John V. Apczynski:

Elôzô rész

A Pannenberg feltevésében rejlô ismeretelméleti elöfeltevések polányiánus értékelése

Bárhogyan kíséreljük meg értékelni Pannenberg feltevését, azonnal lenyûgöz bennünket látomásának megdöbbentôen tág hatóköre és kreativitása. Álláspontjának kialakításába nem csupán a keresztény gondolkodás történetének fô áramlataival kerül reflexív dialógusba, hanem a természettudomány, a társadalomtudomány, a történelem és a filozófia korunk nyugati gondolkodásában fellelhetô fontosabb kategóriáival is. Ezen felül kreatívan – és meggyôzôdése szerint koherensen – integrálta ezeket az eltérô koncepciókat a tudás olyan egységes szemléletébe, amely tudományos státust ad a teológiának.

Ráadásul el kell ismerni, hogy számos Pannenberg-gondolat kedvez a polányiánus gondolkodásmódnak. A redukcionista tudományszemléletrôl szóló kritikája, az az állítása, hogy ha a tudományt jobban meg akarjuk érteni, akkor egy tágabb jelentéskontextusba kell helyeznünk, pontosan azok a kérdések, amelyek Polányi reflexióit kiváltották. Az a kísérlete, hogy a teológia véleménye szerint tekintélyelvû (azaz dogmatikailag zárt) gondolkodásmódját olyan szemléletté alakítsa át, amely nyitott az újrafogalmazás felé, emlékeztet Polányi különbségtételére a "specifikus" és az "általános" tekintély között. Abban, hogy felfogása szerint a jelentést a részek és az egész viszonya tartalmazza, úgy tûnik, van bizonyos rokonság azzal a felfogással, amely szerint a jelentéshez a részeknek egy fokális egészbe való integrálásával lehet eljutni. Hasonlóképpen az a felfogása, hogy az állítások struktúrája az igazság teljesebb felfogását anticipálja, Polányi kritériumát idézi elménkbe, amely szerint a valóság meghatározhatatlan utakon nyilvánul meg a jövôben. Végül Pannenberg felfogása Istenrôl, aki közvetetten érhetô el a valóság valamennyi formájában, amint ezt majd érvekkel is megtámogatom, strukturálisan hasonló ahhoz, ahogyan Polányi tudás-elmélete leírja a kérdést.

Mégis, dacára ezeknek a közös meglátásoknak – vagy talán éppen ezek miatt - úgy tûnik, egy alapvetô inkoherencia gyengíti Pannenberg feltevését a tudás megértésérôl. Pannenberg elgondolásában implicit módon van jelen a megismerés olyan megértése, terminológiája szerint a "történeti értelem",[36] amely megszabja, hogy a kijelentések személytelenek és teoretikusak legyenek, ugyanakkor megszabja azt is, hogy felismerjük a kijelentések tökéletlenségét, és azt, hogy anticipációjuk egy még fel nem tárult valóság teljességére vonatkozik. Ha Pannenberg nem képes ezt a két elemet olyan strukturális kapcsolatba hozni, amelynek konstitutív szerepe van a tudásban, képtelen megmagyarázni, hogyan tudjuk meg egy kijelentésrôl, hogy, akár részlegesen, a valóság teljességét anticipálja. Pannenberg valójában elfogadja, hogy az igazság a jelentés teljességének elôfeltételezett kontextusában válik ismertté, és implicit módon ez érvényesül feltevésében. Mégis kizárja az ilyen igazságot a tulajdonképpeni tudás tartományából és ez konceptuálisan inadekvát elemet hoz létre rendszerében.

Az indokok, amelyek miatt Pannenberg személytelen kategóriákban akarja a tudást megfogalmazni, saját rendszerén kívüliek. Rendkívül fontosnak tartja a kereszténység igazsága bebizonyításának apologetikus feladatát, és szándékosan tartózkodik attól, hogy bizonyításában bármiféle szerepet tulajdonítson a "hitnek" mint szubjektív vagy pszichológiai tényezônek.[37] Tartózkodását viszont világosan befolyásolja a megismerés személytelen eszméjének jelenlegi kulturális dominanciája.

Ahogy az elôzô részben láttuk, Pannenberg a problémával azért foglalkozik, hogy bebizonyítsa: a jelentés teljességének szubjektív anticipációja, bármilyen összefüggésben történjék is meg, elválasztható a jelentés teljességének elméleti kifejezésétôl.[38] Eszerint például egy szociológus vagy egy történész számára a jelentés szubjektív anticipációi elkerülhetetlenek akkor, amikor megfogalmazza elméletét, ám irrelevánsak akkor, amikor azt elemzi, hogy a megfogalmazások fogalmilag adekvátak-e. Ez a megkülönböztetés bizonyos mértékig plauzibilis a természettudományokban, amelyekben az elméleti konstrukciók célja egy tapasztalati koherencia felismerése. De az, hogy valamely egyedi elmélet alkalmazható-e egy adatcsoportra, még ebben az esetben is egy tágabb jelentéskontextustól függ – ezt éppen Pannenberg bizonyította be.[39]

A problémát igen jól illusztrálja az, ahogyan Pannenberg ezt a megkülönböztetést megpróbálja a teológiára alkalmazni. Felhasználva Hans Reichenbach különbségtételét az állítások heurisztikus és probatív kontextusáról, Pannenberg megállapítja, hogy a teológus privát vallási hovatartozása az elôbbi kontextusba illeszkedik, a teológia elméleti kifejezései viszont az utóbbiba.[40] Amennyiben minden tudást elméletileg pontos állításokban kell kifejezni, explicit kritériumok kellenek ahhoz, hogy meghatározzuk, vajon egy állítás a heurisztikus, vagy a probatív kontextusba illeszkedik-e. Pannenberg felismeri, hogy szükség van erre, és elismeri, hogy ezeket a kritériumokat még nem fogalmazta meg. Elismeri azt is, hogy ezt a megkülönböztetést módosítani kell annyiban, hogy a "pragmatikus szituációt", amely a heurisztikus eljárás egyik eleme, be kell emelni az elméleti kifejezésekbe. Különösen a teológia (és a filozófia) számára fontos ez, mert a teológus "élet-kontextusa" gyakran maga is a vizsgálódás objektumává válik. Ezért ha ezt a megkülönböztetést a teológia szintjén tesszük meg, nyilvánvalóan végtelen regresszióhoz,[41] vagy, ahogy Pannenberg megállapítja, "a viszonylagosság problémájához" jutunk.

A lényegi kérdés az, hogy a személyes aktus, amellyel a részleteket jelentésteli koherenciába integráljuk, a megismerés esetleges velejárója, vagy pedig a tudás szükségszerû alkotórésze-e. Pannenbergnél világosan az elôbbi esetrôl van szó. Egyetlen Polányi-utalásában Pannenberg azt állítja, hogy "a jelentés ki nem fejezett horizontja" Gadamernál kapcsolódik ahhoz, amit Polányi "a beszéd hallgatólagos együtthatójának" nevez; Pannenberg azonban bírálja Polányi feltevésében azt, hogy elmulasztja megkülönböztetni "a jelentés értelmi struktúráinak kifejezhetetlenségét az olyan emocionális összetevôktôl, mint a "figyelem, a szenvedélyek és elkötelezettségek."[42] Mivel maga is elkötelezett az elméleti kijelentésekben kifejezett személytelen tudás eszménye iránt, Pannenberg áldozatává válik annak a Polányi gondolatával kapcsolatos szokásos félreértésnek, amely elmulasztja felismerni, hogy Polányi többet tesz annál, mintha, mondjuk, leírná a rövidlátás hatásait az érzékelésben. Határozottan állítom, hogy Polányi elmélete a személyes tudásról segíthet megszüntetni azt a fogalmi inadekvációt, amely érveim szerint gyengíti Pannenberg feltevését. Ha elfogadjuk, hogy valamely, a valóságról szóló explicit állítás fokális jelentése azon alapul, hogy hallgatólagosan járulékos eligazító jelekre hagyatkozunk, és ide tartoznak annak a valóságnak a szempontjai is, amelyrôl az állításban szólni akarunk, akkor számot tudunk adni mind saját tudásunk anticipatorikus karakterérôl, mind dinamikus strukturális viszonyáról az explicit teoretikus megfogalmazásokhoz. Ráadásul így hozzájárulhatunk néhány probléma tisztázásához, amely azért merült fel Pannenberg teológiájában, mert egy személytelen tudáskoncepcióra hagyatkozott.

Az egyik ilyen probléma azzal kapcsolatos, hogy Pannenberg a dogmatikai és a teológiai állítások struktúráját mint "doxológiai" struktúrát elemzi. Ez a struktúra alapjában véve valamennyi állítás általános anticipatorikus jellegét kiemelten példázza. A vallási megnyilatkozásokban a személy alárendeli önmagát az Istenhez szóló imádság aktusában.[43] Az imádkozó figyelme Istenre összpontosul, és elterelôdik önmagáról.[44] A szavak megszokott jelentései kikerülnek szokványos összefüggéseikbôl, és abban a rendeltetésükben válnak ismertté, hogy Istent dicsôítik. Ez a struktúra nemcsak azokra a tulajdonképpeni vallási kijelentésekre érvényes, amelyekkel a szertartások során élünk, hanem az ilyen nyelvhasználatból származó teológiai állításokban is. Ez azt jelenti, hogy a teológus nem mutathatja meg egy vallási állítás jelentését deduktív módon egy istenfogalom alapján. A teológiai állítások integrált jelentését inkább úgy kell megérteni, hogy "mélyebben hatolunk be azokba az eseményekbe, amelyekben Isten megnyilatkozik." Ez a doxológiai struktúra proleptikus, mert "a dogmatikai állításoknak teljességgel eszkatalógiai anticipáción kell alapulniok."[45]

Pannenberg fenntartja, hogy ez a doxologikus nyelvhasználat azon alapul, hogy amikor a történelem során valamilyen specifikus isteni cselekvést tapasztalunk, felismerjük azt. Akárki fogja fel a valóság teljességét egy véges esemény indirekt közvetítésében, az egyénnek a szokványos nyelvhasználat kategóriáit át kell alakítania egy speciális (vallási vagy teológiai) nyelvhasználat szerint, hogy szólhasson az esemény jelentésérôl.[46] Mindebbôl az következik, hogy a doxologikus állítások használata egyidejûleg azt is megköveteli, hogy tudatában legyünk a valóság teljességérôl szóló proleptikus anticipációjuknak, mivel ez jelentésük forrása. Ha Pannenberg nem képes számot adni mindkét elemrôl, érvénytelenné válik az igénye arra, hogy a doxológiai állításoknak alapja legyen. Polányi felismerése, hogy egy kategória fokális jelentése a részletek hallgatólagos integrációján alapul, hozzájárulhat ennek a nehézségnek a megszüntetéséhez.

További példákkal is illusztrálhatnánk, hogyan tisztázhatná Polányi elmélete Pannenberg feltevésének nehézségeit;[47] most azonban arra a problémára összpontosítunk, amely abból származik, hogy Pannenberg a maga kritériumát a vallási hagyományok igazságának ellenôrzésére alkalmazza. Adva lévén valamely vallási hagyománynak a valóság totalitásáról alkotott fogalmával adekvát és korunk minden tapasztalatát magára integráló kifejezése, akkor ez esetben az ilyen elméleti megfogalmazások csak úgy igazolódnak, "ha azt a jelentéskomplexumot, amelyben a realitás tapasztalatai összegzôdnek, a többi vallásénál kifinomultabban és meggyôzôbben értelmezik."[48] A baj itt elsôsorban nem az, hogy a megfogalmazás túl tág. Bizony elég bajos volna pontosítani, mi számít "kifinomultabb és meggyôzôbb interpretációnak." A mögötte álló szándék viszont elérhetô. Pannenberg azt akarja hangsúlyozni, hogy a teológia nem alapozhatja kutatásait semmiféle szubjektív, külsô bírálattól mentes, önmagán megálló bizonyosságra, hanem "indoklást" kell adnia, amely "számít" egy vallási hagyomány igényeinek megalapozásában (vagy meg nem alapozásában).

Úgy gondolom, a baj itt a következô: amíg a kritériumot úgy formulázzuk, hogy az teljesen explicit módon, bármilyen megismerôtôl függetlenül mûködik, a kritérium tautologikus.[49] Gyakorlatilag arról szól, hogy egy teológia csak akkor bizonyítja önmagát, ha bizonyítja önmagát. Nyilvánvaló, hogy Pannenbergnek nem ez volt a szándéka. Tudatában van annak, hogy egy teológiai megfogalmazás nem tud kényszeríteni mindenkit pusztán logikájának erejével, mivel személyes tapasztalatok is elzárhatnak valakit a rendszer egyes premisszáitól. Ezért amikor megkíséreljük ellenôrizni a teológiai kijelentéseket, nem juthatunk el egy személytelen elméleti bizonyossághoz.[50]

Van-e hát bármilyen jelentôsége a teológia számára annak, hogy megpróbál megállapítani – a lehetô legnagyobb elméleti pontossággal – egy olyan módszert, amellyel egy vallási hagyomány a valóságtapasztalás egészének komplexumát "kifinomultabban és meggyôzôbben" tudja interpretálni? Meggyôzôdésem, hogy van, feltéve, ha elfogadjuk a megismerô személyes részvételét a teológiai megfogalmazás igazságáról történô ítéletalkotási eljárásban. Önmagának ellentmondva, implicit módon Pannenberg elfogadja ezt abban a fejtegetésében, amelyben arról beszél, hogy a teológiai megfogalmazások megvilágítják valamennyi aktuális valóságtapasztalatunkat. Habár személytelen kategóriákban próbálja megfogalmazni ezt, olyan technikákkal, mint a jelentésrendszerek elméleti modelljeinek alkalmazása, mégis elôfeltételez olyan megismerô alanyokat, akik a valóságot ilyen elméleti konstrukciókban tapasztalják meg. Amikor ezzel a kérdéssel foglalkozunk, hasznosnak bizonyul Polányi elemzése arról, miként lakozunk benne (dwell in) a gondolatrendszerben, miként jutunk el egy gondolatrendszer érvényességének elfogadására, amikor értelmezzük valóság-tapasztalatainkat, és miként változtatunk meg, módosítunk vagy adunk fel gondolatrendszereket.

Ezidáig csupán jeleztük azokat a területeket, amelyeken Polányi ismeret-elméletét felhasználhatjuk arra, hogy úrrá legyünk Pannenberg teológiájának episztemológiai problémáin. Mindenre kiterjedô analízist azért nem adtunk, mert ha ezek az ötletek segítenek is a problémák megoldásában, hátramarad a kiegészítô kérdés a teológiai kijelentések igazságáról. Pannenberg számára ez a kérdés a legfontosabb. Álláspontjának értékelésével azt akartuk megmutatni, hogy a kérdés az ô megfogalmazásában hasznos lehet számunkra, amennyiben a megismerés polányiánus felfogásával kiküszöbölhetjük a programjának alapjában bennerejlô episztemológiai problémát. Ezért halasztottuk késôbbre a mélyrehatóbb elemzést arról, mivel járul(hat) hozzá Polányi a vallási igazság megértéséhez. Feladatunk most az, hogy röviden vázoljuk, miként teszi lehetôvé számunkra Polányi elmélete azt, hogy hitelessé tegyük a valóságról szerzett ismereteinket, és hogy – Pannenberg szavával élve – megmagyarázzuk, milyen értelemben mondhatjuk: a vallási kijelentéseknek "ontológiai" alapja van.

Következô rész

JEGYZETEK

36. Wolfhart Pannenberg: Faith and Reason. (Hit és értelem.) Basic Questions in Theology. (A teológia alapkérdései.) Ford. George H. Kehm. 2 köt. Philadelphia, Fortress Press, 1970-71. 2.köt. 59-63. o.

37. Lásd például Pannenberg: Meglátás és hit. Basic Questions, 2.köt. 32-34. o.

38. Pannenberg: Teológia és tudományfilozófia. 194. o.

39. Uo. 42-43., 50-55. o.

40. Uo. 320-21. o. és 321. o. 630. jegyz.

41. Ezt a problémát írta le Polányi Mihály a The Study of Man elején. (Chicago, University of ChicagoPress, Phoenix Books, 1963. 11-12. o.)

42. Pannenberg: Teológia és tudományfilozófia. 217. o. 433. jegyz.

43. Wolfhart Pannenberg: What is a Dogmatic Statement? (Mi egy dogmatikus állítás?). A teológia alapkérdései, 1. köt. 203. o.

44. Wolfhart Pannenberg: Analogy and Doxology. Basic Questions, 1. köt. 216. o.

45. Pannenberg:What is a Dogmatic Statement? Basic Questions, 1. köt. 204. o.

46. Pannenberg: Analogy and Doxology. Basic Questions, 1. köt.226-30. o.

47. További példaként röviden említhetjük Pannenberg azon állítását, amely szerint a "feltámadás" szó metafora, és jelentését a keresztények valójában nem ismerik. Lásd Wolfhart Pannenberg: Jesus - God and Man. (Jézus - Isten és ember.) ford. Lewis L. Wilkins és Duane A. Priebe. Philadelphia, Westminster Press, 1968. 167. o.; The Revelation of God in Jesus of Nazareth. (Isten megnyilatkozása a Názáreti Jézusban.) Theology as History, 114-115. o.; valamint What is Truth? (Mi az igazság?) Basic Questions, 2. köt. 24. o. Pannenberg ezzel részben azt akarja állítani, hogy a feltámadás betû szerinti elképzelése, mint egy holttest felélesztése, elfogadhatatlan. Azért kell hangsúlyoznia ezt, mivel fenntartja, hogy a feltámadás történelmi esemény olyan értelemben, hogy értékelni tudjuk az erre vonatkozó legkorábbi keresztény tanúbizonyságot. Másfelôl azonban rendszerébôl következôen azt is fenn kell tartania, hogy bár a feltámadás a történelem teljességét anticipálja, mégis nyitva kell hagynia a jövôt: a történelem, ha nem tudjuk, mi az értelme, nyilvánvalóan nyitott marad. Polányi felfogása, amely szerint a metafora olyan természetfölötti integráció, amelynek a jelentése önátadó integrációban válik ismertté, nagyrészt megfelel Pannenberg fontosabb tételeinek, leszámítva azt a furcsa követelményt, amely szerint a keresztények valójában nem tudhatják meg egyik központi fogalmukról, hogy mit is jelent.

Említhetjük azt is, hogy Pannenberg elismeri: egyfajta "intuíció" szükséges ahhoz, hogy felismerjük a történelmi események közötti összefüggést. Mégis azt állítja, hogy ha egyszer felismertünk egy ilyen összefüggést, megerôsítése végett történeti hipotézisekben kell kifejeznünk azt. Lásd Redemptive Event and History. (A megváltás eseménye és a történelem.) Basic Questions. 1. köt. 50-51. 90. sz. jegyz. Mivel szemben kell igazolni a hipotéziseket, ha az intuíció nem érvényesülhet a tudás részeként? Polányi felfogása, amely szerint hallgatólagosan hagyatkozunk a részletekre, ha fel akarjuk ismerni együttes jelentésüket, segíthet megvilágítani Pannenberg szándékát.

48. Pannenberg, Theology and the Philosophy of Science 343. o.

49. Ez a kritika hasonló ahhoz, amelyet Polányi azzal a téves felfogással szemben fogalmazott meg, amely szerint a tudományos hipotéziseket és a megfigyeléseket a megfigyelésekkel szemben, személytelenül tesztelik. Lásd Michael Polanyi, Science, Faith and Society. (Tudomány, hit és társadalom.) Chicago, University Press, Phoenix Books, 1964. 28-29. o.

50. Pannenberg, Teológia és tudományfilozófia. 344. o.