Május 17., péntek - hatodik nap
Úton
Még mindig úton. Pontosabban remélhetőleg hamarosan úton. Most ugyan még csak egy óra van, és tegnap abban állapodtunk meg a makikkal, hogy 10-kor indulunk, úgyhogy minden OK. Hétkor keltünk, összepakoltunk és elmentünk reggelizni. Hosszúkás, olajon kisütött tésztát ettünk, és valami cukros tejfélét ittunk hozzá. Aztán 9.45-re lementünk a hotel halljába. Vártunk 11-ig, aztán érdeklődni kezdtem buszunk holléte felől. Kiderült, hogy nincs meg a sofőr. Aztán szereztek egyet, majd befutott a régi sofőr is. Aztán nagy nehezen bepakoltuk a cuccunkat egy dzsip hátsó részébe és látszólag elindultunk. Azt már korábban mondták, hogy csak délután kettőkor fogunk tényleg nekilendülni, de arról nem szóltak, hogy addig mit fogunk csinálni. Ez is kiderült. Beültettek gy étterembe, ahol ücsörgünk. Elmenni nem lehet, mert akkor megjelenik egy figura és mutogat, hogy üljünk szépen vissza. Úgyhogy most itt ülünk. Naplót írok.
Aztán kicsivel kettő előtt megjelentek a fickók és bepasszíroztak minket egy kis alumínium dobozkát cipelő autó alumínium dobozkájába, és ezzel kezdetét vette egy klasszikusnak tűnő embercsempészet.
Vidám heringek dobozban: úgy becsmpésztek minket Tibetbe, hogy a lábunk sem érte a földet
Mielőtt elértük volna a checkpointot még besúvasztottak a kitűnő embercsempész kollégák két kóreai lányt, akikkel tegnap a buszpályaudvaron találkoztunk. Így ötösben csempésztek át bennünket az ellenőrzőponton. Aztán átültettek egy kisbuba, a cuccunkat betették egy pick-up jeep platójára és még két jeep csatlakozott karavánunkhoz. Egyik autón sem volt rendszám, a belső kárpitozott részeket pedig a gyárban ráhúzott műanyag védőhuzat takarta.
Végül mentünk vagy 1100 km-t Lhasaba, ami mondhatom elég hosszú volt, de nem éreztem annyira kényelmetlennek, mint az eddigi vonatozást. A sofőrök csak úgy taposták a gázt, az új járgányok 5. sebességben száguldoztak át a magas hágókon. Volt közben egy kis hóesés is.
