1980. március 8-án, életének 80. esztendejében rövid szenvedés után váratlanul elhunyt Bruckner Gyôzô akadémikus, a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, az Egyetem Szerves Kémiai Tanszékének és a tanszéken mûködô akadémiai kutatócsoportnak volt vezetôje. Halálával a magyar természettudomány elvesztette egyik legnagyobb, iskolaalapító szerves kémikus egyéniségét.

Bruckner Gyôzô 1900. november elsején született Késmárkon. Tanári családból származik, édesapja negyedszázadon át igazgatója volt a Késmárki Líceumnak, ahol Bruckner jeles eredménnyel végezte el középiskolai tanulmányait. A 450 esztendôs líceum sok neves embert adott az országnak, s ô mindig tisztelettel és szeretettel gondolt vissza arra az iskolára, melynek egy 1703-ból fennmaradt szabályzatában a következô paragrafus is olvasható: "A különféle országokból és családokból származó diákok testvéri szeretetben éljenek, egyik se vesse meg és szidalmazza a másikat azért, mert más nációhoz tartozik." Ez a humanitást tanúsító szellem számára is életre szóló tanítást és útmutatást adott.

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Mûszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán és a Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Karán végezte. 1925-ben kitûnô minôsítésû vegyészmérnöki oklevelet, majd 1928-ban – kémia fôtárgyból – "sub auspiciis Gubernatoris" bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Disszertációja szervetlen ill. fizikai-kémiai témájú volt, s egyben egyetlen dolgozata is maradt, amely nem szerves kémiai tárgykörû. Tudományterületének kiválasztását alapvetôen két tényezô határozta meg: 1926-ban állást kapott a Szegedi Tudományegyetem Szerves és Gyógyszerészi Kémiai Intézetében Széki Tibor mellett, s az 1927–28-as tanévben, mint magyar állami ösztöndíjas, a Berlin–Charlottenburgi Mûegyetem Szerves Kémiai Intézetében dolgozott A. Schönberg vezetésével. Nem kevésbé volt jelentôs az 1929-ben Grazban, a Grazi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetében, az intézetvezetô Nobel-díjas Pregl mellett eltöltött idôszak, melyet teljesen az organikus elementáranalízist forradalmasító mikroanalitika tanulmányozásának és elsajátításának szentelt. Nemcsak tudományos hozzájárulásra serkentették az itt eltöltött hónapok, de magával hozta Magyarországra és meghonosította hazánkban az eltanult módszereket, s ezzel mikroanalitikus iskolát alapított Szegeden. A magyar szerves mikroanalitikusok közvetlenül vagy közvetve, mind a Bruckner-iskola laboratóriumának tapasztalatai nyomán sajátították el e korszerû technikát, melynek elvei a mai napig sem változtak meg.

A külföldön lüktetô tudományos élet, s a Szegeden tapasztalt közvetlen, kollegiális légkör véglegesen elkötelezte a szerves kémiai kutatás és az egyetemi oktatás mellett. Teljes odaadással és nagy energiával fogott hozzá az új szegedi egyetemi intézetek építéséhez és a laboratóriumok berendezéséhez, lelkesedéssel töltötte el annak az alkotó mûhelynek felépítése, mely szintere lehet álmai megvalósításának.

Egyetemi pályafutását a következô évszámok jelzik. A tanársegédi évek letöltése után 1933-ban a Szegedi Tudományegyetem magántanárrá habilitálta "Szerves Kémiai Módszertan" tárgykörbôl, majd 1938-ban tudományos munkássága és felsôoktatási tevékenysége elismeréseként – Szent-Györgyi Albert mellett – nyilvános rendkívüli tanári címmel ruházták fel. 1941-bem lett nyilvános rendes tanár, s egyben a Szerves Kémiai Intézet igazgatója, majd 1950-ben meghívták a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Szerves Kémiai Tanszékének élére, ahol vezetôi tisztét húsz éven át megtartotta. Szinte természetes, hogy oktatómunkájának évtizedei alatt az egyetemek vezetésébôl is bôségesen kivette részét, Szegeden dékán volt, Budapesten pedig éveken át az Egyetemi Tanács, valamint különbözô bizottságok tagjaként fejtett ki hasznos tevékenységet. Mind oktató és nevelô, mind pedig kutatói munkássága elismeréseként 1976-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává választotta, nyugdíjba vonulásakor pedig az Eötvös Loránd emlékéremmel jutalmazta meg.

A Magyar Tudományos Akadémiának 1946-ban lett levelezô, majd három esztendôre rá rendes tagja. 1950-tôl nyugdíjba vonulásáig elnöke volt az Akadémia Szerves Kémiai Bizottságának, s ott látjuk minden bizottságban, mely a szerves és a gyógyszerkémia koordinálásában, szervezésében, irányításában fontosabb szerepet játszik. Haláláig tagja volt így a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézete Igazgatósági Tanácsának és a Gyógyszerkutató Intézet Igazgatótanácsának. A gyógyszeripar és a gyógyszerészeti tudomány fejlesztése terén kifejtett eredményes munkássága elismeréseként 1972 decemberében a Magyar Gyógyszerészeti Társaság a Richter Gedeon emlékéremmel jutalmazta.

Tudományos tevékenységét mind a külföld, mind a magyar kormányzat nagyra becsülte, bizonyitéka ennek a Stockholmi Kémiai Társulat Scheele-érme (1947), a két Kossuth-díj (1949 és 1955), a Munka Érdemrend (1963) és a hetvenedik születésnapján átadott Munka Érdemrend arany fokozata (1970). 1967-ben tagjai közé választotta a Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina (Halle) is.

Bruckner Gyôzô elsô, igazán jelentôsnek mondható, önálló kutatási eredménye a megfordítható N-O acilvándorlás felismerése volt a-aril-b-amino- és b-hidroxilamino-propanolok esetében. Mint minden nagyszabású munkának, ennek is voltak elôzményei. Széki Tibor szegedi intézetében a harmincas évek elején propenil-oldalláncú fenoléterek (azaron, metil-izoeugenol, izoszafrol) pszeudonitrozitjait állították elô, s e vegyületekbôl ecetsavanhidriddel, majd elektrolitos redukcióval nem a várt O-acetil, hanem a nitrogénen acetilezett származék keletkezett. Az acilvándorlás tényét izokinolinvázas vegyületté való kondenzációval igazolták, s e reakció annál is inkább említésre méltó, mert kiindulási pontja lett Bruckner Gyôzô késôbbi izokinolin-kutatásainak.

Az acilvándorlás megfordíthatóságát is sikerült bizonyítani, s a folyamat tanulmányozása módot adott annak a nagyon fontos ténynek a felismerésére is, hogy a reakciót a molekula térszerkezete erôsen befolyásolja. Tanítványai ezt a megállapítást késôblo olyan feladatok megoldásában tudták értékesíteni, mint pl. a tropánvázas alkaloidok vagy a klóramfenikol térszerkezetének vizsgálata. Ezek során nyilvánvalóvá vált az is, hogy a szerves kémiai kutatásban az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a sztereokémiai szemléletmódra.

Az O —> N acilvándorlás tényét igazoló intramolekuláris kondenzáció merôben új izokinolin-szintézis volt, s sokkal jobb termeléseket is ígért, mint a Späth és munkatársai, valamint a Pictet és Gams által kidolgozott eljárások. Mivel pedig a görcsoldó hatású izokinolinok (pl. papaverin) iránt a gyógyszeripar részérôl nagy volt az érdeklôdés, ezeket a kísérleteket a tudományos célkitûzés mellett most már gyakorlati szempontból is jelentôsnek kell mondanunk.

A Bruckner-féle izokinolin-szintézis elônyei közt kell említenünk, hogy a gyûrûzárás egy lépésben, közvetlenül az izokinolinvázat szolgáltatja, nincs tehát szükség a palládium-katalizálta dehidrogénezési reakcióra, mely korábban elkerülhetetlen volt. A kiindulási aril-propanolamint pedig nem kell izolálni, stabilis N-acetil-származéka formájában nyerhetô. Megjegyzendô még, hogy Bruckner és munkatársai késôbb a gyûrûzáródás irányát oxidatív lebontásokkal szabatosan igazolták is.

Bruckner 1941-ben megkezdett új kutatásaiban a dién-szintézis aromás rendszerekre való átvitelének lehetôségével foglalkozott. Világosan látszott, hogy aromás rendszerek csak akkor mutatnak reaktív dién jelleget, ha azt a lineáris anelláció folytán kialakuló különleges szerkezet biztosítja, amire pl. az antracén m-helyzetû szénatomjainál bekövetkezô addíció jellemzô. Az aromás rendszer kettôs kötései különben csak abban az esetben késztethetôk a filodién maleinsavanhidriddel addíciós reakcióra, ha a diénnek csak egyik kettôs kötése származik az aromás rendszerbôl, a másik pedig a gyûrû szubsztituensében helyezkedik el, konjugációban az aromás rendszerrel. 1942-ben közölte elsô munkáját a propenil-oldalláncú fenoléterek dién-szintézisben mutatott reakcióképességérôl. Az w-alkil-sztirolok polimerizációs készsége csökkent mértékû, az alkoxi-szubsztituensek pedig fokozzák az aromás gyûrû reakciókészségét, így a metil-izoeugenol (izohomogenol) készségesen addicionálta a maleinsavanhidridet, miközben az átmeneti termék rearomatizálódással stabilizálódott. Másképp játszódott le az anetollal végzett addíciós reakció, itt az átmeneti addukt nem rearomatizálódott, hanem egy második molekula maleinsavanhidridet addicionált. Itt nem részletezhetô kémiai reakciókkal a keletkezô vegyület térszerkezetét is sikerült igazolni.

Bruckner Gyôzô tudományos tevékenységének kétségtelenül legjelentôsebb állomása volt a természetes poliglutaminsavak kutatása. Kevés kémikusnak jut osztályrészül, hogy egy egyedülálló vegyületcsoportot felismerjen, annak egyes képviselôit tiszta állapotban izolálja, meghatározza szerkezetét, s a szerkezetet teljes szintézissel is bizonyítsa. S e kísérletsorozat közben még arra is mód volt, hogy a szerkezetmegállapítás helyességét vitató külföldi nézetekkel szembeszállhasson, s a vitában felülkerekedjék. A természetes poliglutaminsavak szintézisének jelentôsége a tisztán tudományos eredménynél lényegesen nagyobb: e munka volt az alapja a hazai peptidkémiai kutatásnak, mely az ötvenes évek elejétôl, elsôsorban Bruckner Gyôzô vezetésével folyamatosan fejlôdve, hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert.

A természetes poliglutaminsav izolálása még a szegedi egyetem Szerves és Gyógyszerészi Kémiai Intézetében történt, együttmûködve Ivánovics György mikrobiológussal. Ivánovics és Bruckner virulens lépfenebacilusok tokanyagából, valamint a szerológiailag rokon Bacillus subtilis (korábban Bac. mesentericus) táptalajából elsôként nyerték ki a kémiailag tiszta poliglutaminsavat, melyrôl rövidesen bebizonyosodott, hogy ez a szerológiai rokonságért felelôs, félantigén (haptén) sajátságú anyag. A vegyületnek addig ismeretlen, egyedülálló sajátságai voltak, polipeptidnek bizonyult, noha nem adta a polipeptidekre jellemzô biuret-reakciót, viszont sósavas hidrolízissel belôle egyetlen aminosav, glutaminsav keletkezett, a vegyület tehát ún. monoton polipeptid. Ami még érdekesebb, az az, hogy a tokanyagból keletkezô peptid (anthrax-polipeptid) kizárólag a természetben addig meg nem talált, a fehérjékben fellelhetô aminosavakkal ellentétes konfigurációjú D/–/glutaminsavból áll, míg a táptalajból izolált polimer (subtilis-polipeptid), a D/–/glutaminsav mellett több-kevesebb L-módosulatot is tartalmaz. Figyelemreméltó, hogy a szerzôk már elsô dolgozatukban megemlítik a lehetséges szerkezeti elemek közt az a-kötési rendszer mellett a szokatlan g-glutamilkötést.

A háborús évek alatt a természetes poliglutaminsavak szerkezetvizsgálatára irányuló kutatómunka szünetelt. A budapesti egyetem Szerves Kémiai Intézetében azonban Bruckner – Kovács Józseffel együtt – intenzív kutatásba kezdett, s a klasszikus szerkezetvizsgálat módszereihez folyamodva elvégezték a természetes poliglutaminsav kémiai lebontását. Kiindulva a Bacillus subtilis kultúrából nyert poliglutaminsavból, elkészítették annak poli-metil-észterét, majd hidrazidját, s azt Curtius-lebontásnak, majd teljes hidrolízisnek alávetve, a hidrolizátumból csak a g-glutamil-kötésre jellemzô b-formil-propionsavat tudták izolálni, az esetleges a-glutamilkötésekbôl képzôdô a,g-diamino-vajsavat azonban még kimutatni sem sikerült. Az egyidejûleg végzett ellenôrzô kísérletek (pl. szintetikus a-poliglutaminsav hasonló lebontása) alátámasztották azt a megállapítást, hogy a subtilis-polipeptid zömében, de valószínûleg kizárólagosan g-glutamil-részekbôl épül fel. A teljesség kedvéért a lebontást az anthrax-polipeptiddel is elvégezték, hasonló eredménnyel.

A szerkezetvizsgálat helyességének bizonyítására a kémiai szintézis a legalkalmasabb. Az ötvenes évek elején azonban a szintetikus peptidkémia még gyerekcipôben járt, g-glutamil-peptidek elôállítására pedig csak egyetlen példa volt, a glutation szintézise. Bruckner és munkatársai ezért szisztematikus kísérletsorozatot dolgoztak ki, melyben az a-poliglutaminsav elkészítését elôbb az L-sorozatbeli g-poliglutaminsav szintézise követte, majd egymás után valósult meg a g-poli-D-glutaminsav, az L- és D-glutaminsavakat váltakozva tartalmazó g-poliglutaminsav és az a- és g-kötéseket váltakozva tartalmazó poliglutaminsav szintézise. Az anthrax-subtilis baciluscsoport immunspecifikus hapténjének teljes szintézisérôl szóló összefoglaló részletes közlemény 1958-ban látott napvilágot. E helyen nincs mód arra, hogy e szintéziseket részletesen elemezzük, elegendô annyit megemlíteni, hogy a makromolekula felépítéséhez az egyetlen járható út valamilyen alkalmasan megválasztott monomer vegyület polimerizációja volt. S mivel egyetlen glutaminsavrészbôl levezethetô, kellô módon védett és aktivált származék várhatóan nem polimerizációval, hanem egyszerû gyûrûzáródással reagál, a megfelelô vegyület (az ún. startdipeptid) egy g-glutamil-kötéssel felépülô, szabad amino- és aktivált g-karboxil-csoportot tartalmazó védett dipeptid-származék volt.

A kidolgozott szintézismódszerek csak az aktiválásban és a védôcsoportok megválasztásában különböztek. Az aktiválás és így a poli-acilezési reakció megvalósítható volt a vegyes anhidrides, diciklohexil-karbodiimides, tiofenil-aktivészteres eljárásokkal, míg a karboxil-védôcsoport metil-, benzil-, majd késôbb terc-butilészter volt. A g-poli-D-glutaminsav szerológiai azonosságát a természetes poliglutaminsavakkal Ivánovics igazolta. Ezzel a mindvégig nagy nemzetközi érdeklôdéssel kísért, sikeres magyar kutatómunka befejezést nyert.

Szinte természetes, hogy egy ilyen nagyszabású munka elvégzése során egész kutatói nemzedék nôtt fel, s mintegy melléktermékként, számos kisebb-nagyobb jelentôségû tudományos megfigyelés látott napvilágot. Bruckner és munkatársai írták így le elsônek a glutaminsav-peptidek intramolekuláris transzheptidációját, a glutamilkötések típusa meghatározásának egy új módszerét, a poliglutaminsavnál nyert tapasztalatok kiterjeszthetôségét aszparaginsav-származékokra, s végül foglalkoztak e vegyületek magasabb rendû szerkezetének lehetôségeivel is.

A peptidkémiai kutatások koronája, a magyar peptidkémia megteremtôjének utolsó nagyszabású kutatásszervezô és kísérlettervezô alkotása kétségtelenül az adrenokortikotróp hormon szintézise volt. Ebben a munkában már nem volt szükség arra, hogy a kísérleti tevékenységbôl is aktívan kivegye részét, hiszen addigra felnôtt már mellette és tanítása nyomán az a kémikus nemzedék, amelyre rábízhatta a hatalmas munka részleteinek kidolgozását, a szintézis megvalósítását. Itt az ô szerepe a szintézist végzô kutatócsoportok munkájának összehangolása, a 39 aminosavból álló polipeptid felépítési stratégiájának megtervezése, s a szintézis menetének állandó figyelemmel kísérése volt.

Az adrenokortikotróp hormon szintézise 1959-ben kezdôdött meg a Gyógyszerkutató Intézet, a Kôbányai Gyógyszerárugyár és a Szerves Kémiai Tanszék kutatóinak egybehangolt munkájával. A célkitûzés a sertés eredetû hormon N-terminálisú, 28 aminosavat tartalmazó fragmensének felépítése volt. Akkor már ismeretes volt ugyanis, hogy ez a részlet is hordozza a biológiai aktivitást, s nincs szükség a teljes hormon felépítésére. A három kutatócsoport, felosztva a szekvenciát, Bruckner vezetése mellett két év alatt befejezte a fragmensek szintézisét, s arról 1961-ben a moszkvai peptidszimpóziumon már be is számolt.

Csakhamar elvégezték a három fragmens kapcsolását is, majd a védôcsoportok eltávolításával a kívánt 28-tagú ACTH-fragmenshez jutottak. Abban az idôben ez volt a szintézissel felépített legnagyobb tagszámú polipeptid, mely 14 különbözô fehérje-alkotó aminosavat tartalmazott. Hamar kiderült azonban, hogy az eljárás eredeti formájában ipari elôállításra nem alkalmas, 1962-ben ezért megkezdôdött egy új szintézis kidolgozása, megváltoztatott védôcsoportokkal. S mivel idôközben Schwyzer leírta a sertés-ACTH teljes molekulájának szintézisét, a magyar kutatók most már az emberi eredetû hormon felépítését tûzték ki célul. Bruckner Gyôzô tekintélye, közbenjárása sokat segített abban, hogy végül e szintézis 1966-ban sikeresen befejezôdhetett.

Bruckner vonzódása a természetes anyagok felé nemcsak mesterien felépített egyetemi speciálkollégiumaiból mérhetô el. A citromlébôl izolálható kristályos flavon, a citrin, valamint a platán kérgébôl kinyert betulinsav azonosítása mind egy-egy gyöngyszeme kutatói tevékenységének.

Ugyancsak a természetes szerves vegyületek kémiájához csatlakozik az a kísérletsorozat, mely a kínasav ill. annak dehidratált származéka, a sikimisav sztereoszelektív szintézisére irányult. A feltevések szerint mindkét vegyület a szénhidrát-anyagcsere terméke, s a szedoheptulóz-7-foszfátból képzôdik. A cukrokból való genetikus leszármazás szép igazolása volt egy cukorból – az arabinóz konfigurációja felel meg e természetes karbonsavakénak – kiinduló szintézis. A szintézist Bruckner és Császár D-arabitból egészen a dihidro-sikimisavig valósították meg, s ezzel a genetikus kapcsolatot igazolták is.

A kutató Bruckner Gyôzô mellett külön meg kell emlékezni az oktató, a pedagógus professzorról is. Ô maga azt vallotta, hogy az ifjúság nevelésének feladatát többre tartotta kutatói tevékenységénél is. Ennek megfelelôen tudományos kutatómunkájának egyik fontos célkitûzése volt, hogy azzal aktív részese legyen az organikus kémia fejlôdésének, s az így szerzett eleven, friss ismeretanyagot adhassa át hallgatóinak. Hogy hogyan látta a kutatói és oktatói tevékenység kapcsolatát, s milyen fontos szerepet tulajdonított az egyetemi oktatásnak, s különösen az elôadásoknak, azt egyetemi tiszteleti doktorrá történô avatásakor szinte vallomásszerûen mondotta el ünnepi beszédében :

"Egyetemi szinten csak az oktathat eredményesen, aki aktív mûvelôje tudományszakának. A kutatás folyamán szerzett tapasztalat, ha egész szorosan nem is érintkezik az egyetemi elôadás szelektált tematikájával, mégis tevékenyen hat az oktatásra, mert a kutató – saját sikerén vagy éppen balsikerén okulva – jobban megbecsüli mások kutatási eredményeit, és megbízhatóbban értékeli azt a szellemi tevékenységet, amely a természet egy-egy titkának a megfejtéséhez vezet. Ebben a gondolatvilágban élve, színesebbé válnak elôadásai, s ezzel jobban felkelti hallgatói érdeklôdését és figyelmét. De az egyetemi elôadónak igaz örömet és élményt is jelent elôadása akkor, ha hallgatóival szoros kapcsolatot tartva megláthatja a fiatalság értelmének és tudásszomjának visszasugárzását. Ez serkenti ôt elôadásának folytonos csiszolására, és az a gondolatmenet, melyet követ, új gondolatok forrásává válhat, s ezeket kutatásaiban is értékesítheti. Bizonyára az egyetemi oktatásban hosszú éveken át szerzett tapasztalataim hatása alatt állok, ha ma is úgy vélem, hogy az egyetemi tankönyvek vagy a tanszékek által kiadott jegyzetek fontosak, sôt nélkülözhetetlenek ugyan, de nem pótolhatják az élô szó erejét, az oktató és a hallgató közötti közvetlen és élô kapcsolatot."

Bruckner Gyôzô mindvégig kitartott az elvek mellett, melyeket az elôzô néhány mondatban saját maga foglalt össze. Több mint ötven esztendôn keresztül – mert csökkenô fizikai erôvel ugyan, de változatlanul kristálytiszta szellemmel szinte utolsó órájáig elôadója maradt kedvelt tárgyának – a diákok ezrei feszült figyelemmel követték szavait, mesterien felépített elôadásait. Ezeken az elôadásokon nem lehetett unatkozni, egy regény izgalmával bonyolódtak a kémiai szerkezetvizsgálat szálai, sohasem maradt el a csattanó és a tanulság, finom humor és szellemes fordulatok tették élvezetesebbé a száraznak látszó ismeretanyagot.

A gyakorlott pedagógus és a kutató vegyész alkat szerencsés találkozásának gyümölcse az a hatalmas tankönyvi alkotás, melynek megírását harminc évvel ezelôtt kezdte el, s amely ma már nehezen megszámolható átdolgozott kiadás után az évek folyamán négyezer oldal terjedelmûre növekedett. A "Szerves kémia" elsô kötete 1952-ben látott napvilágot, s az anyag gyarapodásával lassan a köteteket is ketté kellett választani. A magyar tankönyvírásban egyedülálló mû ma már hat kötetbôl áll, közülük az utolsó a közeljövôben hagyja el a nyomdát.

A "Szerves kémia" azonban nemcsak tankönyv, hiszen anyaga sokkal bôvebb, mint aminek ismeretét az egyetemi hallgatótól megkívánják, hanem gondosan rendszerezett monográfia is, mely minden sorában az eredeti szakirodalmi adatokra támaszkodó, megbízható munka. Összeállításában, szerkesztésében, s késôbb egyes fejezetek megírásában részt vettek a közvetlen munkatársak is, a mû egésze azonban Bruckner Gyôzô maradandó szellemi hagyatéka.

Az élete céljául az emberiességet valló tudós célkitûzéséhez mindhalálig hû maradt. Bruckner Gyôzônek nem voltak ellenségei, csak barátai, önzetlen támogatására, segítôkészségére mindenki mindenkor bizton számíthatott. Az életében ért megpróbáltatásokat erôs szívvel viselte el, és megértô volt azokkal szemben, akik vígasztalásra szorultak. Egyénisége békét és harmóniát sugárzott, s ez az egész körülötte lévô közösség harmóniájának is forrása volt.

A sors nemcsak egy nagy kémikust, hanem egy igaz embert is elragadott tôlünk, s ez azért fáj különösen, mert amit elvesztettünk, pótolhatatlan.

http://www.kfki.hu/chemonet/ http://www.ch.bme.hu/chemonet/