kôfaragók végezték. A gipsz kiegészítéseket és a szükséges szilikonformákat Peringer István és Stefanidis Stefanos készítették el (az ô munkájukat dícsérik a restaurálással egyidôben az Antik Gyûjtemény néhány fontos szobráról elkészített gipszmásolatok is). Az anyagvizsgálatokat Tóth Mária és munkatársai végezték (MTA Geokémiai Kutatólaboratorium). A röntgenfelvételeket Szilágyi Sándor (Szépmûvészeti Múzeum) készítette. A munkák anyagi fedezetét a Szépmûvészeti Múzeum Pártoló Alapítványa és a Nemzeti Kulturális Alap nyújtotta támogatások biztosították. A legkockázatosabb beavatkozást, a kétoldalas dombormû (oscillum) restaurálását szakmai zsûri kísérte figyelemmel.[4] Az elvégzett munkák részletes dokumentációját az Antik Gyûjtemény irattára ôrzi. A kivett vascsapokat és az eltávolított kiegészítések, ragasztások anyagmintáit nyilvántartásba vettük.

Alapelvnek tekintettük, hogy csak kôfaragói módszerekkel dolgozunk, hogy kémiai beavatkozásokat nem végzünk, és hogy az eredeti részeket oldható módon rögzítjük egymáshoz. Azokról. a szobrokról, amelyeknek márvány darabjait gipsz kiegészítések kötötték össze, szilikonból legalább részleges negatív formát készítettünk, hogy a szétszedés elôtti állapot dokumentálva legyen, s szükség esetén a szobrot változatlanul állíthassuk helyre.

A program során ötven mûtárgyból több mint 100 vascsapot, vas rögzítôpántot távolítottunk el. A két legnehezebb beavatkozás munkamenetének ismertetése alább olvasható.

A program következô szakaszaként Varga József anyagmintát vett az antik szobrászati gyûjtemény valamennyi darabjáról. E mintákat eljuttattuk a genfi Természettudományi Múzeum laboratóriumába, ahol Danielle Decrouez és munkatársai megkísérlik majd a márványok pontos lelôhelyének meghatározását.

A munkálatok a következô fôbb régészeti eredményeket hozták, amelyek részletes leírásait a Hekler-katalógus készülô új kiadása fogja tartalmazni.

— Az izotóp-geokémiai vizsgálat megállapította, hogy az ún. "budapesti táncosnô" (ltsz. 4759, Hekler 76) törzse és feje különbözô fajtájú márványból készült. A szobor szétszedése során az is kiderült, hogy a fej és a nyak törésfelülete nincs simára eldolgozva, a törések szélét nem csiszolták meg (anathyrosis). A fej és a törzs elsô összeillesztésekor tehát a közöttük hiányzó nyaki részt (az ókori szobrászati gyakorlatban ismeretlen módon) gipsszel, nem pedig érdes felülettel pontosan össze nem dolgozható márványból pótolták. Mindez igazolja a régi gyanút:[5] a fej és a törzs összekapcsolása másodlagos lehet. Ez a felismerés új kündulópontot kínál a szobrászati kézikönyvekben gyakran szereplô, de ikonográfiailag és mûvészettörténetileg egyaránt újratárgyalást igénylô szobor[6] kutatásához. A kiállítás kedvéért indokoltnak látszott a híres szobrot a régi módon bemutatni; a fej beállítása a Hekler-katalógusban lévô változatot követi.

9. Az ún. Isis Pelagia szobor Budapest, Szépmûvészeti Múzeum	10. A jelenlegi állapot Budapest, Szépmûvészeti Múzeum

— Az ún. Isis Pelagia-szobor (ltsz. 3934, Hekler 51; 9. kép) lapockáinál egy-egy márvány kiegészítést tártunk fel. A fenyôgyantával, illetve gipsszel beragasztott és két-két vascsappal rögzített kiegészítések alatt egy-egy nagyméretû, szabálytalan hasáb alakú, vésett ókori csaplyuk tárult fel (10. kép).[7] Ez arra utal, hogy a darabot még az ókorban (a bal vállon a köpenyt, a jobbon a khitónt lefaragva) egy-egy további attribútummal, a legvalószínûbben szárnnyal egészítették ki. A szobrot tehát valószínûleg Niké/Victoria figurává alakították át; a feltételezett szárnyak statikai okokból (a csaplyukak méretei alapján), nyilván bronzból készülhettek.[8]

— Az elemzés azt is kimutatta, hogy a szobor elülsô darabja (a nôalak bal lábszárával), amelyet vaspántok és ólomcsapok kapcsoltak a szoborhoz, ugyanolyan fajta márványból készült, mint a lapockákat fedô, bizonyosan újkori pótlások. A bal lábfej tehát – amint Hekler Antal is vélte[9] – modern kiegészítés.

Ez az eredmény alighanem újból elôtérbe állítja majd a szobor értelmezésének kérdését. Ismeretes, hogy a mû a hetvenes években heves vita középpontjába került. Az egyik nézet szerint[10] a nôalak eredetileg duzzadó vitorlát tarthatott két, elôrenyújtott kezében (egy dombormûves ábrázolásokról jól ismert szkhémának megfelelôen); így a szobor Isist ábrázolná, mégpedig mint a vitorla fölfedezôjét, a hajósok védôistenét szokásos nevén Isis Phariát vagy Pelagiát.[11] Az istennônek ezt az ábrázolásmódját egy trombitát tartó, szárnyas Niké-típus[12] átalakításával alkották meg – alighanem ebbe kell sorolni a budapesti szobor átfaragott (szárnyas) változatát is. Mások viszont – elsôsorban Ph. Bruneau – úgy vélik, a vitorlás Isis ikonográfiai típusa soha nem kapott nagyszobrászati megfogalmazást;[13] az ide sorolt torzók[14] egyike sem Isist ábrázolja. A budapesti torzó – általános meggondolásokon kívül – azért nem, mert a bal lábfejnél látszódnia kellene a vitorla maradványainak.[15] Minthogy a lábfej most modern kiegészítésnek bizonyult, a kérdés újra nyitottá vált.

— Az izotóp-geokémiai vizsgálat szerint a Léda-típus nyomán készült lányszobrot (ltsz. 4730, Hekler 133) alkotó két, egymáshoz nem illeszkedô töredéket azonos eredetû márványból faragták. Az egyedi ikonográfiájú szobor (az ölében hattyúval ábrázolt Léda ismert szkhémájának[16] átalakítása vizesedényt tartó kútfigurává) tehát nem újkori pasticcio, hanem valóban a Léda-típus antik átértelmezésének eredménye.[17]

— Az ún. Actium-relief (ltsz. 4817, Hekler 107)[18] és az állítólag vele azonos helyrôl (Avellino) származó, bôségszarus nôt ábrázoló dombormûtöredék (Itsz. 4818, Hekler 108) különbözô márványból készült. Nagyon valószínû tehát, hogy nem azonos emlék darabjai. Mindennek az a tény ad külön hangsúlyt, hogy a közeljövôben várható a töredékek monografikus feldolgozása; Th. Schäfer nemrégiben azonosította az Actium-relieffel közös emlékmûhöz tartozó dombormûvek jelentôs részét.

— A Jankovich-gyûjteménybôl származó nôi mellszobor (ún. Crispina; Itsz. 8427, Hekler 169) fejét és büsztjét azonos fajtájú márványból mintázták meg. Ez a geokémiai eredmény roppant valószínûvé teszi a két töredék (olykor vitatott) összetartozását.[19]

Ezek a geokémiai vizsgálatok új lehetôségeket nyitottak meg a gyûjtemény szobrainak tanulmányozásához. Azt majd a jövô mutatja meg, hol húzódnak e lehetôségek határai. Nyilvánvaló ugyanis, hogy – amint ez különbözô tudományok találkozásánál történni szokott – a régészet e vizsgálatok révén nem végeredményeket kap, hanem egy új, korábban számára hozzáférhetetlen területrôl való adatokat. Ezek pedig éppúgy csakis alapos mérlegelés után adhatnak valós eredményeket, mint a régészet már megszokott módszerei.

Jegyzetek

Köszönöm Szilágyi János Györgynek, hogy rendelkezésemre bocsátotta az antik szobrászati gyûjteményrôl évtizedeken át összegyûjtött jegyzeteit.

1. Így került sor többek között a "budapesti táncosnô" (ltsz. 4759; Hekler A., Sammlung antiker Skulpturen, Wien 1929 – a továbbiakban Hekler – 76), az agyag Niobida-fej (ltsz. 4028; Hekler 104), a "Léda" (ltsz. 4730; Hekler 133) és az attikai síremlék (ltsz. 6259; Hekler 25) restaurálására. A régi állapotot a Hekler-katalógusban látható fényképek tanúsítják. A munkát elsôsorban Erdei Dezsô és Halmágyi István restaurátorok végezték Szilágyi János György irányításával.

2. Egy Alexandriából származó nôi fej (ltsz. 5885; Hekler 39.) az 1929-ben megjelent Hekler-katalógusban. közölt felvételeken épnek tûnik. A homlok és a fejtetô egy 1983-as fényképen (3. kép) még sértetlen, a nyak bal oldalán viszont látszik egy hosszú, fölfelé húzódó repedés. Az 1993-ban, közvetlenül a restaurálás megkezdése elôtt készített felvételen (4. kép) viszont egy újonnan megjelent, széles repedés fut körbe a fejen, jobboldalt a száj vonalától a fejtetôn át a bal fül magasságáig.

3. A márványfajták meghatározására irányuló módszerek rövid összegzése és a hetvenes évektôl elterjedô izotópanalízis bemutatása: Moltesen, M., The Lepsius Marhle Samples, Copenhague 1994, 19–22. Hasonló vizsgálatokra ld. Marble. Art Historical and Scientific Perspectives on Ancient Sculpture, Malibu 1990, fôleg 101–110.

4. Tagjai: Mojzer Miklós fôigazgató, Szentkirályi Miklós fôrestaurátor, Hatalay Géza, Hervai Judit restaurátorok (Szépmûvészeti Múzeum), Osgyáni Vilmos és Rákos Péter restaurátorok (Országos Mûemlékvédelmi Hivatal).

5. Ez a lehetôség már korábban is fölmerült; így került sor az 1953-ben elvégzett mikroszkópos anyagvizsgálatra. Ezzel azonban nem lehetett érdemi különbségeket kimutatni a két márvány között (Id. alább).

6. Lippold, G., Die griechische Plastik (Handbuch der Archäologie III 1), München 1950, 348, 121. t., 2. k. ("Tanzende", 240–200 k.); Alscher, L., Griechische Plastik IV, Berlin 1957, 23–26, 3a-e t. ("schreitendes – oder tanzendes – Mädchen", 3. sz. eleje); Havelock, Cb. M., Hellenistic Art, London 1970, 134–135, 118–119. k. ("young... woman... taking a few coquettish steps on the village street", 300–250 körül)
Az alappublikáció: Krahmer, G., AÉrt 41 (1927) 1–30; 251–269; Id. még Kyrieleis, H., Kathaper Hermés kai Hóros (Antike Plastik XII), Berlin 1973, 136, 17. j. további irodalommal. A fejrôl legutóbb: Flemberg, J., Venus Armata, Stockholm 1991 , 65–66, 361. j.

7. A baloldali kiegészítés 21 x 14 cm, a jobboldali 12 x 16 cm. A két csaplyuk méretei rendre 2,4 x 2,8 x 5 cm és 3,3 x 4,2 x 5,8 cm.

8. "A Hierapytnából származó, Velencében ôrzött (Museo Archeologico 264 A) márványszobor, az ún. Mocenigo-Niké-Athéna hátán is hasonló, szögletes csaplyukak utalnak a bronz szárnyak meglétére. L. Beschi, L., RendLinc 40 (1986) 131–144; Frel, J., Studia varia, Roma 1994, 65.

9. Hekler, i. m. 63, 51. sz.

10. Szilágyi, J. Gy. nyomán (SzMKözl 32–33, 1969, 153–159), aki megcáfolta azt a korábbi nézetet, hogy a szobor menekülô Niobidát ábrázolna; Castiglione, L., SzMKözl 34–35 (1970) 178–189; Pucci, G., AnnPisa 6 (1976) 1177–1191.

11. Ph. Bruneau – BCH 98 (1974) 351 – joggal hangsúlyozza, semmi bizonyítéka nincs annak, hogy ezek a kultusznevek valóban az istennô vitorlás ikonográfiai típusához kapcsolódtak volna. Érdemesnek látszik ugyanakkor emlékeztetni arra az egyelôre visszhang nélkül maradt fölvetésre, hogy e kapcsolódást egy nyelvi összefüggés is sugallhatta: h FaroV: Pharos (az istennô tengeri kultuszának egyik központja) – to jaroV: vitorla (uo.).

12. Grote, U., LlMC Vl (1992) 881-2; 902-3; s. v. Nike.

13. Bruneau, i. h. (11. j.) 333–381; uô., BCH 102 ( 1978) 152–161. Alternatív javaslat: Philipp, H., Mira et magica, Mainz 1986, 63. A legutóbbi mértékadó ikonográfiai összefoglalás nem foglal állást, vajon Isist ábrázolják-e az ide sorolt torzók: Tran Tam Tinh, V., LIMC V (1990) 784, 794, s. v. Isis. A beneventumi töredéket Isisnek tartja – újabb érvek nélkül – R. Pirelli, in Arslan, E. A. (szerk.), Iside, Milano 1997, 505.

14. Számuk nemrégiben egy Puteoliban talált példánnyal bôvült: Zevi, F. (szerk.), Puteoli, Napoli 1993, 220. t. (non vidi, idézi Arslan i. m. [13. j.] 323, 5. j. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a budapesti torzó ugyanerrôl a környékrôl került a Hartwig-, majd az Arndt-gyûjteménybe. Ld. Hekler, i. m. 63: "Vormals in einer Villa in Posilippo bei Neapel").

15. Bruneau, i. h. ( 11. j.) 365 (egyszer tévesen jobb lábnak írva).

16. Kahil, L. et alii, LIMC VI ( 1992) 238–9, 73. sz., s. v. Leda.

17. Mindössze egyetlen további, a budapestivel azonos szkhémájú szobor ismert (ex Marbury Hall): Rieche, A., Die Kopien der "Leda des Timotheos" (Antikle Plastik XVII), Berlin 1978, 30, 28. sz.; 42–43.

18. A darabról Iegutóbb l. Förtsch, R., RM 103 (1996) 71.

19. Hekler A. szerint a büszt és a fej nem tartozik össze (i. m. 1.62, 169. sz.). Wollanka J. (in Arndt, P. – Lippold, G., Photographische Einzelaufnahmen antiker Sculpturen, München 1929, 45–46, 3188–3189. sz.) és M. Wegner (Boreas 3, 1980, 67) viszont mindkettôt eredetinek tartotta. A büszt egy Antonius-kori típusba tartozik (vö. Fittschen, K. – Zanker, P., Katalog der römischen Porträts IIl, Mainz 1983, 51, 64. sz.) és jól talál a bizonyosan ugyanebbe a korszakba keltezhetô fejjel.