Háromnegyed
hetes kelést követően biztonságosan elértük a "nyolc órás buszt". Tulajdonképpen
mi ébresztettük a sofőrt és az utaskísérőt. Ennek köszönhetően háromnegyed
tízkor valóban sikerült egy kellemesen félig teli busszal elindulnunk.
Másfél óra alatt elértük a Friendship Highway-t és villámgyorsan haladtunk
Shigatse felé. Voltaképpen fennakadás nélkül értük el a várost, úgy délután
négy óra körül, egyszer álltunk meg enni, párszor pisilni, egyszer azért,
hogy felvegyünk még másfél busznyi utast, egyszer azért mert az így két
méteresre tornyosuló csomagok között megbomlott a rend és az egyik leesett.
De tulajdonképpen a taxishoz képest tényleg ártatlan volt ez az út.
![](images/shigatse_imazaszlokkal.JPG)
Látkép a Tashilumpo gompa fölül
Shigatséban én sétálgattam össze-vissza a városban, míg a kollégák a
piacon alkudtak, aztán közös erővel felmásztunk a Dzongba - egy régi,
'51-ben lerombolt erődbe. Este interneteztünk, e-maileket írtunk 8-a hajnali
negyed háromig, majd kitűztük a felkelés idejét hét órára, hogy elérjük
a nyolc órás lhasai buszt.
![](images/udvozlet_a_tavozo_napnak.JPG)
Ima
|