A kora délutáni órákban sietve igyekszünk Losonc főutcáján a vasútállomásra. Ott tudjuk meg, hogy a legközelebbi vonat Balassagyarmat-Budapest felé csak az esti órákban indul. Pontos időt nem tudnak közölni. Van időnk, a nézelődésre. A váróterem színültig megtelik. Katonák, menekültek. Keressük, vajon érkezik-e még egy bajtárs a közös zárkánkból? Senki sincs ott közülük...Vajon hogy végződött az ő kihallgatásuk?
Károly most már legszívesebben Békés felé tartana, de én mit keressek Csabán? Feleségemet és családját még júniusban deportálták. Csak a kis sógorom, Tibor lehet kivétel, valahol ő is munkaszolgálatos lehet...
Előveszem Éva utolsó, négyrét összehajtott, május 25-én kelt levelét, könnyezve olvasom:
,,Drága Életem, nem akarom, hogy hiányozzanak Neked az én leveleim, én fogok, amikor csak szabad lesz írni Neked, hiszen ez az egyetlen - külső - összekötő kapocs most köztünk. A többi belül van, mélyen és igazán eltemetve, s az megmarad, érzem, míg csak élni fogok, ugye Szívem?! Írj drága Életem gyakran, légy egészséges és erős testben és lélekben egyaránt. Kísérjen minden utadon az Isten áldása és az én végtelen nagy-nagy szeretetem! Bárhol is vagy érezzed, hogy én minden körülmények között Veled vagyok, Téged kereslek és várlak vissza hozzám...És bármit mérjen is rám a sors, én is erős akarok lenni és, bírni fogok minden nehézséget Érted, Drágám! Ne aggódj értem! Drága Életem mindig Veled lesz a Téged oly nagyon szerető: AsszonykádEzt a kis cenzúrázott levelet tettem 1944-es naptárnoteszomba, ezek az érzelmek adták az éltető erőt ezekben a sötét napokban. Ő volt a mindenem...Mindent ki kell bírni, mindent el kell viselni, hogy viszontláthassuk egymást!
A balassagyarmati állomást elhagyva, hajnalban a nyílt pályán vesztegelt a vonatunk, amikor a szomszéd sínpárra velünk egy irányba haladó vonat futott be. A fülke ablakából kitekintve, a szemben lévő kocsi ablakában ismerős arc bukkan elő, munkaszolgálatos századbeli bajtársam. A századunk már Németországban van - újságolja - ő útközben szökött meg. Pest felé igyekszik...Közben a mi vonatunk már indul is...
A délelőtti órákban Vácra érünk. Megérkezésünkkor a vonatot Árpádsávos karszalagos nyilasok veszik körül. Razzia...Kivétel nélkül mindenkit leszállítanak a szerelvényről. Hatalmas csődület. Az állomás épülete előtt kordont vonnak és az utasokat egyenként igazoltatják. Van, akit félre állítanak és ezek egyre többen lesznek...Mi Károllyal, ismét a vonatra szállhatunk ás az elindul velünk Pest felé. Útközben megbeszéljük most már a programot.
Előbb a Katona József utcába megyünk Zoltánékhoz. Ha sikerül, ott maradunk. Zoltán Magda volt Éva tanárnője. Ott akarták tartani Évát, ne menjen vidékre, le Csabára, innen nem kerülhet sor a deportálásra. De Éva március 19-én, vasárnap, amikor Hajdúhadházán látogatási nap volt, már előzőleg lejött a századhoz, hogy együtt lehessünk, és bár a visszaindulása után, a vonaton megtudta, hogy a németek már Pesten vannak, Pest helyett, Szolnokon át Csabára utazott, mert a szülei mellett akart lenni.
Mi még a vonaton Pest felé utazva semmit sem tudtunk, mi történt Szálasi uralomra jutása óta Pesten...