Május 16., csütörtök - ötödik nap

Úton

Még mindig úton. Ma reggel kilenc után kicsivel vonatunk befutott Golmud vasútállomására. Innen végül Lhasaba próbálunk menni. Bizonyos utalások szerint valamilyen engedélyt kéne itt, Golmudban szereznünk, de úgy tűnik, meg lehet oldani anélkül is. Először a vasútállomás mellett lévő buszállomáson próbálkoztunk, de drágának találtuk a lealkudhatatlannak tűnő Y1000/fős árat. Úgyhogy átbandukoltunk a másik buszállomásra, de ott azt mondták, hogy először a Golmud Hotelban kell regisztrálódnunk, kifizetnünk Y1900-at, amiben benne lesz a buszjegy ára is, és ők csak ezután visznek el Lhasaba. Úgyhogy felszálltunk egy helyi buszjáratra és visszamentünk a vasútállomáshoz, ahol pár fickó bevitt az itt épült, új luxusszállodába és egy fél órás alkudozás eredményeként 3x100 yuanért a szállóban alszunk, aztán holnap reggel tízkor 3x800 yuanért elvisznek a szálló halljából Lhasaba. Y600 adunk induláskor, a többit megérkezéskor.

Így fejeződött be vonatozásunk, megérkeztünk a puszta közepén épült Golmudba

A szálló minden igényt kielégítő, bár elég drága. Persze otthon sem kapnánk ezt meg olcsóbban. Aztán elmentünk vacsizni. Golmud egy nagyon érdekes város. A sivatag közepén, valószínűleg az elvtársak pontos tervei alapján épült. Széles sugárutakat, óriási lakótelepeket építettek, vagyis inkább építenek. Még a fásítást is ügyesen csinálják. Erre nagy szükség is van, mivel megérkezésünkkor a feltámadó szél a sivatag homokját fúni kezdte úgy, hogy a napot egyáltalán nem lehetett látni. Azt hiszem, hogy úgy tíz év múlva lesz itt valami, de most úgy néz ki a város, mintha Miskolc, Ózd, Oroszlány és Dunaújváros legrondább részeiből rakták volna össze.


elozo nap kovetkezo nap terkep

e-mail