Közel 37 éve dolgozom analitikusként a gyógyszeriparban. Úgy gondolom, ennyi év után indokolt volt, hogy az erre az elõadásra való felkészülés közben feltettem magamnak a kérdést: mire fel mindez? Mi a gyógyszer-analitika értelme és célja, különös tekintettel az ipari gyógyszer-analízisre? Miért analizáljuk gyógyszereinket? Erre a kérdésre két objektív választ fogalmaztam meg. Ezeket fogom bemutatni és röviden kommentálni az elõadás bevezetõjében. Maga az elõadás egy harmadik, de az elõzõekkel ellentétben teljesen szubjektív válasszal fog kezdõdni, és azt fogom számos példával illusztrálni.

Lássuk tehát a két objektív választ a feltett kérdésekre. Az elsõ, talán kissé fennkölten hivatalos választ úgy fogalmaztam meg, hogy a gyógyszer-analitika értelme és célja, különös tekintettel az ipari gyógyszeranalízisre, az, hogy a gyógyszeralapanyagok, ezek gyártási intermedierjei, a gyógyszerkutatás termékei (potenciális farmakonok), kiszerelt gyógyszerkészítmények, gyógyszerek szennyezései és bomlástermékei, a gyógyszereket, illetve metabolitjaikat tartalmazó biológiai minták analitikai vizsgálatával olyan adatok birtokába jussunk, amelyek segítségével hozzájárulhatunk a gyógyszeres terápia maximális hatékonyságához, maximális biztonságához és a gyártási eljárások maximális gazdaságosságához.A második válasz lényegesen rövidebb és pragmatikusabb: gyógyszereinket azért analizáljuk, hogy el tudjuk adni õket, vagyis el tudjuk fogadtatni egyrészt a hatóságokkal, másrészt kereskedelmi partnereinkkel, figyelembe véve a gyógyszerek minõségével szemben támasztott követelmények folyamatos, nagymértékû növekedését.

Erre természetesen azt lehet mondani, hogy ez a két válasz nincs egymással ellentétben, hiszen a hatóságok és a kereskedelmi partnerek is azért emelik folyamatosan igényeiket a gyógyszerek minõségével szemben, hogy ezzel õk is hozzájáruljanak a gyógyszeres terápia biztonságához. Ez igen nagy mértékben valóban így van. Ezek az igények a gyógyszer-analitika eszköztárának az utóbbi években végbement látványos gazdagodásával együtt rendkívüli mértékben megnövelték a gyógyszeres terápia biztonságát. Bizonyos irracionális elemek azonban idõnként belekeverednek a minõségi követelmények növelésébe. Ilyennek kell minõsítenem az olyan eseteket, amikor kereskedelmi partnereink az általánosan elfogadott 0,1%-os limit alá menve már 0,01% nagyságrendû szennyezésre vonatkozóan is minõségi és mennyiségi információt kérnek még olyan esetben is, amikor a kérdéses gyógyszer napi dózisa 100 µg körül van. Ebben az esetben a szennyezés napi 10 nanogramm nagyságrendben kerül be a szervezetbe, aminek nyilvánvalóan nincs fiziológiás jelentõsége.

Egy másik példa gyógyszeralapanyagok nyomoldószer-tartalma meghatározásának bizonyos vonatkozásai. Itt gyakran olyan oldószerek mikrogrammos mennyiségeinek a szervezetbe való bejutása ellen küzdünk nagy technikai apparátussal és igen költséges analitikai módszerekkel, amelyek környezetünkbõl vagy élelmiszerekbõl esetenként nagyságrenddel nagyobb mennyiségben kerülnek be szervezetünkbe. Egy pohár bor elfogyasztása esetén pl. 10 mg nagyságrendben veszünk magunkhoz metanolt, sõt még egy olyan ártatlan italban is, mint a paradicsom-ivólé – a pektin-metil-hidroláz enzim mûködésének következtében – ennek a mennyiségnek a többszöröse is jelen lehet.

További destruktív példák helyett most megadom a harmadik, ígéretem szerint teljesen szubjektív választ a feltett kérdésre, amit akár vallomásnak is tekinthetnek. Miért analizáljuk tehát gyógyszereinket? A már elmondottakon túlmenõen azért, mivel számomra a gyógyszer-analitika nemcsak az analitikának, hanem az egész kémiának is a legszebb ágazata, amely egyrészrõl a problémák, a vizsgálandó anyagok végtelen sokféleségével és változatosságával, másrészrõl pedig a problémák megoldására rendelkezésre álló módszerek hosszú, állandóan növekvõ sorával arra készteti a gyógyszer-analitikust, hogy saját magát, ismeretanyagát és szemléletmódját állandóan megújítsa. Ez egy olyan tudományterület, amely az ezt mûvelõ számára nemcsak a problémák megoldása felett érzett örömöt szolgálhatja, hanem – amint azt elõadásomban igyekszem bemutatni – kifejezetten intellektuális, sõt még azt is megkockáztatom, hogy esztétikai gyönyörûségeket is.
 

Hogyan jelentkeznek ezek a szépségek a gyógyszer-analitikus számára? Ezt a kérdést két oldalról lehet megközelíteni: a vizsgált problémák és az alkalmazott módszerek oldaláról. Számomra az jelenti az igazi szépséget, ha kémíai reakciókkal foglalkozhatok. Lássuk tehát, milyen típusú reakciókkal találkozik munkája során a gyógyszer-analitikus!

1. Az elsõ típust azok a reakciók képezik, amelyekkel a gyógyszereket elõállítják. Az ipari gyógyszer-analitikus feladatai közé tartozik ezeknek a reakcióknak analitikai módszerekkel való vizsgálata. A vizsgálat egyrészrõl azt célozza, hogy megismerjük a reakció kinetikai és konverzió-viszonyait a hozam növelése, optimálása céljából, másrészrõl a mellékreakciók felderítésével megalapozhatók a nagy fontosságú szennyezésprofil-vizsgálatok. A hosszú pályafutásom alatt megvizsgált számtalan reakció közül példaként fenol-szteroid-metil-éterek cseppfolyós ammóniában fém nátriummal végzett Birch-redukciója mellékreakcióinak ez utóbbi szempontból való tanulmányozását mutatom be [1, 2]. A reakció fontosságát az határozza meg, hogy a redukcióval nyert 3-metoxi-2,5(10)-diének a gyógyászati szempontból nagy fontosságú 19-norszteroidok (pl. nortesztoszteron-észterek, noretiszteron, norgesztrel, etinodiol-diacetát stb.) szintézisének kulcs-intermedierjei, a reakció melléktermékeinek megismerése tehát megalapozza a felsorolt gyógyszerek szennyezésprofil-vizsgálatát.

A vizsgálatot a Birch-redukciót követõ sósavas hidrolizis 4-én-3-ketoszteroid típusú nyerstermékének gázkromatográfia-tömegspektrometriás (GC-MS) vizsgálatára alapoztuk, amit analitikai és preparatív nagy hatékonyságú folyadékkromatográfiás (HPLC), ultraibolya és NMR spektroszkópiás vizsgálatok egészítettek ki. Ezek számos melléktermék felismeréséhez vezettek. Ezek közül a fontosabbak sztereoizomer 4-én-3-keto-, 1-én-3-keto- és telített 3-keto-származékok, 3-deoxo-4-én, 3-deoxo-1-én, 3-deoxo-1(10)-én, szubsztituálatlan 1,3,5(10)-trién-származékok, valamint 3-metoxi-monoén izomerek.

2. A gyógyszeranalitikus által vizsgálat tárgyává tett másik reakciótípus gyógyszerek bomlása mind normális tárolás, mind pedig extrém körülmények között. A feladat itt egyrészrõl a bomlási reakció kémiájának tisztázása, bomlásspecifikus analitikai módszer kidolgozása a reakció követésére, mennyiségi értékelése, másrészrõl kinetikai vizsgálatok elvégzése, amelyek lehetõvé teszik az Arrhenius-egyenlet alkalmazását.

Az elsõ feladattípus példájaként az Arduán injekció hatóanyagának, a pipecuronium-bromidnak stabilitásvizsgálatát mutatom be [3]. Itt az oxidatív bomlás a 16-os helyzetû metil-piperazin-csoporton játszódik le, és 2',3'-dehidro-pipecuronium-bromidhoz vezet. Mivel ezt az intenzív ultraibolya spektrummal rendelkezõ bomlásterméket folyadékkromatográfiás mérése során erõsen túlértékeljük a spektrofotometriásan csak igen gyengén aktív pipecuronium-bromidban való mérése során, a mérés validálása és a bomlástermék-szennyezés standard mennyiségi jellemzése céljából szükség volt a HPLC-tõl és UV-spektrofotometriától teljesen független módszerre: ezt az NMR-spektroszkópiában találtuk meg. A mérések során 4-androsztén-3,17-diont használtunk belsõ standardként. A bomlástermék vinil-protonjainak 5,26 és 6,19 ppm-nél megjelenõ dublettjeinek, ill. a belsõ standard 4-es helyzetû protonja 5,67 ppm-nél levõ szingulettjének integráljaiból a bemérések és a molekulasúlyok figyelembevételével a bomlástermék ismeretlen koncentrációja kiszámítható.

Az extrém körülmények között végbemenõ bomlási folyamatok kinetikai vizsgálatára a példa a klinikai kipróbálás alatt álló posatirelin nevû tripeptid (L-Kpc-L-Leu-L-Pro-NHz) 0,01 M sósavban, illetve nátrium-hidroxidban lejátszódó bomlásának vizsgálata HPLC-módszerrel [4, 5]. Megállapítható volt, hogy savas közegben a fõreakció a ketopipekolinsav egység laktámgyûrûjének hidrolitikus felhasadása amino-adipinsav egységgé, amit csak kisebb mértékben kísér a terminális prolin-amid egység savvá való hasadása. Hasonló a helyzet lúgos közegben, azzal a különbséggel, hogy itt fõreakcióként jelentkezik az L-Kpc egység epimerizációja is D-Kpc-vé. A reakciósebességek hõmérsékletfüggésének vizsgálata és az ennek során nyert, lúgos közegben egymást metszõ Arrhenius-egyenesek tanulmányozása során azt lehetett megállapítani, hogy az epimerizáció aktiválási energiája nagyobb, mint a lúgos hidrolízisé: alacsony hõmérsékleten az utóbbi, 50 °C felett pedig az elõbbi reakciósebessége a nagyobb.

3. A harmadik reakciótípus, amellyel munkája során a gyógyszer-analitikus találkozik, gyógyszerek élõ szervezetben végbemenõ metabolizmusa. Itt az elsõdleges feladat a metabolitok szerkezetének meghatározása. Példaként egy ilyen komplex vizsgálat egy részfeladatának megoldását mutatom be. A klinikai kipróbálás alatt álló bisaramil patkányvizelet metabolitjainak vizsgálata során az oszlopkromatográfiásan elkülönített poláris frakcióban fordított fázisú HPLC-módszerrel két nagyobb metabolitot találtunk. A HPLC–MS-vizsgálatok szerint ezek a molekula p-klór-benzoil egységén mono-, illetve dihidroxilezett származékok. A hidroxilcsoportok kötõdési helyét a folyadékkromatográf diódasoros UV-detektorával nyert ultraibolya spektumok alapján határoztuk meg [2].

4. A gyógyszer-analitikus nemcsak vizsgálja, hanem fel is használhatja a kémiai reakciókat saját analitikai feladatainak megoldására. Gyógyszer-analitikusi pályám kezdetén, az 1960-1970-es években, az analitikus rendelkezésére álló mûszeres technikáknak akkor még (különösen hazai viszonylatban) igen szerény színvonala miatt kémiai reakciók alkalmazása a feladatok megoldására nélkülözhetetlen volt. A nagy teljesítõképességû spektroszkópiás és kromatográfiás módszerek elterjedésével a kémiai reakciók szerepe a gyógyszer-analitikában természetesen némileg csökkent ugyan, de a származékképzési reakciók ma is fontos eszközei a gyakorlati feladatok megoldásának. Így magam is kitûnõen tudom egész a mai napig alkalmazni a korábban különösen a szteroid analitika [6-8] és a spektrofotometriás analízis [9] területén kidolgozott, kémiai reakciókon alapuló módszereket vagy legalábbis az ezekkel a reakciókkal szerzett tapasztalatokat új analitikai feladatok korszerû módszerekkel való megoldása során is.

Az elmondottakra elsõ példaként ecetsav–hangyasav vegyes anhidriddel mint analitikai reagenssel kapcsolatos tapasztalatainkat ismertetem. Ezt pályám kezdetén vezettük be a titrimetriás analízisbe tercier aminok primer és szekunder aminok jelenlétében való szelektív meghatározására [10]. Ennek a reagensnek elõnyei az erre a célra általánosan alkalmazott ecetsavanhidriddel szemben a sokkal nagyobb reakcióképesség és a keletkezõ savamidok sokkal kisebb bázicitása.

Évtizedekkel késõbb ugyanezt a reakciót sikerrel alkalmaztuk a jelenkori gyógyszer-analitika egyik legfontosabb feladatköre, az enantiomerek kromatográfiás elválasztásán alapuló királis analitika területén. Ismeretes ugyanis, hogy szabad primer aminocsoportot tartalmazó vegyületek enantiomerjei csak igen gyengén választhatók el az ez idõ szerint kereskedelmi forgalomban levõ egyik legnagyobb teljesítõképességû királis HPLC oszlop, az immobilizált a₁ savas glikoproteint tartalmazó Chiral AGP segítségével. Amint azt alanin-benzil-észter enantiomerek elválasztásának példáján bemutatom, a probléma megoldható volt az utóbbi a -aminocsoportjának a fenti reagenssel való formilezése segítségével [11].

Hasonlóan "újjáéleszthetõ" volt az a kettõs származékképzésen alapuló módszer, amit még a 70-es évek kezdetén dolgoztunk ki 21-amino-, illetve 21-hidroxi-kortikoszteroidok meghatározására. Az elõbbiek ugyanis szelektíven oxidálhatók higany(II)-kloriddal 20-keto-21-aldehid-származékká. Ez a reakció kihasználható volt ilyen származékok igen szelektív meghatározására a keletkezõ higany(I)-klorid gravimetriás mérése [12] alapján, vékonyréteg-kromatográfiás detektálásukra [13] és – 4,5-dimetil-o-fenilén-diaminos kondenzáció mint második reakció után – spektrofotometriás [14] meghatározásukra. Ezek a módszerek igen hasznosnak bizonyultak a mazipredont tartalmazó Depersolon készítmények analízisénél és stabilitásvizsgálatánál. A spektrofotometriás módszer 21-hidroxi-kortikoszteroidokra is alkalmazható; ez esetben azonban réz(II)-acetátot kell alkalmazni oxidálószerként [15]. Ez utóbbi reakciók egy japán kutatócsoporttal való együttmûködés eredményeként új alkalmazást nyertek mint egy elõzetes derivatizációs módszer reakciói 21-hidroxi-kortikoszteroidok vizeletbõl való nagy hatékonyságú folyadékkromatográfiás meghatározásánál [16].

Számos más kondenzációs típusú reakciót is alkalmaztam pályám elsõ szakaszán elsõsorban spektrofotometriás vizsgálatokban. Így pl. bevezettem a dietil-oxalátos Claisen-kondenzációt aktív metiléncsoportot tartalmazó ketoszteroidok analízisére [17, 18], anilinnel [19], illetve 2-nitro-fenil-hidrazinnal [20] való kondenzációt spektrofotometriásan inaktív karbonsavak meghatározására, piridint mint analitikai reagenst 21-halo-, ill. 21-aktív észtert tartalmazó kortikoszteroidok mérésére [21] . Ezekkel a – ma már korszerûtlennek tekinthetõ és általunk sem használt – módszerekkel szerzett tapasztalataink kitûnõen gyümölcsöztethetõk voltak aktuális analitikai feladatok korszerû módszerekkel való megoldása során. Így pl. a védett aminocsoportot tartalmazó aminosavak, illetve aktív észterek enantiomer tisztaságának HPLC-módszerrel való meghatározására bevezettük a homokirális O-(4-nitro-benzil)-tirozin-etil-észter reagenseket.

A szabad karbonsavak esetén DCC-s, aktív észterek esetén pedig anélküli kondenzáció során képzõdõ diasztereomer párok akirális HPLC oszlopokon jól elválaszthatók és az enantiomer szennyezések mérhetõk [22, 23]. Végül a legkorszerûbb gyógyszer-analitikai technika a kapilláris elektroforézis területén is sikerrel alkalmaztunk egy kondenzációs reakción alapuló származékképzési módszert: az elektromos töltést nem tartalmazó, tehát elektromos térben nem vándorló lipofil ketoszteroidok is vizsgálhatóvá válnak ezzel a módszerrel, ha ketocsoportjaikat elõzetesen kondenzáljuk Girard P- vagy T-reagensekkel. Ezzel a módszerrel számos ketoszteroid-elválasztási feladat volt megoldható az UV-detektálhatóság egyidejû javítása mellett [24].

Végül megemlítem, hogy a klasszikus értelemben vett, kovalens kötések képzõdésén alapuló származékképzési reakciókon túlmenõen a korszerû gyógyszer-analitikában egyre nagyobb szerephez jutnak a dinamikus adduktképzésen, pl. ionpárképzésen alapuló módszerek. Perklorátionnal alkotott ionpárok képzésén alapuló HPLC-módszer segítségével pl. számos kényes elválasztási problémát sikerült megoldanunk peptidek és szteroidok körében, így pl. pipecuronium-bromid szennyezéseinek (köztük a már említett 2',3'-dehidro- származéknak) elválasztását [25].

 
III.

Az elmondottakra egyetlen példát szeretnék ismertetni, ahol egy gyakorlati feladat gyors megoldása szinte valamennyi rendelkezésünkre álló analitikai technika összehangolt, komplex alkalmazását igényelte. A feladat norgesztrel szennyezésprofil-vizsgálata során került elõtérbe. Ennek a totálszintézissel elõállított szteroidnak bonyolult a szintézise, és a sokféle mellékreakció-lehetõség miatt igen bonyolult a szennyezésprofilja is; ezzel korábbi közleményeinkben foglalkoztunk [2, 26]. A minõségi követelményeknek a bevezetésben említett emelkedése miatt szükségessé vált egy addig részletesen nem tanulmányozott, az USP-XXIII vékonyréteg-kromatográfiás rendszerében 0,83-as R_f értéknél megjelenõ kis intenzitású folt  vizsgálata, amelynek mennyiségére vonatkozóan foszfor-molibdénsavas elõhívás utáni denzitometrálás segítségével lehetett (fõanyagban kifejezett) adatokhoz jutni. A folt direkt reflexiós UV-spektruma és a folt-elúciót követõ UV-spektrofotometriás és tömegspektrometriás vizsgálatok során nyert spektrumok tanulmányozása során megállapítható volt, hogy a szennyezés a teljesen újszerû 3,17-bisz-etinil szerkezettel rendelkezik, ahol a 3-as helyzetû etinilcsoport két kettõs kötéssel van konjugációban. A szennyezés keletkezésének magyarázata a szintézis utolsó intermedierjének, a 13-etil-4-gonén-3,17-dionnak nem teljesen regioszelektív etinilezése a 17-es helyzetben, amikor is csekély mennyiségben 3-etinil vegyület is keletkezik. Ennek a karbinolnak az etinilezési reakcióelegy feldolgozása során végbemenõ savkatalizálta dehidratálása vezet az említett dienin típusú szennyezéshez. A kettõs kötések helyzetét az UV-spektrumok tanulmányozása és a Woodward-szabály alkalmazása révén csak valószínûsíteni lehetett. A pontos meghatározás céljából a szintetikusan elõállított bisz-etinil-karbinol preparatív HPLC-módszerrel való frakcionálása, majd UV-spektrofotometriás módszerrel követett savkatalizált dehidratálása útján a szennyezés elõállítható volt és az így nyert mintából NMR-spektroszkópia segítségével a kettõs kötések helye és így a szennyezés pontos szerkezete is megállapítható volt: 13-etil-3,17a -dietinil-3,5-gonadien-17-ol. A szintetizált anyag és a keresett szennyezés azonosságát az UV-spektrumok azonosságán túlmenõen a vékonyréteg-kromatográfiás R_f-értékek, valamint a nagyhatékonyságú folyadékkromatográfiás (HPLC) és gázkromatográfiás retenciós idõk azonossága is bizonyította.

A bisz-etinil-karbinol (lmax=205 nm) dehidratálásának már említett UV-spektrofotometriás követése során azt az érdekes megfigyelést tettük, hogy a reakció nem egy lépésben megy végbe. Elõször (tömeg-spektrometriásan és NMR-spektroszkópiával igazoltan) hidroxilvándorlás révén 13-etil-3,17a-dietinil-3-gonén-5b,17-diol keletkezik (225 nm), majd ez alakul át az azonosított szennyezéssé (268 nm). Ennek további lassú (gyakorlati szempontból már nem jelentõs) átalakulása egy 279 nm-nél abszorpciós maximummal rendelkezõ termékké valószínûleg a hármas kötés vízaddíciójának következménye. A három lépés során elõálló négy szerkezet egymástól jól elkülönülõ UV-spektrumai és ezek idõben igen jól követhetõ átalakulásai egymásba a szakmai örömökön túlmenõen intellektuális, sõt olyan esztétikai élvezetet isjelentenek a gyógyszer-analitikus számára, ami összemérhetõ azzal az élvezettel, amihez egy nagy képtárban egy világhírû festmény szemlélése során lehet jutni. Egy-egy spektrumot kiragadva a sorozatból, azok végtelenül leegyszerûsített, megnyúlt formáinak feszültsége nekem egy El Greco-kép eksztatikus áhítatát idézi. Ha viszont az átmeneti állapotokat reprezentáló spektrumok egymásra rakódó, lágy formáinak összességét szemléljük, akkor az egy impresszionista festménynek, pl. egy Renoir-vászonnak hangulatát hozza el számomra.

Visszatérve a gyógyszer-analitika realitásaihoz, az említett HPLC-módszer és a szintetikusan elõállított szennyezésstandard lehetõvé tették a szennyezés pontos mennyiségi meghatározását. Ennek eredményét összevetve a már ugyancsak említett foszfor-molibdénsavas denzitometrálás eredményeivel, csekély (0,01% nagyságrendû), de egyértelmû eltérés mutatkozott, ami azt jelezte, hogy az USP XXIII vékonyréteg-kromatográfiás rendszere nem eléggé szelektív: az ott észlelt folt alatt egy másik is van. Egy másik apoláris anyag jelenlétét szelektívebb VRK-rendszer kidolgozásával és az említett HPLC-módszerrel ki is lehet mutatni. Szerkezetét GC–MS-módszerrel határoztuk meg: 13-etil-17a-etinil-4-gonén-17-ol. Ennek a 3-deoxo-norgesztrelnek keletkezése az elõadásom elején tárgyalt Birch-redukció ott bemutatott egyik mellékreakciója alapján értelmezhetõ. Mennyiségi mérése legcélszerûbben gázkromatográfiásan végezhetõ el. A két szennyezés mennyiségére a HPLC-, ill. gázkromatográfiás módszerrel nyert eredmények összege már jól egyezik a foszfor-molibdénsavas denzitometrálással nyert értékkel, jelezvén azt, hogy a problémát nem kevesebb, mint tíz technika összehangolt alkalmazásával sikerült megoldani.
 

A Menuhin-effektus bevezetése és illusztrálása után szeretném bevezetni a Menuhin–Kaszparov-effektust is. Kaszparov, a sakkbajnok úgy került bele ebbe a képbe, hogy õ is, mint az élsakkozók általában, rengeteg szimultán partit játszik. A gyógyszer-analitikus-karmester élete, munkája ehhez hasonlóan szimultán "partik" sorozatából áll, hiszen általában az elõzõekben ismertetett feladathoz hasonló további 6-8 feladattal kell egyidejûleg foglalkoznia. A zenekari analógiánál maradva, ez kb. annyit jelent, mintha a karmesternek ugyanazokkal a zenészekkel és hangszerekkel 6-8 zenemûvet nem egymást követõen, hanem szimultán kellene eljátszania, ami nem kis nehézséget jelentene mind a karmester, mind a zenész számára. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy egy ipari munkahelyen az idõtényezõnek, pontosabban a határidõtényezõnek is komoly szerepe van, ez még csak növeli a nehézségeket. Ismét visszatérve a zenekari analógiához, ez olyan, mintha a szimultán elõadott 6-8 zenemû elõadásához rendelkezésre álló idõ korlátozva lenne pl. fél órára. Ez olyan zenemûvek esetén, mint pl. egy Bach: Brandenburgi verseny vagy egy Mozart: Symphonia concertante újabb, extra problémát már nem jelent az elõadók számára, de ha a zenemûvek között olyanok is vannak, mint pl. Bruckner VII. szimfóniája vagy Wagner: Istenek alkonya címû zenedrámája, akkor a nehézségek hatványozódnak.

A vázolt nehézségekért azonban bõségesen kárpótol a problémák megoldása kapcsán érzett elégedettség és az ezekkel kapcsolatos intellektuális örömök. Remélem, hogy a felsorolt példák segítségével sikerült megértetnem Önökkel azt, hogy miért választottam elõadásom címéül a gyógyszer-analitika szépségeit.
 

Elõadásom végére érve szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik közvetlenül vagy közvetve hozzájárultak ahhoz, hogy ma ki tudtam állni Önök elé ennek a székfoglaló elõadásnak megtartására. Az elsõ csoportban azoknak mondok köszönetet, akik szakmai fejlõdésem elõsegítésével járultak hozzá eredményeimhez. Ezek közül elsõként édesapámra, dr. Görög Dénesre emlékezem, akitõl kisgyermek koromban a kémiai gondolkodás alapjait sajátítottam el. Kitûnõ középiskolai kémiatanáraimról, Diósy Ákosról és Pauer Istvánról való megemlékezés után azt szeretném elmondani, hogy egész tudományos pályámat meghatározó jelentõségû volt az a néhány év, amit a Szegedi Tudományegyetem dr. Szabó Zoltán akadémikus vezette Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetében dr. Beck Mihály diplomázójaként, majd disszertánsaként töltöttem el. A Richterben a gyógyszer-analitika alapjait dr. Nyiredy Szabolcstól tanultam meg, gyógyszer-analitikus kutatóvá pedig a dr. Gyenes István mellett eltöltött évek alatt váltam. Amit ez alatt az idõ alatt a gyógyszerkutatásról megtanultam, azt nagyrészt dr. Fekete Györgynek köszönhetem, itt azonban köszönetet szeretnék mondani nagyszámú nem analitikus kollégámnak is, akiktõl a problémák közös megoldása során minden segítséget megkaptam, és akiktõl igen sokat tanultam.

A második csoportban azoknak mondok köszönetet, akik a feltételeket biztosították munkámhoz, elsõsorban Pillich Lajos elnök úrnak, aki a gyárba való belépésem napjától egészen a mai napig kitüntetõ figyelemmel kísérte fejlõdésemet. Biztatása, segítsége nagyon sokat segített munkám során. Vezérigazgatói, illetve tudományos vezetõi minõségben hosszú ideig élvezem dr. Varga Edit és dr. Fekete György, majd rövidebb ideig Szolnoki József és Simonovits Emília támogatását. Végül jelenlegi vezetõimnek, Bogsch Erik vezérigazgató úrnak és dr. Vas Ádám kutatási igazgató úrnak köszönöm meg azt, hogy tõlük munkám sikeres elvégzéséhez minden erkölcsi és anyagi támogatást megkapok.

Végezetül az itt ismertetett kísérleti munkában közvetlenül részt vevõ munkatársaimnak mondok köszönetet lelkes, pontos, invenciózus munkájukért, ami nélkül ez az elõadás nem születhetett volna meg. Elõször Bihari Mária, dr. Csizér Éva, Herényi Bulcsu és dr. Szepesi Gábor volt munkatársaim munkáját köszönöm meg. Köszönettel tartozom jelenlegi munkatársaimnak, akik az elõadásomban szerephez jutott analitikai technikák kiváló mûvelõi, így a dr. Gazdag Mária vezette Minõségfejlesztési Kutatólaboratórium munkatársainak (Gilányiné Osztheimer Éva, Kemenesné dr. Bakos Piroska, Mihályfi Katalin, Zsoldosné Babják Mónika), a dr. Horváth Péter vezette Alkalmazott Fizikai-kémiai Kutatólaboratórium munkatársainak (Dravecz Ferenc, dr. Halmos Zoltánné, Kerekesné dr. Lánczos Krisztina, Laukó Anna, Rényei Márta, dr. Trischler Ferenc, Varga Katalin) és az ifj. dr. Szántay Csaba vezette Szerkezetkutatási Laboratórium munkatársainak (Balogh Gábor, Brlik János, Csehi Attila, Demeter Ádám, dr. Hegedüs Béla).

Neveik felsorolása nélkül köszönetet mondok a kísérleti munkában nagy szerepet vállaló technikus munkatársaimnak kitûnõ munkájukért, kivételt téve közvetlen munkatársammal, Doktor Nándorné Etelkával, aki egyebek mellett az elõadás ábraanyagának összeállításáért érdemel köszönetet.
 
 

Irodalom

1. Görög S., Laukó A., Aranyi A., Balogh G., Halmos Zs.: Abstract Book, 5th International Symposium on Pharmaceutical and Biomedical Analysis. Swedish Academy of Pharmaceutical Sciences, Stockholm, 1994. 10 p.
2. Görög S., Bihari M., Csizér É., Dravecz F., Gazdag M., Herényi B.: J. Pharm. Biomed. Anal., 14, 85 (1996).
3. Görög S., Balogh G., Gazdag M.: J. Pharm. Biomed. Anal., 9, 829 (1991).
4. Görög S., Gazdag M., Herényi B., Horváth P., Kemenes-Bakos P., Mihályfi K.: "The Role of Analytical Methods in Drug Development". In D. Littlejohn, T. D. Thornburn-Burns (ed.) Reviews on Analytical Chemistry. The Royal Society of Chemistry, Cambridge, 1994. 349-362.
5. Görög S., Gazdag M., Herényi B., Horváth P., Kemenes-Bakos P., Laukó A., Mihályfi K.: Magy. Kém. Lapja, 49, 409 (1994).
6. Görög S., Szász Gy.: Analysis of Steroid Hormone Drugs. Akadémiai Kiadó, Budapest Elsevier, Amsterdam, 1978.
7. Görög S.: Quantitative Analysis of Steroids. Akadémiai Kiadó,Budapest-Elsevier, Amsterdam, 1982.
8. Görög S. (ed.): Steroid Analysis in the Pharmaceutical Industry. Ellis Horwood (Chichester) 1989.
9. a) Görög S.: Spektrofotometriás gyógyszer-analízis. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
b) Görög S.: Ultraviolet-Visible Spectrophotomerty in Pharmaceutical Analysis. CRC Press (Boca Raton), 1995.
10. Görög S., Szepesi G.: Z. Anal. Chem., 251, 303 (1970).
11. Görög S., Herényi B.: J. Pharm. Biomed. Anal., 8, 837 (1990).
12. Görög S., Tuba Z., Egyed, I.: Analyst, 94, 1044 (1969).
13. Görög S., Hajós Gy.: J. Chromatogr., 43, 541 (1969).
14. Görög S., Szepesi G.: Analyst, 97, 519 (1972).
15. Görög S., Szepesi G.: Analyt. Chem., 44, 1079 (1972).
16. Yoshitake, T., Hara, S., Yamaguchi, M., Nakamura, M., Ohkura, Y., Görög, S.: J. Chromatogr., 489, 364 (1989).
17. Görög S.: Analyt. Chem., 42, 560 (1972).
18. Görög S.: Analyst, 96, 437 (1971).
19. Görög S., Rényei M.: Acta Chim. Hung., 115, 65. (1984).
20. Görög S., Laukó A., Rényei M., Hegedüs B.: J.Pharm. Biomed. Anal., 1, 497 (1983).
21. Görög S., Tuba Z.: Analyst, 97, 523 (1972).
22. Görög S., Herényi B., Lõw M.: J. Chromatogr., 353, 417 (1986).
23. Görög S., Gazdag M.: J. Chromatogr. Biomed. Appl., 659, 51 (1994).
24. Görög S., Gazdag M., Kemenes-Bakos, P.: J. Pharm. Biomed. Anal., 14, 1115 (1996).
25. Gazdag M., Babják M., Kemenes-Bakos P., Görög S.: J. Chromatogr., 550, 639 (1991).
26. Görög S., Herényi B.: J. Chromatogr., 400, 177 (1987).