Az egyetem elsô rektorának, Berde Áronnak 1872. november 10-én tartott beiktatási beszédébôl idézünk: "Adta ugyan Kolozsvárnak elôször 1581-ben a Báthori-féle, másodszor 1774-ben a Maria Theresia-féle egyetem, de csak azért, hogy feltûnjenek s néhány évi vajúdás után elenyésszenek. Kétségbe kellene esnem a harmadik kolozsvári tudományegyetem küszöbénél, ha elôre hinném, hogy a történeti tények oly következetesen ismétlik útjokat, mint a bolygók napjaik körül, és hogy ezt elôdei sorsa fenyegeti." Ma már tudjuk, hogy a harmadik egyetem sem kerülte el elôdei sorsát. Küzdelmes és eredményekben gazdag 47 évnyi mûködése után a történelmi események Szegedre sodorták. Rövid idôre, 1940-44 között, üstökösként még visszatért. Egy része Kolozsváron maradt és még 15 éven át, 1959-ig világított. Nem tûnt el nyomtalanul, szellemiségét az egymást váltó nemzedékek ápolják és megôrzik. A múlt év novemberében Budapesten és Kolozsváron tartott emléküléseken a tanítványok tanítványai a 125 évvel ezelôtt kaput nyitó egyetemre emlékeztek. Rövid írásunkban is a Ferenc József Tudományegyetem matematikai és természettudományi karának professzoraira, példaképeinkre emlékezünk.

Az új, modern egyetem megjelenése több szempontból is határkövet jelentett Erdély tudományos és mûvelôdési életében.

Erdélyben elsôként jelentkezett egy olyan oktatói és tudományos intézmény, amelyik a szûk tartományi keretet túllépve európai szintû intézmény rangjára emelkedett. A múlt század nyolcvanas éveitôl Kolozsvár már szerepelt az európai tudományos intézmények térképén.

Százhuszonöt éve nyíIt meg a kolozsvári tudományegyetem

Apáczai Csere János az anyanyelven folyó ismeretközlés és tudománymûvelés fontosságát hangsúlyozta. Apáczai álma 1872-ben, elsôként, egyetemi szinten is megvalósulhatott. Az új egyetem tanúsította, hogy az anyanyelv használata szükségszerû, mivel a tudománymûvelô ezáltal mentesül a gondolkodását gátló kétirányú erôfeszítéstôl. És ez nem vezetett elszigetelôdéshez, az egyetem tanárai az anyanyelven megfogalmazott, pontosított és csiszolgatott gondolataikat az általuk jól ismert idegen nyelveken is tolmácsolták, fontosnak vélt eredményeiket a legrangosabb európai folyóiratokban is közölték.

88 éves kényszerszünet után, 1872-tôl Erdélynek ismét volt egy, az egyéni erôfeszítéseket egybefogó és irányító központi felsôfokú intézménye. Az intézményi háttér lehetôvé tette azt, hogy a magányában önmagával viaskodó, meg nem értett, a megérdemelt elismerésre gyakran hiába vágyakozó tudóstípust az intézményét képviselô, annak támogatását élvezô tudóstípus váltsa fel.

Az új egyetem tevékenységét nem gátolta állami önkény és felekezet nélküli jellege mentesítette a vallási kizárólagosság hátrányaitól.

Térségünkben 1872-ben elsôként alakult olyan egyetem, amelyik a természettudományok jelentôségét elismerve külön matematikai és természettudományi karral indult (abban az idôben Európában ilyen kar csak a tübingeni egyetemen mûködött).

Nem véletlen, hogy az egyetem szervezôi szükségesnek tartották önálló matematikai és természettudományi kar létesítését. Erdély élen járt az új haladó irányzatok és eszmék befogadásában. Az erdélyi természettudomány kisebb-nagyobb lemaradásokkal követte a fejlôdés európai útját. A teológiát szolgáló, majd a filozófiába beágyazott korszakokat átlépve, a 18. század második felében eljutott az új, önálló, saját lábán álló természettudományig. Az önálló kar az erdélyi természettudományos törekvéseknek terméke volt. Erdélyben már voltak olyan megvalósítások, amelyekre alapozni lehetett, voltak olyan hagyományok, amelyek folytatásra vártak. Érzékeltessük e tényt néhány példával.

Apáczai Csere János 1655-ben megjelent enciklopédiájában, magyar nyelven, kartéziánus eszméket és jó érzékkel válogatott természettudományos ismereteket közvetített. Követôi közül Pápai Páriz Ferencet emeljük ki, akinek a "Plenitudo vacui" (A légüres tér telítettsége) címû, 1673-ból származó kézirata a ma fizikusa számára is jelentôs tudománytörténeti dokumentum. A baconi empirizmus erdélyi térhódításáról tanúskodik Tôke István 1736-ban Szebenben megjelent, több mint száz fizikai kísérletet bemutató könyve. Az erdélyi tudománymûvelôket dicséri, hogy elsôként ôk írtak több magyar nyelvû, tudományos igényekkel szerkesztett, kézikönyvként is használható munkát. Példaként Nyulas Ferenc 1800-ban kiadott kémia és növénytan, Benkô Ferenc 1786-ban megjelent ásványtan, és Méhes Sámuel 1807-es keltezésû kétkötetes (kéziratban maradt) fizikakönyvét adhatjuk. Említést érdemel Fridvaldszky Jánosnak latin nyelven írt, Kolozsváron 1767-ben megjelent ásványtani munkája is. Erdélyben a 18. század második felében már az önálló alkotások igénye is jelentkezett. Fogarasi Pap József az erôfogalom legtágabb értelmezésérôl írt értekezésével 1778-ban megnyerte a berlini Tudományos Akadémia pályázatát. Ugyanezen akadémia Sipos Pálnak egy matematikai tárgyú tanulmányát 1795-ben aranyéremmel jutalmazta. Köleséri Sámuelt (természettudományos tevékenységét is értékelve) 1729-ben az Angol Királyi Társaság (Royal Society) tagjai közé fogadta. Bolyai Farkas 1832–33-ban megjelent kétkötetes "Tentamen"-je értékes új eredményeket is tartalmazott. A csúcsot Bolyai János 1832-ben közzétett "Appendix"-e jelentette.

A kar nem kerülhette le az indulással járó nehézségeket. A szûkös anyagi keret miatt még a legszükségesebb felszerelésekben is hiány mutatkozott. De nyomasztólag hatott az is, hogy sokan kételkedtek az egyetem életképességében. Ferenc József császár csak 1881-ben járult hozzá ahhoz, hogy az egyetem nevét viselje, az alapítólevelet csak 1897-ben hirdette ki. A nehézségeket enyhítette az, hogy gróf Mikó Imre vagyonának jelentôs részét az egyetemnek adományozta és az általa 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület az egyetem rendelkezésére bocsátotta nagy értékû tudományos gyûjteményeit. A továbbiakban a kar számára az is nagy segítséget jelentett, hogy a Múzeum-Egyesület orvosi-természettudományi szakosztálya lehetôvé tette az egyetem tanárai számára, hogy a szaküléseken bemutatott dolgozataikat a szakosztály tudományos folyóiratában, az "Értesítô"-ben közöljék.

A kar tanszékvezetô tanárai

A kar 7 tanszékkel indult. A következôkben a vezetô tanárok munkásságáról adunk nagyon vázlatos képet. A hangsúlyt az egyetem mûködésének 1919-ig terjedô elsô szakaszára helyezzük.

Az elemi mennyiségtan tanszék elsô professzora, Brassai Sámuel a matematika terén nem alkotott maradandót. Nyugdíjba vonulása után rövid ideig (1884–86 között) a tanszék feladatait Réthy Mór látta el. Utóda, Vályi Gyula 1887-tôl 1911-ig (nyugdíjba vonulásáig) terjedô tevékenysége során nagy külföldi visszhangot kiváltó eredményeket ért el a parciális differenciálegyenletek elmélete terén. Geometriai és számelméleti eredményei is jelentôsek. 1912-tôl a tanszék vezetését Haar Alfréd vette át. Haart a legkiválóbb magyar matematikusok között tartjuk számon. Nevét ôrzi a "Haar-féle függvényrendszer", a variációszámítás "Haar-féle lemmája" és a halmazelméletben használt "Haar-mérték".

A legfelsôbb mennyiségtan tanszék elsô professzora, Martin Lajos 1897-ig (haláláig) szolgálta az egyetemet. A repülés matematikai elméletével foglalkozott. A madárrepülés elmélete, a legjobb hatásfokú légcsavar keresése és az általa javasolt "lebegô kerék" vizsgálata érdekelte. Repülôszerkezeteket tervezett és próbált ki. Örökébe Schlesinger Lajos lépett, aki korában a komplexváltozós közönséges differenciálegyenletek legkiválóbb szakértôi közé tartozott. Schlesinger 1911-ben Budapestre távozott, helyébe Fejér Lipót került, aki nagyon rövid ideig maradt Kolozsváron, mivel Eötvös Loránd ajánlatára a budapesti egyetemre kapott meghívást. Fejér a kolozsvári egyetemen 1905-ben magántanári képesítést szerzett és távozásáig "az analízis alkalmazása a számelméletben" címû elôadást tartotta. Fôleg a Fourier-sorokkal kapcsolatos vizsgálataival írta be nevét a matematika történetébe. Utóda, Riesz Frigyes 1912–19 között szolgálta a kolozsvári egyetemet. Ô is azok közé tartozott, akik alapvetô fontosságú eredményeikkel a matematikában új utakat nyitottak. A funkcionálanalízis egyik megteremtôje, a függvényterek, a lineáris operátorok és a szubharmonikus függvények elméletének egyik megalapozója.

Klug Lipót számára 1896-ban külön ábrázoló geometriai tanszéket létesítettek, amely nyugdíjba vonulásáig (1917-ig) mûködött. Klug a szintetikus projektív geometria egyik legnagyobb hatású és legtermékenyebb hazai képviselôje volt.

A kísérleti természettan tanszék elsô professzora, Abt Antal haláláig (1902-ig) szolgálta az egyetemet. A kolozsvári mágnességtani iskola megteremtôjének tekinthetô. A megüresedett tanszékvezetôi tisztségbe Tangl Kásoly került, aki 1917-ben Budapestre távozott. Tangl Kolozsváron magas nyomásokon végzett dielektromos állandó mérésekkel és a vékony fémrétegfolyadék rendszer esetében jelentkezô felületi feszültség vizsgálatával foglalkozott. Ortvay Rudolf nála szerzett doktori címet, Gyulai Zoltánt és Pogány Bélát ô indította el tudományos pályájukon. Távozása után a tanszék vezetését Pogány Bélára bízták.

A kar Abt Antal hûséges munkatársa, a kiváló kísérletezô Pfeiffer Péter számára 1903-ban külön gyakorlati fizika és elektrotechnika megnevezésû tanszéket létesített. Pfeiffer értékelt eredményeket ért el az elektromágneses hullámok terjedésének vizsgálata terén.

A mennyiségtani természettan tanszék tanári állását az egyetem indulásakor nem tudták betölteni. Két év múltán Kolozsvárra küldték Réthy Mórt, aki 1884-ig képviselte a kolozsvári elméleti fizikát. Úgy tûnik, hogy Réthy a kolozsvári egyetemet átmeneti állomásnak tekintette. Tudományos munkássága fôleg Budapesthez kötötte. De sokat tett a Bolyai-hagyományok ápolása terén és ô fedezte fel a kolozsvári egyetem számára Farkas Gyulát, akinek érkezéséig (1887 januárjáig) Vályi Gyula látta el a tanszék feladatait. Farkas 1887 és 1915 között európai szintre emelte a kolozsvári elméleti fizikát. Mind a fizika, mind a matematika terén kiválót alkotott. A lineáris egyenlôtlenségekkel kapcsolatos eredményeit, az ún. Farkas-tételt az optimizálás elméletével foglalkozó matematikusok 1950 óta gyakran idézik. Két évvel a relativitáselmélet megjelenése után, amikor sok neves tudományos központ még kétkedve fogadta az új elméletet, Farkas e tárgykörbôl egyetemi elôadást tartott és a folytonos közegek relativisztikus elméletének megalapozóinak körébe lépett. Elsôként közelített modern alapon az entrópiafogalomhoz, az elfelejtett Fourier-féle mechanikai elvet új életre keltette. Schlesinger Lajost, Fejér Lipótot, Riesz Frigyest és Haar Alfrédot ô nyerte meg a kolozsvári egyetem számára. Nála szerzett 1896-ban doktori címet a ma csak zeneszerzôként ismert Kacsóh Pongrác. De tanítványának tekintette Ortvay Rudolfot, akit egyszemélyes tanszékén nem tudott alkalmazni. Nyugdíjba vonulásakor Ortvayt javasolta utódjául.

A vegytan tanszék elsô professzora a gyógyszerész képzettségû Fleischer Antal volt, aki mindössze öt évig, 1877-ben bekövetkezett haláláig vezette a tanszéket. Ásványvíz-elemzésekkel és különbözô ciánvegyületek tanulmányozásával foglalkozott. Utóda, Fabinyi Rudolf 1878-tól 1919-ig szolgálta az egyetemet. Fabinyi a szerves kémiai kutatások hazai úttörôje, a kémia európai hírû mûvelôje volt. Jelentôs eredményei voltak az analitikai kémia és a fizikai kémia területén is. Az elsôk között foglalkozott a tüzelôanyag-cellás galvánelemek vizsgálatával, amelyeket ma sikerrel hasznosítanak az ûrtechnikában. Kolozsváron 1881–83 között korszerû kémiai intézetet szervezett. Ô alapította az elsô, magyar nyelven megjelenô kémiai tudományos folyóiratot, a "Vegytani Lapok"-at 1882-ben, mely 1889-ben szûnt meg.

A vegytan tanszéken dolgozó Ruzitska Béla számára 1913-ban egy második vegytan tanszéket szerveztek. Fômûve, a "Bevezetés az elméleti kémiába" 1894-ben jelent meg Kolozsváron. Az egyetem bezárása után Kolozsváron maradt.

Az ásványtan-földtan tanszék elsô professzora, Koch Antal közel negyedszázados (1895-ig terjedô) kolozsvári mûködése alatt az egyetem ásványtan-földtan intézetét európai szintre emelte. Tudományos munkássága az ásványtan, kôzettan, földtan és ôslénytan különbözô ágaira terjedt ki. Monografikus jellegû munkái közül kiemelkedô a ma is forrásmunkának tekintett, az Erdélyi-medence harmadkori képzôdményeit taglaló kétkötetes (1894 és 1900-ban megjelent) monográfiája. Budapestre való távozása után a tanszék vezetését 1896-ban Szádeczky-Kardoss Gyula vette át. Tudományos téren az ásványtan és földtan szinte valamennyi szakjában dolgozott. Sokat tett Erdély nyugati határhegységei magmás elôfordulásainak, a felszíni és fedett vulkáni tufáinak vizsgálata terén. Az elsô világháború után Kolozsváron maradt és a Román Földtani Intézet fôgeológusaként folytatta tevékenységét. Sok tanítványt nevelt. Ezek közül csak az egyetem késôbbi életében fontos szerepet játszó Szentpétery Zsigmondot, Török Zoltánt, Balogh Ernôt és Tulogdy Jánost említjük.

A növénytani tanszék vezetô professzora 1896-ig Kanitz Ágost volt. Ô indította az elsô magyar botanikus lapot, a "Magyar Növénytani Lapok"-at (1877–1892 között jelent meg). Külföldi tudósokkal együttmûködve Szlovénia, Montenegro, Hercegovina, Bosznia, Szerbia és Albánia növényvilágát tanulmányozta. Románia ismert növényeinek a jegyzékét is ô adta ki. Utóda, Istvánffy Gyula rövid kolozsvári tartózkodása alatt (1897–99) újjászervezte a növénytani intézetet és a növénykertet. Az ôt követô Richter Aladár 1901–13 között növénytani múzeumot, új általános növénytani intézetet szervezett és megvetette a botanikus kert alapjait. A növénytan kiemelkedô egyénisége volt Gyôrffy István, aki 1913–19, majd 1940–44 között a kolozsvári egyetemen mûködött. Nevét Európa-szerte ismerték. Elsôsorban a mohák szövet- és élettanával foglalkozott, de munkássága kiterjedt az algákra és gombákra is. Kolozsváron a Botanikai Múzeum Füzeteinek 3 évfolyamát adta ki (1915–19 között).

A növénytani tanszékbôl 1902-ben kivált növényrendszertani tanszék csak 1905-ig, vezetôjének, Borbás Vincének haláláig mûködhetett. Borbásnak, a növénykert igazgatójának tekintélyes irodalmi munkássága volt. Több növény viseli a nevét.

Az állattani tanszék vezetôje 1889-ig id. Entz Géza volt. Az állattan és növénytan egyaránt érdekelte. A véglények tanulmányozásával külföldön is elismerést váltott ki. A véglényekrôl szóló munkájának elsô kötete 1888-ban magyar és német nyelven is megjelent, a második kötet kéziratos formában maradt fenn. Elsôként ô hívta fel a figyelmet (1876-ban) arra, hogy a növény- és állatvilág határán élô algák és állati véglények esetében "társas viszony" jelentkezhet. A jelenséget ma szimbiózisnak nevezik. Budapestre való távozása után, 1900-ban Apáthy István vette át a tanszék vezetését. Úttörô és alapvetô kutatásokat végzett az idegszövettan területén. Az idegrendszer finomabb szerkezetének vizsgálatát szolgáló szövettani mikrotechnikai eljárásai is maradandónak bizonyultak. Tapasztalatait egy háromkötetes monográfiában dolgozta fel, amelybôl kettô jelent meg 1896-ban és 1901-ben. Neki köszönhetô, hogy 1909-ben Kolozsváron egy kétemeletes, sokhelyiséges, jól mûszerezett állattani és összehasonlító bonctani intézet kezdte el mûködését.

A Ferenc József Tudományegyetem matematikai és természettudományi kara mûködésének elsô 47 éves szakaszában fontos szerepet töltött be.

Neves tanárai (akik közül 17 tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának) a tudományos és erkölcsi mércét magas szintre állították és ez a szint az utódokat is kötelezte.

A kar 1919-ig csaknem háromezer jól felkészült, helyüket elismerten megálló tanárt és magas képzettségû szakembert bocsátott útjára. Ezekre igen nagy szükség volt a két világháború közötti évek átvészelésében.

A kar tanárai számos egyetemi jegyzettel és kézikönyvvel gazdagították a magyar nyelvû természettudományos szakirodalmat. Ezzel egyben a magyar tudományos szaknyelv gazdagításának és pontosításának feladatát is vállalták.

A hazatért egyetem

A Kolozsvárról 1919-ben elûzött, Szeged által befogadott egyetem rövid ideig (1940–44 között) ismét alapításának helyén folytathatta tevékenységét. A visszaköltözött egyetem matematikai és természettudományi karának keretében az alábbi 17 tanszék mûködött (a zárójelben a vezetô tanár neve szerepel): matematika (Dávid Lajos), geometria (Szôkefalvi Nagy Gyula), kísérleti fizika (Gyulai Zoltán), elméleti fizika (Gombás Pál), szervetlen és analitikai kémia (Szabó Zoltán), általános és fizikai kémia (Imre Lajos), szerves kémia (Vargha László), ásványtan (Szentpétery Zsigmond), földtan (Balogh Ernô), növénytan (Gyôrffy István), növényrendszertan (Soó Rezsô), általános állattan és biológia (Gelei József), állatrendszertan (Hankó Béla), általános élettan (Jendrassik Loránd), embertan (Malán Mihály), fajbiológia és örökléstan (Csík Lajos), általános és fizikai földrajz (Prinz Gyula).

A vezetô tanárok közül 6 Szegedrôl, 4 Debrecenból, 4 Budapestrôl, 2 Pécsrôl érkezett, egyet Kolozsvár adott. Az új kezdés sem volt zökkenésmentes. Az 1940-ben átvett egyetemet a tanárok szinte minden tudományos eszköz nélkül találták. A négyéves tevékenység második felét a háború negatív hatása árnyékolta be.

E második négyéves szakasz sem múlt el nyomtalanul. A kar mintegy félezer magas képzettségû szakembert adott az erdélyi társadalomnak. De e rövid szakasznak köszönhetô, hogy a kolozsvári magyar egyetem még 15 évig folytathatta tevékenységét (1945-tôl Bolyai Tudományegyetem névvel). A Ferenc József Tudományegyetem utóélete elsô négy évében (az 1948-as tanügyi reformig) széles körû autonómiával rendelkezett. A kar helyben maradt magyar állampolgárságú tanárai (Borbély Samu, Csík Lajos, Dezsô Lóránt, Fényes Imre, Gáspár Gyula, Gyulai Zoltán, Imre Lajos, Kol Errsébet, Vargha László), a kolozsvári tanárok (Balogh Ernô, Boga Lajos, Gergely Jenô, László Tihamér, Péterfi István, Pick György, Soós Ilona, Török Zoltán, Tulogdy János, Vescan Teofil) 1948-ig olyan szilárd alapot raktak le, amelyre az 1959-es megszüntetésig építeni lehetett. Nem véletlen, hogy a Bolyai Tudományegyetem végzettjei minden területen bizonyítottak és bizonyítanak.