Horváth Zoltán András
A templom köveinek geológiája

Az eddigiekben kevés szó esett az épület, különösen a nyugati homlokzat és a szobrok anyagáról. Könnyen belátható azonban, hogy egy mûtárgy megjelenése, az idôk során bekövetkezô változása és átalakulása, valamint bármilyen javításának vagy restaurálásának eredményessége alapvetôen függ a tárgy eredeti anyagától.

A jáki templom falainak nagyobb része természetes kövekbôl épült; szobrait természetes kövekbôl faragták. A geológus munkája során igyekszik meghatározni e kövek fajtáját, ásványos összetételét, kôzetfizikai és geokémiai jellemzôit, valamint lehetôleg lelô-, illetve bányahelyét is. Ezek az adatok a mûvészet- és építészettörténet számára is fontosak, a konzervátor és restaurátor számára azonban nélkülözhetetlenek.

A templom építésekor többféle kôanyagot használtak, amelyek – figyelembe véve a korabeli technikai és szállítási lehetôségeket – nemigen származhattak nagyobb távolságból. A kövek kiválasztásánál a könnyû beszerezhetôség mellett a könnyû megmunkálhatóság is fontos szerepet játszott. Nagyobb távolságról csak olyan kôfajtákat volt érdemes szállítani, amelyek teherbírásuk miatt feltétlenül szükségesek vagy különleges szépségûek voltak.

A magyarországi történelmi építôkövek megismerésével korábban több neves geológus foglalkozott. Fontos megemlíteni közülük Schafarzik Ferencet, aki a századforduló körül megjelent publikációiban1 mindmáig legrészletesebb összefoglalását adta a magyarországi kôfajtáknak és kôbányáknak. Kiemelkedô szerepe volt a Mûegyetem egykori tanszékvezetô geológusprofesszorának, Papp Ferencnek, aki a mérnökképzés során mérnökhallgatóknak magyarázta a sokak számára oly nehezen érthetô geológiai jelenségeket. Papp Ferenc az oktatás mellett számos cikket és könyvet írt, amelyek ma is jól hasznosítható ismereteket tartalmaznak mûemlékeink kôanyagáról.2

A mintegy tíz évvel ezelôtt indult jáki helyreállításhoz kapcsolódó komplex kutatási munkában a Budapesti Mûszaki Egyetem Ásvány- és Földtani (ma Mérnökgeológiai) Tanszékének jutott nagy szerep. Munkájuk a jáki (és zsámbéki) próbakonzerváláshoz kapcsolódott, s ennek során a kôanyagok vizsgálata alapvetô fontosságú volt.3 A tanszék a Lapidarium Hungaricum program keretében is fontos munkát végzett.

A következô rövid geológiai ismertetés a hozzáférhetô szakirodalom, a Budapesti Mûszaki Egyetem Mûszaki Földtani Tanszékének vizsgálatai, valamint saját megfigyeléseink alapján készült, melyeket a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Kutatólaboratóriumának mérési eredményei egészítettek ki.

~~~~~

A jáki templom építéséhez a 13. században és a századfordulós restauráláskor felhasznált kôfajták elôfordulásuk gyakorisági sorrendjében:

– miocén idôszaki úgynevezett lajtamészkô;
– a környék átalakult kôzeteinek törmelékét tartalmazó úgynevezett metamorfit-törmelékes sötétsárga-vörösesbarna homokkô;
– alapvetôen szürke, de helyenként sárgás vagy rózsaszínes elszínezôdésû finom-középszemû, csillámos homokkô;
– barnásfekete bazalttufa;
– zöldpala, az úgynevezett csatári kô;
– kemény édesvízi mészkô;
– szürkésfehér, helyenként csillámereket tartalmazó márvány.

A felsorolt kôfajták alábbi rövid ismertetésében csak jellegzetes változataikat tárgyaljuk.
 

A lajtamészkô

Lajtamészkôbôl faragták a 13. századi kváderek és faragványok jelentôs részét (134), valamint a tizenöt szobor közül tizenhármat. A restauráláskori falak kváderei (135) szinte kizárólag ebbôl a kôfajtából készültek.
A kôzetképzôdés eltérô körülményei miatt a lajtamészkô-tömbök minôsége, színe és szöveti megjelenése többféle. A kôanyag lehet finomabb és durvább szemcseméretû, többé vagy kevésbé egyenletes szemcsézetû, tömör vagy lazább, porózus. A krétaszerû finomszemcsés változat világos sárgásfehér színétôl a barnás krémszínûig szinte minden árnyalatban elôfordul.

134. Lajtamészkô 13. századi beépítésben
(Mezey Alice, 1996)		 135. Szentmargitbányai lajta-
mészkô századfordulós be-
építésben (Rákos Péter, 1996)

Geológiailag ez a kôzet jellegzetes sekélytengeri, partközeli biogén mészkô. Ez azt jelenti, hogy a mészkövet alkotó kalcit (CaCO3) túlnyomórészt elhalt élôlények vázelemeibôl, illetve váztöredékeibôl származik. A partvonal közelsége miatt gyakran fordul elô benne a lehordási terület homok, sôt esetenként kavics méretû törmelékes anyaga is. E homok-, illetve kvarc- (SiO2) tartalom egyes esetekben a 10%-ot is elérheti. A kavicsok legtöbbször a közeli metamorf kôzetekbôl (kvarcit, gneisz és csillámpala) származnak.


 136a-c. Lajtamészkô vékonycsiszolati képe egy polarizátorral (a), keresztezett polarizátorok között (b), valamint keresztezett polarizátorok és gipsz segédlemez között (c). (Horváth Zoltán András, 1996)



134. Lajtamészkô pásztázó elekt-
ronmikroszkópos felvétele. A B2-
es apostolszoborból vett minta
1100-szoros nagyításban.
(SZIKKTI ICft.)
A kôzet keletkezése idején a tengervíz meleg volt és jól átvilágított. A kôzetalkotó élôlények túlnyomó többsége mészvázú egysejtû: különbözô Foraminifera-félék; a tapogatókoszorúsok állattörzsébe tartozó telepalkotó mohaállat, azaz Bryozoa; valamint a lajtamészkôben oly gyakori, karfiolszerû mészvázat építô vörös alga, az úgynevezett Lithothamnium. A kôzet egyes rétegeiben feldúsulnak a kagylók: a Pecten, Chlamys, Flabellipecten, Cardium és Ostrea genusok jellegzetes képviselôi; valamint a csigák: Cerithium-, Trochus-, Turritella-félék és társaik, esetenként tengeri sünök ép vagy töredékes vázai. A kôzetnek ezek a rétegei inkább csak kváderfaragásra lettek volna alkalmasak, mert a kôben zárványokat alkotó vázrészek miatt az ilyen kô igen rosszul faragható.

Az egyes variációk lelôhelyeinek azonosítása fontos feladata lesz a további kutatásnak. A lajtamészkô Jákhoz közeli lelôhelyei a kôzetfajta nevét adó Lajta-hegységben találhatók (XIV).4 Ennek a földrajzi-földtani egységnek jelentôsebbik része ma Ausztria területére esik. Bár a fertôrákosi, ma már védett és bizonyítottan a római idôk óta fejtett, úgynevezett püspöki kôfejtô is lehetne a szobrok és a falkváderek anyagának lelôhelye, a Jákon beépített lajtamészkô szöveti megjelenése és tömörsége mégis inkább a szentmargitbányai (ma: St. Margarethen, Ausztria) elôforduláséra hasonlít. A századfordulós restauráláskor biztosan Margitbányáról hozták a lajtamészkövet – errôl az akkori jáki plébános feljegyzései tudósítanak.5
 

A metamorfit-törmelékes homokkô

E kôzet szobor anyagaként nem fordul elô, de gyakori a falszövet kvádereinek és faragványainak anyagaként (140).

Jellegzetessége, hogy a homokszemcsék között kvarcit, csillámpala és gneiszkavicsok fordulnak elô (141). A kôzet szemcseeloszlása tehát egyenetlen, a szemcsék éles határúak, kevéssé legömbölyítettek.

 138a-c. Metamorfit-törmelékes homokkô vékonycsiszolati képe egy polarizátorral (a), keresztezett polarizátorok között (b), valamint keresztezett polarizátorok és gipsz segédlemez között (c), 75-szörös nagyításban (Horváth Zoltán András, 1996)



139. Metamorfit-törmelékes ho-
mokkô pásztázó elektronmik-
roszkópos felvétele 1100-szoros
nagyításban (SZIKKTI ICft. 1996)
Ez rövid szállítási távolságra és meredek lehordási területre utal. Helyenként a kôzetbôl a könnyen málló metamorf törmelékszemcsék kioldódtak, és az így keletkezett szabálytalan lyukak miatt a kôzet sejtes szerkezetûvé vált.

Ásványos összetételében meglepô, hogy a törmelékes elegyrészeknek csak kisebb része (~10%) kvarc (SiO2), a többi plagioklász földpát, piroxén, illetve 10 Ã-ös filloszilikát és klorit. E törmelékes szemcséket körülbelül azonos mennyiségû (~30-30%) kalcit (CaCO3) és dolomit (CaMg(CaCO3)2) cementálja össze.

Tudomásunk szerint ilyen követ hazánkban nem fejtenek, de genetikai szempontból a kôzet feltételezhetôen a lajtamészkô helyettesítô fáciense: akkor keletkezett, amikor a mészkô képzôdése közben az eredeti ülepedési viszonyok megváltozása miatt metamorf törmelék hordódott az üledékgyûjtôbe. A törmelék anyagát a közeli, metamorf kôzeteket tartalmazó alpi lehordási terület szolgáltatta. Így földtani alapon feltételezhetô, hogy e kôzet a lajtamészkôhöz hasonló geológiai korú, lelôhelye a lajtamészkô elôfordulásaihoz közel, a Lajta-hegységben keresendô.


140. Metamorfit-törmelékes homokkô
(Horváth Zoltán András, 1996)		 141. Fillitkavics metamorfit-törmelékes
homokkôben (Horváth Zoltán András, 1996)
Folytatás

JEGYZETEK
1 Schafarzik Ferenc, "Magyarország kôiparáról különös tekintettel a dísz- és építôkövekre, Magyar Mérnök-és Építész-Egylet Heti Értesítôje21 (1902), 147–148 és 153–155; Uô, A Magyar Korona Területén Létezô Kôbányák Részletes Ismertetése, Magyar Kir. Földtani Intézet, Budapest 1904.
2 Papp Ferenc, "Szent István korabeli építôkövek a Dunántúlról", Technika 19 (1938), 359-363; Uô, "Dunántúl néhány fontosabb építôkövérôl", Technika 22 (1941), 100-107.
3 Gálos Miklós–Kertész Pál–Marek Miklós, Beszámoló jelentés a Ják-Zsámbék kõkonzerválási próbák keretein belül végzett laboratóriumi vizsgálatokról, kézirat, Budapest 1988; Uôk, Kutatási jelentés a jáki és zsámbéki mûemléktemplom felújításával kapcsolatos kôkezelési eljárások összehasonlító kutatásáról, kézirat, Budapest 1989; Uôk, A jáki és zsámbéki mûemléki felületek helyszíni kezelésének szakértôi értékelésérôl, kézirat, Budapest 1994.
4 Deák Margit (szerk.), Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához. L–33–V. Sopron, Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest 1981.
5 "Szállítva tett pedig a vasúti állomásról összesen 162 teherkocsi margitai homokkô változatos minôségben, továbbá 26 teherkocsival haraszti kemény mészkô és 1 teherkocsival erdélyi bácstoroki kô." Magyarász Nándor plébános feljegyzései, 1904. szeptember 10. Ják, r. kat. Plébánia [kockás füzet 118–119]. Az utoljára említett bácstoroki kôbôl csak belsô berendezési tárgyak készültek, ezért e kôfajtát jelen dolgozatunkban nem tárgyaljuk.

A jáki apostolszobrok http://www.kfki.hu/chemonet/