Kávé-történetek

A legenda szerint egy etióp juhász megfigyelte, hogy az állatok egész éjszaka ébren maradnak, ha napközben egy bokor vörös bogyóit eszegetik. Tapasztalatairól beszámolt a közelben lakó szerzeteseknek, akik a bogyóból keserû italt fôztek, és a hosszú imádságok alatt ezzel tartották magukat ébren. A történet egy másik változata, amely 1400 körül keletkezett, jemeni pásztorról és kecskékrôl szól. De arról is tudomásunk van, hogy 1000 körül Avicenna már gyógyszerként használta a kávét. Egy titokzatos, fekete, keserû, élénkítô hatású ital a sokkal régebbi arab mondákban is szerepel. Az sem kizárt, hogy a kávét eleinte nem itták, hanem ették. Az ugandaiak, ha hosszú útra keltek, állítólag szárított kávészemeket rágtak (úgy gondolták, hogy ettôl erôre kapnak), az abesszínok pedig egyszerûen azért rágták a kávét, mert szerették.

Ha a feketekávé eredete homályba vész is, a különbözô források abban megegyeznek, hogy a kávécserje egy etióp tartományból, Kaffából származik. Innen terjedt el Jemenbe, Perzsiába, Arábiába és Egyiptomba.

Egy arab szerzô, Sehabeddin Ben, úgy tudja, hogy a kávéivás szokását az adeni mufti, Gemaleddin honosította meg a XV. század közepén Boldog Arábiában. Gemaleddin Perzsiában látta néhány honfitársát kávézni, és amikor hazatérve gyengélkedni kezdett, maga is kipróbálta az italt. Nemcsak meggyógyult, hanem megtapasztalta a kávé serkentô, álomûzô hatását is. Fogyasztani kezdte, és ajánlotta, hogy a dervisek kávéval élénkítsék magukat az imával töltött éjszakákon.

A kávé hamarosan egész Adenben elterjedt, sôt eljutott Mekkába, Medinába, Kairóba, Damaszkuszba, Konstantinápolyba is. De nemcsak az áhitatos mohamedánok fogyasztották. Az 1500-as évek derekán Konstantinápolyban divatba jöttek a kávéházak. A vallásos mohamedánoknak egyre kevésbé tetszett az új szokás, és a muftival betiltatták a kávét mondván, hogy a pörkölt kávé szénféleség, és Mohamed törvénye nem engedi a fôzet fogyasztását. A kávéházakat bezárták ugyan, de az emberek otthon továbbra is itták a kávét. Végül a hatóság nem törôdött a zárt ajtók mögött kávézókkal, a kávéházak lassan újra kinyitottak, az új mufti kijelentette, hogy a kávénak semmi köze a szénhez, így aztán nemsokára több kávéház üzemelt, mint valaha, és a nagyvezír adót szedett a tulajdonosoktól.

A XVI-XVII. században a Balkán és Észak-Afrika felé terjeszkedô török birodalom magával vitte a kávézás szokását. Velencében is hamarosan megjelent a kávé. Francesco Morosini, a Velencei Köztársaság követe, 1582-es konstantinápolyi jelentésében megemlíti, hogy Keleten számos olyan üzlet van, ahol az emberek naponta többször találkoznak egymással egy forró, sötét ital mellett. Az 1600-as évek elsô felében megnyílt az elsô velencei kávéház, és az olasz ízlésre átformált kávézók gyorsan szaporodtak az itáliai városokban. A fanatikus hívôk ezúttal VIII. Kelemen pápát próbálták rávenni arra, hogy tiltsa be "az ördögi italt". VIII. Kelemen – a legenda szerint – megkóstolta a kávét, és úgy vélte, kár lenne, ha csak a hitetlenek fogyasztanák.

Az elsô párizsi kávéházat 1672-ben nyitotta meg egy örmény kereskedô, de nem aratott sikert. Késôbb más örmény és perzsa vállalkozók is kísérleteztek – eredménytelenül. Valószínûleg nem ismerték a francia szokásokat. Nemsokára ugyanis franciák rendeztek be elegáns, tágas helyiségeket, ahol kávét, teát, csokoládét, egyéb üdítôket kínáltak, s ide már szívesen eljöttek az írók és a társasági emberek. Ötven év múlva több mint háromszáz kávézó volt Párizsban, ám Dubois bíboros a régenskorban (1715-23) betiltotta a kávéházi csevegéseket, és késôbb – 1789-ig – szigorú rendôri ellenôrzésnek vetették alá a kávéházakat.

Az elsô londoni kávéház néhány évvel megelôzte a párizsit. Az angol törvénykönyvek 1660-ban említik elôször a kávét; a kávéárusokra gallononként négy penny adót róttak ki. 1675-ben Károly király betiltotta a kávéházakat, amelyeket felforgató eszmék terjesztésével vádoltak, de a tilalmat néhány napon belül visszavonta.

Az európai piacokra többnyire Alexandria és Szmirna kikötôibôl érkezett a kávé. Az ital növekvô népszerûsége és a nagy kikötôi adók miatt azonban megpróbálták a kávét a gyarmatokon is meghonosítani. A hollandok az Indonéz-szigeteken, a franciák Martinique-on és az Antillákon, az angolok, spanyolok és portugálok Ázsia és Amerika trópusi vidékein létesítettek ültetvényeket. A két leggyakoribb faj, a Coffea arabica és a Coffea robusta, Afrikából került a világ különbözô tájaira.

A híres irodalmi kávéházak helyett a kémia vidékére vándorolunk tovább, egy Irodalmi kávézóra mégis szívesen felhívjuk a figyelmet. Italt ugyan nem szolgálnak itt fel (sôt fekete levest sem, ami nem kávé!), de olvasnivaló bôven akad.