Június 9., vasárnap - 29. nap

Lhasa

Minden fáradtságunkat kipihenendő 11-kor keltünk fel. Gyorsan elszaladtam Gergővel a központi Bank of China-ba pénzt váltani, hogy meg tudjuk venni a repjegyeket. A Potala mentén jöttünk vissza a szállodába, úgyhogy készült pár fotó, bár be nem mentünk. Ezalatt Aurél vett lekvárt, meg kis kenyérszerűséget a túra regelire.

  

Balra: a Barkhor, háttérben a Jokhanggal. Jobbra: imádkozó zarándok a Jokhang bejárata előtt

A mai turisztikai látványosság a Jokhang volt. Rengeteg kínai túrista és zarándok közreműködésével tekintettük meg Lhasa egyik legjelentősebb szentélyét.

  

  

Korázók a Jokhangban a Nanghkor Korán

A nap végén megvettük a túra instant leveseit, csokijait, virslijeit is. A főzőbe való benzin megszerzése kicsit macerás volt, mert először egy "Outdoor Equipment" boltban vettem valami lötyit, de az bizony dízel volt, amit a főző nem nagyon szeretett. Úgyhogy elmentem egy benzinkútra és vettem autóba való benzint, ami remekül fűtötte a főzőt. Összepakoltunk, írtam pár e-mailt haza és megállapodtunk egy reggel 6-os kelésben.

Tetődöngölés a Jokhangban


elozo nap kovetkezo nap terkep

e-mail