Édesapám, Gróh Gyula, 1886. január 16-án született Esztergomban, legfiatalabb testvére négy fivérének.

Édesapja, Gróh Sámuel kir. adótiszt volt, egy ideig a Felvidéken, majd Esztergomban. Édesanyját kisgyermek korában elvesztette. Mint fivérei, Gróh Gyula is gimnáziumi diákként kezdte iskolai "pályafutását" az esztergomi bencés gimnáziumban. Ötödik gimnazista korában Édesapja is meghalt. Bár szorgalmas kisdiák volt, eltanácsolták a "hosszúra" nyúló gimnáziumi, majd egyetemi tanulmányoktól, mondván, hogy az költséges és hamarosan önálló keresettel kell bírnia. Így ô a budapesti m. kir. Állami Felsôipariskola (Technológia) vegyészeti tagozatára iratkozott be, ahol 1904 tavaszán végbizonyítványt nyert.

Nehéz anyagi körülmények között végezte el vegyésztechnikusi tanulmányait. Közel 20 évvel idôsebb fivére, Gróh István támogatta ezalatt, aki festômûvész volt - Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa -, az Iparmûvészeti Fôiskola tanára.

A seniornak mondható fivér egy "családi" kerámiagyárat szándékozott alapítani. Ehhez szükség volt egy vegyészre: ezért is buzdította öccsét, Gróh Gyulát a vegyészeti tagozat elvégzésére. A létesítendô kerámiagyárban Gróh István maga és Gróh Béla festômûvész öccse lettek volna a rajzoló-tervezôk; Gróh Géza testvérük a mérnök és Gróh József testvér-öccsük pedig a jogász.

A gyár nem alakult meg, de a Gróh-k enélkül sem voltak tétlenek és eredménytelenek:

• Gróh István az egyetemi templom restaurálásában vett részt; a Zeneakadémia frízét alkotta többek között; az Iparmûvészeti Fôiskola igazgatója lett és ô alapította meg a textiltagozatot;
• Gróh Géza mérnök, a felvidéki Kassa-Oderbergi vasútvonal fômérnöke volt;
• Gróh Béla festômûvész (müncheni és párizsi iskola), gimnáziumi rajztanár;
• Gróh József, esztergomi ügyvéd, a mindenkori primácia ügyésze; utolsónak Mindszenty hercegprímás mellett, kinek ügyében börtönbüntetést szenvedett.

Fontosnak tartottam Édesapám testvéreirôl is megemlékezni, mert összetartó, szeretô fivérek voltak, és nagy árvaságukban ez erôt adott mindegyiküknek - úgy képzelem.

Édesapám megfogadta a tanácsot, ami a gyors kenyérkereset szükségességét illette: 1904-ben elnyervén a technológia végbizonyítványát, állást vállalt; szaktanárai buzdítására nem az iparban, hanem a Magyar Kir. Központi Szôlészeti Állomás, ill. Ampelológiai Intézetben, mint napidíjas vegyész. Szándéka volt eme állás megtartása mellett a középiskola hátralévô osztályait elvégezni, hogy a Tudományegyetemen folytathassa tanulmányait. Egy évre rá, 1905-ben magánúton érettségizett és beiratkozott az Egyetem bölcsészeti karára.

Munkásságáról az Ampelológiai Intézet 1906. évkönyvében számol be: A bor erjedésénél szereplô élesztôfajokból, baktériumokból és penészgombákból való tiszta kultúrák elôállításáról.

A minták gyüjtését a tokaji hegyvidéken végezte. Sikerült egy spontán ülepedô kultúrát elôállítani, amit késôbb, 1924-ben, mikor már az Állatorvosi Fôiskola tanára volt, a Krausz és Moskovics Szesz- és Élesztôgyárnak reprodukált és gyártásra felajánlott.

1906-ban állást változtatott. Új munkhelye a Tangl Ferenc tanár vezetése alatt álló Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás lett. Itteni mûködése folyamán tette le a bölcsészdoktori szigorlatot 1909-ben; ezután kir. segédvegyésszé nevezték ki. Részt vett az Intézet minden irányú munkájában (anyagforgalmi kísérletek, tápszer- és takarmányelemzések, mikroszkópos vizsgálatok stb.). Ezekrôl, 1913-ig, míg itt mûködött, 7 publikációt közölt. Másrészt azonban idôt vett fizikai-kémiai vizsgálatokra, melyekrôl 8 publikációban számolt be.

Éleslátásával itt ismerte fel a fizikai gondolkodás fontosságát az általános kémia területén. Disszertációja, mit az Állatélettani Intézetben való mûködése alatt készített, már ilyen irányt mutat: "Az acetaldehyd oxydatiojának sebességérôl chlorral és cériammoniumnitráttal".

Termodinamikai és reakciókinetikai érdeklôdése vezeti 1911-ben 6 hónapos tanulmányútra a berlini tudományegetemre W. Nernst professzor mellé. Itt két publikációban foglalta össze mûködését.

E közben nem feledkezett meg az ösztöndíjazó Állatélettani Intézet intern problémáiról sem és berlini tartózkodása folyamán "mellesleg" (ahogy ô maga írja) N. Zuntz professzor Állatélettani Intézetében is foglalkozott a respirációs kísérletek metodikájának elsajátításával.

Nem érdektelen megemlíteni, hogy berlini tartózkodása alatt együtt lakott a Chinoin Gyógyszergyár megalapítóival, azokkal akik világhírûvé tették azt: Wolf Emillel és Kereszty Györggyel; Kereszty Gyurival, ahogy Apám mindig mosolyogva említette, egy jellemzô epizódra gondolva, mit - nem tudom megállni -, hogy - quasi anekdótaként - le ne írjak. Wolf Emil és Kereszty Gyuri szintén tanulmányúton voltak mint kiváló organikus vegyészek. Wolf Emil hatalmas kereskedelmi érzékkel megáldva, míg Kereszty György a gazdag gentry ifjú, inkább költekezésérôl volt híres. Gróh Gyula volt köztük a takarékos, szûk pénzû jóbarát. Egyszer Kereszty Gyuri elkezdte pumpolni Wolf Emilt, adjon kölcsön pénzt, mert már mindent elköltött. Wolf Emil szidta alaposan és nem adott. Ezután: "Gyulám, szánj meg te". Gyula adott. Kereszty Gyuri eltûnt a pénzzel és hamarosan visszatért egy nagy elemózsiás kosárral, pezsgôvel, finomságokkal: "No gyertek, meghívlak benneteket egy jó kis pezsgôs vacsorára." A barátság "végig" tartott köztük; de erre még visszatérek.

1913-ban az Állatorvosi Fôiskola segédtanárává nevezik ki Apámat. 1914-ben Karlsruhéba megy G. Bredig professzorhoz fotokémiai kísérletek végzésére. Ezt a munkáját megszakítja a hábrú kitörése, amikor hazatér és folytatja elôadásait az Állatorvosi Fôiskolán (Általános kémia, heti 4 óra). Ekkor írja "Chemiai laboratóriumi munkák jegyzôkönyve", valamint "Általános kémia" címû könyveit.

Eredményes reakciókinetikai tanulmányait több dolgozatban közli. Az erukasav és jód reakciókinetikai quantitativ vizsgálata folyamán felfedezi a 6-atomos jódot. Rendkívül érdekesek a ritkaföldfémek, mint pl. a cériumvegyületek redox-tulajdonságainak vizsgálatai (lásd pl. a disszertációt).

Sokan reakciókinetikai tanulmányait tartják a legjelentôsebbnek. Kétségtelen, hogy mély fizikai gondolkodásmódja és hatalmas kémiai anyagismerete kimeríthetetlen tárháza volt új dolgok megismerésének. De édesapám mindig megtalálta a "tárházba" azt az ajtót, ami jó helyre vezet.

1916-ban kezdi el együttmûködését Hevesy György egy. m. tanárral; "diffúziós kisérleteket" végeznek, megszakításokkal két évig. Ezalatt publikációra nem került sor. 1918-ban folytatják a munkát az Állatorvosi Fôiskola egyik pincelaboratóriumában. Itt dolgoznak ketten az elsô "sorsdöntô" munkán, ami a radioaktív indikációs módszernek alapja. Az Annalen der Physik-ben közlik 1920-ban: J. Gróh und G. Hevesy, "Die Selbsdiffusionsgeschwindigkeit des geschmolzenen Bleis", 1921-ben pedig: "Die Selbsdiffusiongeschwindigkeit in festem Blei". Rendkívül szerény viszonyok között és a rossz kísérleti anyagellátás következtében a kísérleteket külföldön volt célszerû folytatni. Bár igen jó barátok voltak, el kellett válniok, mert Apám - ellentétben Hevesy Györggyel - sem anyagi, sem családi téren nem volt független.

Ezt a munkát Hevesy György külföldön folytatta és ezért Nobel-díjat nyert el.

Kettôjük között azonban élénk levelezéssel, kölcsönös látogatásokkal, nemcsak Apám életében, hanem azon túl is tartott a baráti viszony a Hevesy és Gróh család között.

1918-ban az újonnan alakult pozsonyi m. kir. Erzsébet Tudományegyetem meghívja elôadó tanárnak.

Állatorvosi fôiskolai mûködése alatt kidolgozza fizikai-kémiai elôadássorozatát. Ezeket az elôadásokat idônként "Elméleti kémiá"-nak, illetve "Kémiai mechaniká"-nak nevezi. Ezek az elôadások olyannyira hézagpótlóak voltak és népszerûek lettek, hogy évrôl évre többen hallgatták a tudományegyetemi és mûegyetemi hallgatók. Egyik életrajzi feljegyzésében találom, hogy 1918-ban 16-an vettek részt ezeken az elôadásokon.

Az "Általános kémia", "Szervetlen kémia" és "Szerves kémia" könyveit ô nyomtatta szûlôvárosának nyomdájában azért, hogy olcsó legyen. Súlyt helyezett arra, hogy minden hallgatónak legyen könyve és ne jegyezzenek az elôadás alatt, hanem inkább figyeljenek a bemutatásokra és hallgassák a mondottakat ("live", ahogy ma mondjuk). Ezeket a könyveket több országban használták: olasz, német és török fordításai ismertek.

Itt szeretném megemlíteni azt az izgalmas együttmûködést a Chinoin Gyógyszergyár három vegyészével: Wolf Emillel, Kereszty Györggyel és Hoffmannal (nem emlékszem a keresztnevére), amire céloztam már berlini tartózkodásunkkal kapcsolatban. A Chinoin "triumvirátusa" egy merész feladatot tûzött ki célul, nevezetesen az "örökgyufa" elôállítását. Két esztendeje dolgoztak már, de célhoz nem jutottak. Valami hiányzott. Apám öt éjt is nappallá téve befejezte a munkát. Az örökgyufa mûködött és a svédek sok pénzt fizettek a triumvirátusnak. Jelemzô Apám szerénységére, hogy az öt napi munkát akarta csak felszámítani. A triumvirátus természetesen bôkezûbb volt. Az örökgyufa elôállítási módja a svédek fiókjába került.

1935-ig az Állatorvosi Fôiskola professzora volt. Ekkor kinevezték a Mûegyetemre, az Ilosvay-tanszékre, ahol 1937-ig mûködött. 1937-tôl 1950-ig a Pázmány Péter, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Kémiai Tanszékét vezette. A Gróh-féle vegyészreformmal, a laboratóriumi és vizsgázási disciplinnel új vegyészgeneráció létesülhetett. Szorgalmazta és fáradhatatlanul utánajárt a Kolloidkémiai és Technológiai Intézet önállósításának Buzágh Aladár vezetésével, kire nagy tisztelettel tekintett.

1950-ben nyugdíjazták, mit Erdey-Grúz Tibor volt szíves közölni Édesapámmal. Olyannyira nyugdíjazták, hogy miután Straub Brunó jóformán aznap felkeresve javasolta és kérte, hogy dolgozzanak együtt, még ez sem engedtetett meg Apámnak, mondván "jobb, ha a hallgatók a Trefort-kertben nem látják".

Már az állatorvosi Fôiskolai periódusban foglalkoztatta Édesapámat a fehérje-probléma.

Az elsô években a különbözô aminosav-összetételû fehérjék frakcionálásával és azok aminosav-összetételének meghatározásával foglalkozott; de hamarosan áttért fehérjeoldatok és frakciók fizikai-kémiai vizsgálatára. Kifejtette, hogy a kémiai összetételt ismerve vajmi keveset tudunk még. Fizikai metódusokkal kell kutatni. UV-spektrográfos és forgatóképességi diszperziós mérésekkel új eredményekre jutott munkatársaival, így a kedves Weltner Margittal és Szarvas Pállal, hogy csak ôket nevezzem. De az új eredményekkel újabb problémák kerültek elô. Eközben merült fel a nagy talány, az immunitás mibenléte. Struktur-problémát látott mögötte: az aminosavak sorrendjének fontosságát. Egy elôadásában a kukorica fehérjéjének, a zeinnek az aminosav-sorrendjére vonatkozó valószínû nagyságrendjét kiszámítja, és a 10210 csillagászati számhoz jut.

Az aminosavak amphoter-jellegének következtében kialakuló szerkezetváltozást (enolizáció-recemizáció") vizsgálta a közeg pH- és ionerôsségének függvényében. Mérései kiterjedtek a komplexképzôdés kutatására, ami fehérje-ligand nélkül is komplikált. Rendkívül érdekelte a savanyú és bázikus izoelektromos ponttal (pl. ..0) függô fizikai-kémiai alapváltozás.

Támadás érte egyes organikus vegyészek részérôl - kivéve Bruckner Gyôzô professzort -, kik az "enolizációban" nem látták a struktur-probléma megközelítését. Itt meg kell említenem, hogy Bruckner Gyôzô professzor tudta értékelni Apám ez irányú eredményeit és fel is használta egyik munkájában. Nem elhanyagolandó az sem, hogy Linus Pauling, ki fehérjekutatási eredményeiért Nobel-díjat kapott, szintén kiemeli a kettôs kötések kialakulásának jelentôségét.

Gróh Gyula, ki mindig a fizikai módszerek prioritását tartotta szem elôtt, errôl több összefoglaló elôadást tartott, az utolsót Londonban 1947-ben. Végül mikrobiológiai módszerrel is bizonyította a fehérjék racemizációját, és Nyilasi Jánossal együtt - egy hallatlan szellemes ötlettel - kidolgozta a racemizáció sebességét. Ez a "hattyúdal" nagy szívügye volt.

Sajnos nem érhette meg a számos gratuláló levél után a New York-i rákkutató intézet érdeklôdését.