Reggel elindulok innen, de hová? A megoldás csodával határos. Másnap kora reggel két elegáns hölgy jelent meg
rejtekhelyemen, a Pannoniában: anya és lánya, Vali és Loli, csabai, elég távoli rokonaim. Évekkel ezelőtt kerültek fel Csabáról, a Pasaréten laktak, de onnan a német katonák kiebrudalták őket. Mindketten sürgettek:
- Azonnal velünk jössz, kész a terv, nyomban indulnunk kell!
Kérdezősködésre sincs időm.
A Rákóczi út néptelen volt, csak néhány katonai gépkocsi száguldozott a Kossuth Lajos utcában.
A Vadászkürt szállóban laktak, mint Erdélyből menekült ,,grófnők'', történelmi névre szóló papírokkal. Ott tudtam meg, hogy a Rózsa domb lejtőjén, eldugott kis utcában van egy magában álló kis villa, melynek a Corvin Áruház szőnyegosztályának vezetője a tulajdonosa. Iritz Laci küldi ide a kocsit értünk és ők kísérnek el a villa tulajdonosához, Krüner úrhoz, aki Vali néhai férjének üzletfele volt.
Néhány perc multán a porta jelentette: ,,a követségi kocsi megérkezett".
A két hölgy között, az autó hátsó ülésén teszem meg az utat anélkül, hogy bárhol is feltartóztatnák a kocsit. Még a reggeli órákban érkezünk, Krüner úr azonban már türelmetlenül várt (talán a Corvinba kell sietnie?). Csak néhány perce van a számunkra. Szűkszavúan tájékoztat.
- Ez a sarokszoba lesz az Öné. Ha a WC-t használja, az öblítőt nem húzhatja meg, mert az emeleten mások is laknak és azok nem tudhatják meg, hogy rajtam kívül más is a lakásban tartózkodik. Élelmezéséről nem tudok gondoskodni, mert magam is szűkében vagyok de néhanapján krumpli még akad a kamrában. A cserépkályhába csak este, amikor hazajövök lehet befűteni. Így másnap is tűrhető a szoba, nappal a kémény nem füstölhet...
Magamra maradtam. Csak a tüllfüggönyön át bámultam a szürke égre, amelyet már hetek óta nem láttam. Az utca teljesen kihalt. Korán besötétedett. Krüner úr pontosan, az általa előre megjelölt időpontban megérkezett és mindent rendben lévőnek talált. Befűtött a cserépkályhába, ahová később a parázsba sütnivaló krumplikat helyezett el. Megkínált egy csésze teával is. A karácsonyt megelőző napon, úgy alkonyattájt Vali és Loli újból megjelentek és a kis kosarukból konzervek, édességek, almák kerültek elő. Odatelepedtek a cserépkályha elé és beszámoltak a nap izgalmas eseményeiről. Szorul a hurok...A szovjet csapatok körülfogták a Budapestet védő német, igen jelentékeny haderőt. Az ünnepekre hazalátogató magyar katonák sem tudnak majd visszatérni egységeikhez. Latolgatjuk, meddig tart még? És Pest bizonyára hamarabb szabadul fel? Vissza kell kerülni a pesti oldalra...
Későre jár. Tanácsos, sőt elkerülhetetlen, hogy Vali és Loli elfogadják éjszakára Kürner úr oltalmazó vendégszeretetét. A villának a Rózsadombra néző egyik szobáját foglalták el. Másnap reggel a szobámban teáztunk, miközben szokatlan zajra, német beszédre, lépésekre lettünk figyelmesek. A szűk kis utca visszaverte a német katonák bakancsainak zaját. Az ablakok előtt német szuronyok vonultak el. Pillanatok alatt emgértettem, hogy a front került ide, az ablakok alá és akkor még Krüner urat is kifüstölik a németek a villájából. Sürgősen, míg nem késő, menekülni kell. Vali és Loli már el is indultak. Megbeszélésünk szerint a Szabadság tér 12- t jelöltük ki célpontomul. Megkísérlem a szinte lehetetlennek lennek tűnőt. Átmenni Pestre, Iritz Lacihoz...
Most is szürke volt az ég, a Duna felől hideg szél fújt. Száraz levelet, szemetet sodort a járdára és az úttestre. A környék, tereptarka kezeslábasukban német katonáktól nyüzsgött. Minden tíz méterre egy-egy géppuskafészek. Néhol csak most mélyítik ezeket. Igyekeztem, hogy feltűnés nélkül kerüljem ki a németeket. Ez sikerült is.
Amíg leértem a Szép Ilonáig, végigpásztáztam előbb a terepet és hol az egyik, hol a másik kis közön szaporáztam lépteimet, míg végre a Szép Ilonáig eljutottam. De hol van még innen a Szabadság tér? Ki is fulladtam. Egy pad támlájában kapaszkodom meg, amikor a legnagyobb csodálatomra egy szóló sárga villamoskocsi érkezik be a megállóba. Ez most végállomás. Lekászálódnak az utasok. A vezető máris helyet cserél, indul vissza Pest felé. A villamos nem jut el az első megállójáig sem, mikor fegyveres nyilas pártszolgálatosok megállítják és a kocsi mindkét lejáratát elállják. Igazoltatás! Kevés az utas, közöttük öregek, kis motyójukat szorongatják, de nincs kímélet, mindenkinek le kell szállnia a kocaiból, egyenként igazoltatnak, és aki túl van rajta, újból felszállhat. Kínos percek. Előkerül a menekült igazolványom, - és végre fellélegezhetek - ezen is túl vagyok...A peronon a vezető mellé állok, amikor megszólal:
- Budakeszi már az Oroszok kezén van és ezek még mindig razziáznak.
Ahogy a hidat elhagytuk, nyomban leszálltam.