Az Árpádházi királyok az aranycsinálás iránt kevés érdeklõdést mutattak. Idejüket az a gond foglalta le, hagy az országot a külsõ és belsõ ellenség ellen miként oltalmazhatják meg; de nem törõdtek azzal, hogy mit mûvelnek az alkémisták. Ha udvarukban néha-néha megfordult is egyik-másik, ment tovább, mert látta, hogy e hely nem terem babért számára. Ehhez járult az, hogy az Árpádok alatt az alkémisták száma még külföldön is kicsi volt. Ha itt-ott kétes szavak fordulnak elõ régi írásokban, azok alkalmatlanok komolyabb következtetésre.

Ismeretes, hogy Mátyás király (1458–1490) nagy vonzódást tanusított a titokzatos tudományok, különösen az asztrológia iránt. Udvarában jöttek-mentek a különféle tudósok. Ott volt Marsiglio Lorenzo, aki három esztendeig tartózkodott hol a visegrádi, hol a budai palotában. A kiváló asztrológus, Palailogos görög császár udvarában élt és Janus Pannonius ajánlására jött Athénbõl Mátyás udvarába. Õ az asztrológián kívül még mágiával, demonológiával és filozófiával is foglalkozott, amit annál könnyebben tehetett, mert az arab, perzsa és görög nyelvet beszélte. Az asztrológia az alkémia társtudománya. Aki az egyikkel foglalkozik, az a másikat sem hagyja pihenni. Marsiglio Lorenzót valószínûleg ez is érdekelte, habár a másikat jobban kedvelte. Mutatja ezt talán az, hogy Felsõ-Magyaroszágon járva, aranydrótot talált, amelyrõl azt állította, hogy növényi eredetû.

Élénk összeköttetésben állott Mátyás király Marsalius Ficinussal (1433–1499). Õ is asztrológus és alkémista. Híres munkája, "De triplici vita" 1489-ben jelent meg. Ennek egyik részét "Pannonia fenséges királyának" ajánlja. Ez a fejezet a "De vita coelitus comparanda". Mátyás tud errõl a munkáról, többször sürgeti, de Ficinus türelmet kér és értesíti, hogy azonnal küldi, ha kinyomták.

E munkában a következõleg van leírva, hogy mi volt az az "aurum potabile", amelyet a nagy királynak ajánlott, hogy életét meghosszabbítsa. [...]

A munka bajt hozott szerzõjére. VIII. Ince pápánál ellenségei feljelentették. Varázslással vádolták. Csak nehézségek árán szabadult meg. A megjelenés után a királynak elküldi a könyvet, s kéri, vegye figyelembe, amit írt, hogy hosszú életû legyen.

Ficinus barátságot tartott fenn Janis Pannoniusszal, Garázda Péterrel, Báthory Miklóssal, akiknek nevét egy-egy munka ajánlásával örökíti meg. Marsaglio és Ficinus laboratóriumban talán nem foglálkoztak az aranycsinálással, de elméletben annál inkább.

Hogy Mátyás királynak kedves volt az alkémia, mutatja még az is, hogy könyvtárában ott volt Albertus Magnus, Theophrastus és más alkémista írasa.

A "Lapis Philosophorum"-ot szimbolizáló kép. A kör a Napot, a félkör a Holdat, a kígyó a kénesôt [higanyt] jelképezi

A vegyesházbeli királyok udvarában már élt alkémista. II. Ulászló király (1490–1516) nagy megbecsülésben tartotta a nagyszebeni születésû Melchior MIklóst, aki szentmise formában foglalta össze az aranycsinálást. A gyámoltalán királyt, mint Heltai Krónikájában írja, utálták a magyar urak, a környezete pedig lopta, ahol csak tudta. A lopás annyira elfajult, hogy emberei Szakmári György pécsi püspökhöz mentek hitelbe borért. Hiába intette a fõpap a személyzetet, a lopás folyt tovább. Ilyen nagyfokú pénzhiány mellett valóban nem csoda, ha menekülést az aranycsinálásban látott. Ezért volt kedves elõtte Melchior, aki ígérettel ugyancsak tudta hitegetni a könnyen befolyásolható királyt.

Érdekes, hogy II. UlászLótóI jegyzõkönyv maradt vissza, amely az 1498–1502. éveket öleli fel. A kézirat hosszú ideig a bécsi udvari levéltárban volt, de az új viszonyok folytán Prágába került. Ebben orvosi receptek mellett a tintakészítés módja is le van írva.

Hogy II. ULászl.ó valóban foglalkozott alkémiával, kitûnik Jer. Georg Welsch (1624–1677) augsburgi orvos munkájából. Ebben említi, hogy volt tulajdonában egy misztlkus tartalmú kézirat Janischius Rechembergtõl, amelynek címe: "Experimenta secreta Vladislai, Hungarum et Bohemorum Regis."

A királyi aranycsinálók sorába tartozott a feslett életû Cillei Borbála.

Cillei Borbálát, Cilley Hermann gróf leányát, 1401-ben jegyzi el Zsigmond király (1387–1437). 1414-ben német királynévá koronáztatja. 1437-ben férje meghalt és õ Königgrätz várába visszavonultan élt még 12 évig. 1451-ben halt meg.

Königgrätzi visszavonultságában azon töprengett, miként lehetne régi hatalmát visszaszerezni. Az aranyban vélte megtalálni. Erre Csehországban különösen sok alkalom adódott. A várakba jöttek-mentek az adeptusok. A königgrätzi várba is bejáratosak voltak, s az asszonyt tanították. A ravasz asszony tanulékonynak bizonyult. Elsajátította a laboratóriumi mûveleteket, megismerkedett a transmutatióval. Ilyet megtanulni nõnek az õ korában sokat jelentett. Nagyon érdekesen írja le találkozóját egy cseh alkémista. Ez a cseh Johann von Laaz volt, akit latinosan Lasnioro, vagy Lasnionorónak neveztek. A cseh Olaszországban tanult, Antonio de Fiorenzától. A hermetikus tudományban nem sokra vitte. Az olaszok is csak gúnyt ûztek vele. Nevébõl szójátékot csináltak "Lasz-nien-oro", "Laaz-nincsen-arany". Sokat vándorolt, kereste az összeköttetést a külföldi alkémistákkal. Több munkát írt, egyiknek címe "Via universalis". Ebben a következõleg írja le a királyné alkémiai mûködését.

"Sokfelõl hallottam, hogy a fenkölt emlékû Zsigmond király neje a természettudományokban járatos, felkerestem õt és megnéztem kissé mûvészetét. A feleletekben finom asszonyi ravaszság nyilvánult meg. Szemem elõtt vett kénesõt, arzént és más anyagot, amelyet megnevezni nem akart, és ebbõl egy port készített, amelytõl a réz fehér lett. Olyan arcot hagyott hátra, mint az ezüst, de a kalapácsütést nem bírta el. Ezzel sok embert megcsalt.

Ugyancsak nála láttam, hogy izzó rézre egy port hintett, amely a rézbe behatolt és a réz ezüsthoz hasonló lett. Ha azonban újra megolvasztották, ismét réz lett belõle. És ehhez hasonló mesterkedést még többet mutatott nekem.

Egy más alkalommal Crocus Martist, Crocus Venerist vett és egyéb porokkal keverte össze, s ezzel egyenlõ arányban aranyat és ezüstöt cementált.A fém a megolvasztás után olyan volt, mint a legtisztább arany, de ha megolvasztották, újra elvesztette színét. Sok kereskedõt vezetett így félre.

Amidõn én a sok csalást láttam, szemrehányást tettem neki. Börtönbe akart vetni, Isten azonban megsegített, mert békével távozhattam."

Ez a leírás belepillantást enged az õ tudományába. Ismereteit csalásra használta fel, ami jellemének egyenes következménye. Ötvözeteket készített, amelyek hol ezüsthöz, hol aranyhoz hasonlítottak s ezeket hiszékeny emberek között helyezte el.

A történelem kevés nõalkémistát ismer. Ezek között a leghíresebb, helyesebben a leghírhedtebb õ.

Nincs még egy olyan uralkodócsalád, amelyik nagyobb érdeklõdést mutatott volna az aranycsinálás iránt, mint a Habsburg-ház. Tagjai között voltak olyanok, akik személyesen is foglalkoztak vele; voltak olyanok, akik alkalmazottként tartottak udvaraikban alkémistákat, rendes fizetéssel. Ezeknek más dolguk nem volt, mint aranyat csinálni. Gondtalan életet éltek, de mikor csalásuk kiderült, menekültek a biztos halál elõl.

Így volt ez Miksa (1564–1576) királynál is. Az õ udvarában valami velencei csaló élt, aki ügyesen hitegette, de sokra nem ment, mindössze 10 márka arany volt az, amit a királynak átadott. Érezte maga is tarthatatlan helyzetét, egy szép napon írás hátrahagyásával kereket oldott. Az íráson ez állt:

"O Keyser Maximilian!...
Wellicher diese Künste kan,
Sieht Dich noch römisch Reich nit an,
Dass er Dir solt zu Gnaden gan."

Ez az eset adja a nürnbergi mesterdalnoknak, Hans Sachsnak a tollat a kezébe és írja meg "Geschicht Keyser Maximiliani mit dem Alchimisten" címû költeményét.

Miksa király idejére esik Andreas Zehendtner von Zehentgrub mûködése. A mester, kinek egyébként társai is voltak, ezüstbõl csinált aranyat. Ajánlatát 1565. december 4-én nyujtja be a királynak Bécsben: "aus ain jeder markt fein Silber, wo nit mehr doch 8 Loth Gold, in allen Proben beständig Gold anzubrigen und zu machen". Az ajánlat szerint a költségek 1, 2, 3, 4 lat aranyba kerültek volna, mint felesleg 5, de mindenesetre 4 lat arany maradt volna. Az átalakítást nem kicsinyben, hanem gyárilag tervezte, amikor 5–10-szer 100.000, vagy még ennél is több forint értékû aranyat termeltek volna. Zehendtner a király meghatalmazottja jelenlétében egy negyedévig végezte a kísérleteket. Ha a király ezen kísérleteket elfogadja, "a consortium" nem fogja többé gyakorolni, még kevésbbé tanítani. Zehendtner azonban 30.000 forintot kap "jó aranyokban". Ha a király megbízottai eltanulták a mesterséget, utoljára maguknak 10–20 súly ezüstöt alakítsanak át, ha szükséges megismételhetik másodszor, sõt harmadszor is 50 súly ezüsttel. Ezen döntõ kísérlet után hat hét alatt ki kell jelenteni, hogy átveszi e mûvészetet vagy sem. Az elsõ esetben a "consortmm" 14 nap alatt megkapja a kikötött összeget. Ha a "mûveszet" oly kitûnõ eredménnyel jár, hogy az ezüstbõl 5 latnál több aranyat kapnak, akkor a "consortium" minden egyés lat túllépés után 50.000 forintot kapna, de az elsõ 30.000 frt levonandó ebbõl.

A kísérletek, úgy látszik, Körmöcbányáról indultak el. A király azonban, akit az aranycsinálók nem egyszer csúnyán becsaptak, nagy bizalmatlansággal van a "consortium" iránt. Bármermyire is szerette az aranyat, nem fogadta el az ajánlatot, hanem 1566. szept. 26-án a gyõri táborból parancsot küld Wolfgang Roll körmöcbányai kamaragrófnak és az egész Zehendtner-féle aranycsinálást Ietiltja.

Hogy Zehendtnernek mi lett a sorsa, arról írás nem maradt, de bizonyos, hogy Magyarországon telepedett le, a Felvidéken, mert utódai ma is élnek ott. Egyik utód, Zehendtner Antal, író, akinek költeményeirõl Kazinczy leveleiben emlékezik.

Ugyanígy járt Jonn Dee, az angol aranycsináló, ki Miksának könyvét is felajánlotta. De Miksa nem refléktált szolgálataira.