A kanonok fegyverhordozójának meséje
Geoffrey Chaucer
(1340?–1400)
Kormos István fordítása
(Chaucer: Canterbury mesék, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1959)
| Bebizonyítom nektek ezt hamar e kanonokkal, ki csak bajt kavar, ki örömét a gazságban leli – szíve a rosszal csordultig teli –, nyúzván a jámbor keresztényeket ; belénk ne kössön ez a rettenet! A pap, szegény, gyanútlanul beszélt, nem érezte a rá váró veszélyt. Ó ártatlanok ártatlanja, ó ! A kapzsiság igen kápráztató ; vaksággal ver meg, ó boldogtalan, csapdába hullsz, papom, te oktalan; e róka állitotta ellened ; álnok fortélya lesz a végzeted. Vakságod kell okoljam én tehát, minden bajod abból szakad terád ; de most figyelj a szavamra, szegény ! Elmondom hát esztelenséged én, és a kanonok hamisságait ; tudok ehhez magam is valamit. Hogy e kanonok a gazdám vala? Tanúm az Ég Királynôje maga : nem a gazdám e hamis kanonok, az ô eszében több fortély forog ! Ha leirnám, hány embert rászodett, hosszúra nyúlna ez a versezet. |
| Ahányszor új csalását elbeszélem,
orcám pirítja szörnyümód a szégyen, azaz pírítaná, azt gondolom, mert nem terem pirosság arcomon, mivel a füst, a sok-sok fémeké, miket imént soroltam itt elé, elapaszták a pirosságomat. Most lefestem a kanonokomat ! "Küldd el – a papot ekként kérte ô – szolgád kalmárhoz, mert kell kénesô, két-három unciát hozass vele, aztán a szemed káprázik bele, olyan csudát látsz, nem felejted el." "Tüstént, uram ! – a pap rá így felel, és szolgáját a kalmárhoz szalasztja. A szolga, persze, kész a gyors parancsra, már jöve vissza, alig elmegyen, a kénesôt is hozza rendesen, a kanonok kezébe adja átal ; az nekiállni dolgának nem átall, tehát a szolgával szenet hozat, hogy ne idôzzön tétlenül sokat. |
| Vissza az alkímiai sorozat tartalomjegyzékéhez |
Elôzô rész | Következô rész |