Bennünket már az éjszakai . kép is nagyon meglepett, de arra azután egyáltalán nem voltunk felkészülve, ami fényes nappal a debreceni utcákon fogadott. A járókelők szépen felöltözve, mondhatnám feltűnő eleganciával, az üzletek tárvanyitva és bennük minden kapható! Itt nyoma sincs a háború okozta sebeknek. Az első dolgunk volt cigarettát vásárolni, a ,,Magyar'' kitűnőnek bizonyult. És tükörfényes kirakatok, cukrászdák, vendéglők. Az Arany Bika szálló, a Gambrinus étterem mind üzemel...Hát ezeket bizony nehéz kihagyni. Faltuk a krémeseket, a tortákat, ittuk a feketét és pénzzel (volt belőle bőven) fizethettünk. Nem győztünk csodálkozni, hiszen ez valóságos Kánaán! És ezek a derék cívisek el sem tudták képzelni, mi történt Budapesttel!
Az Arany Bikában találkoztam össze egyik kedves muszos barátommal - Radó Pistaval - aki az elsők között szökött meg a századtól valahol Királyháza körül, a vonatról leugorva a kukoricásban bújt meg és a keret hiába tüzelt rá. A kormány félhivatalos lapjának, a Néplapnak a szerkesztője. Együtt egyeztetjük a névsort, kinek sikerült megszöknie, ki maradt meg a századunkból? A debreceniek közül a ,,beosztottam'', a fiatal, nyúlánk, mindig segítőkész bajtárs, a medikus Blum Pubi végig kitartott a századdal: nincs meg. Nem érkezett vissza Debrecenbe a mindig ,,majrés'' Werner Emil sem, pedig mennyire szerette volna még a kislányát látni. Még most is hallom, ahogy éjszakánként mellettem aludt és állandóan a fogait csikorgatta. Áldott jó fiú volt. A két Blayer sincs meg. Fisch Feri megszökött, de nincs hír felőle. Viszont dr. Vitál Zoltán, a Pénzügyi Palotában székel, ahol az egyik szobát a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium foglalja el és ő ott - mint volt postahivatalnok - miniszteri tanácsos. A Horthy közigazgatásban, rangja után, méltóságos úr lenne! És Wiener Bandi is megtalálható a saját házukban, a ,,Wiener Palotában'', de már magyarosította nevét Kádárra. Végül szerencsésen visszaérkezett Erdei Miska is, újból kinyitotta az üzletét. Ezt hallva, természetesen felkerestem a bajtársakat. Wiener Bandi tüstént ott tartott ebéden is, a feketét már a miniszteri tanácsos úrnál fogyasztottam el a Pénzügyi Palotában. Zoli persze mindjárt megragadta az alkalmat, hogy beszervezzen a kormány szolgálatába, mint jogász, az igazságügyi tárca alkalmazna. Végigvezetett az emeleteken és megmutatta, hogy mindössze egy-egy szoba áll egy-egy minisztérium rendelkezésére.
A következő stációm Erdeiék lakása volt. Miska saját házában lakott, jól szituált kereskedő volt. Jó pár évvel nálam idősebb. Felesége ,,árja'', s így amíg Miska munkaszolgálaton volt, az asszony a keresztény társsal a háború alatt is tovább vezethette az üzletet. Az asszony, amíg századunk Hajdúhadházán dolgozott, minden alkalmat megragadott, hogy a férjét meglátogathassa. Miska is sűrűn kapott ,,eltávozási engedélyt''. Mielőtt a század 1944. május 25-én Hajdúhadházáról Gödemesterházára indult, Miska felajánlotta, hogy a felesleges téli, stb. holmimat - mely egy kis gyékénykosárban volt velem - ne cipelgessem magammal, hanem adjam át adandó alkalommal a feleségének, majd ő megőrzi. Akkor kapva-kaptam az alkalmon és ezért most előre örültem, hogy lesz majd néhány váltásra való fehérneműm, de Erdeiné nyomban azzal fogadott, hogy előbb kellett volna jönnöm (?), mert az oroszok, amikor bejöttek, mindenüket, és így az én holmijaimat is ,,elzabrálták''. Üsse kő, sebaj, fő hogy megvagyunk!
Barátságossá vált a hangulat és Miska kedvesen felajánlotta, hogy debreceni tartózkodásom idejére legyek a vendégük. Na a szállást el is fogadtam - Szatmári dr. a sajátjáról maga gondoskodott - remélik, - mondták Erdeiék, nem inkomodál majd az, hogy a szomszéd szobában egy szovjet orvos-kapitány, meg egy ápolónő van bekvártélyozva. Dehogyis!