10.
nap. A busszal Tabóig mentünk, ahol egy nagyon régi, XV-XVI.
században épült monostor van, több épülettel, ahogy azt az alábbi ábra is mutatja.
Az egész épületegyüttes úgy néz ki, mint azt Aurél monda, mint valami indián
település. A házak lapos tetejűek, hacsak nincsen rajtuk egy újabb lapos tetejű
kuckó. A legnagyobb épület tetejére fel is lehetett menni egy létrán (onnan
rajzoltam a vázlatot). Az épületeket, sztupákat és általában minden sárga agyaggal
tapasztottak be az építők, a házak teteje is agyagból van, nem tudom mi lehet
itt, ha esik az eső...
A templomok leírásától eltekintek,
mert ugyan nagyon szépek és érdekesek (végre láttam a Leslie által leírt félelmetes
pofájú kapuőrzőket, akik a démonok ellen védik a szentélyt), de sok helyütt
megtalálható a leírásuk. Az ajtókat egy láma nyitotta-zárta egy nagy számlakönyvvel
a kezében, ha netalán valamelyik turista - mivel itt már kisebb csapat gyűlt
össze belőlünk - vásárolni szeretne prospektusokat vagy képeslapokat,
tudjon neki számlát adni. Egyébként a képeslapokat valami bécsi buddhizmus tudományi
intézmény (egyetem...) állította elő. Ezek sajnos nem túl jók, és jogaik védelmének
érdekében még fényképezni sem lehet.
Terveink szerint a délutáni
busszal - ami a helyiek szerint 15.00 és 17.00 között várható - Kazába
mentünk volna, de mikor 18.00 körül - du. 3-tól ültünk a megállónak kinevezett
kőkerítésen - jött az ellenbusz kiderült, hogy csak másnap reggel jön a busz.
Hmmmmmm. Úgyhogy kerítettünk szállást és jól megvacsoráztunk.
|
|
|
|
|
|
|
Tabo
gompa. A bal fölső képeken az ún. sztupákat, vagy csorteneket lehet
látni. Tabo gompában jó sok volt belőlük. Ezeket valamiért csak az óramutató
járásával megegyező irányban lehet kerülni, ezért egy ügyesen elhelyezés
sok bonyodalmat okozhat az egyszeri szerzetesnek. Az alsó képeken a buszt
várjuk du. 3-tól hatig.
|
A szállásadók általános,
érdekes tulajdonsága, hogy amikor rákérdezünk, hogy ugyan van-e errefelé melegvíz,
rögtön azt mondják, hogy hát persze, hogy van. Jelen szállásunkon eztán kiderült,
hogy mint eddig legtöbbször, itt sincs villany, ami a bojler dolgát a vízmelegítés
terén igencsak megnehezíti. Csakhogy itt még folyóvíz sem volt. Ígyhát a 200
Rs díjból lealkudtunk 25-öt!
Általában elég szolidan
szoktunk vacsorázni. Napjában túlnyomórészt csak kétszer eszünk, néha biscuittel
kiegészítve, mivel valamit mindig csinálunk napközben, és itt az élelemhez jutás
sem mindig egyszerű. Amit eddig ettünk az a rizs, a dahl, ami főtt borsót, babot
- vagy ami éppen akad - jelent. Ez nem igazán főzelék, hanem inkább a leves,
a párolt zöldség és a főzelék jó-rossz elemeit egyesíti. Ezen felül van a japati,
ami egy lepény féle. Ezt az út elején nagyon ízetlennek tartottam, de mostanra
már igazán finomnak tűnik. Ami tényleg finom az a kínai étel, melyek közül errefelé
a tésztaételeket ismerik, közülük is leginkább a momót és a chewminch-t.
Ez utóbbit rengetegféle módon tudják leírni és kiejteni, de mindig hosszú, spagetti
jellegű tésztát, rajta szójaszószt, káposztát, hagymát, valami húst, ha van
és egyéb aktuális zöldségeket jelent, jól összefőzve. A momónak is, mint a chewminch-nek
is van vegetáriánus és húsos megnyilvánulása. A momó raviolihoz hasonlóan önmagában
tartalmazza a töltetet. Ehhez chili szószt szoktak fogyasztani. A momónak ismert
főzés után kisütött változata is. Mindkettő nagyon finom. A momóhoz néhol jár
leves is. Ez többször is nagyon furcsa volt, mivel ezek a levesek oly mértékben
levesek, hogy leven kívül semmit, sokszor még ízt sem tartalmaznak. A kissé
javított változatnak csípős paprika íze van. Ez a leves teljesen értékelhetetlen.
Vacsora után úgy döntöttünk,
hogy telefonálunk, de ez nem sikerült, úgyhogy vettünk egy pakli kártyát (egy
nő van a hátoldalán) és Aurél megtanított ultizni minket. Este jó sokkal én
voltam az utolsó. Gergő a szobámra pályázik. No, mindegy, még hosszú az út.
10-re Gergő és Aurél visszamentek a telefonházba és sikerült is beszélniük az
otthoniakkal 1 perc 24 másodpercig.
Egyébként még az étkezésekkel
kapcsolatban annyit, hogy:
