Elõzõ rész

A kémia kifejezéseinek lefordítása a nemzeti nyelvre, mint láttuk, nem volt magyar specialitás. Az sem tekintendô annak, hogy arra is törekedtek, hogy a nemzeti nómenklaturában ugyanazt a logikus egyöntetûséget érjék el, ami a francia tudósok által kimunkált nevezéktan sajátja volt. A német Oken az elemek nevét a Kiesel-hez (az elemnek tekintett kovához) hasonlóvá alakította át, úgy hogy minden elem neve "el"-lel végzôdött. Az akkor már részlegesen sem sikerült. Oken nem volt ugyanis Németország legnagyobb hatású természettudósa, s az új szaknyelv szükségességérôl nem gyôzte meg a német nyelvterület legnagyobb vegyészeit.

Nálunk viszont a nemzeti kémiai nómenklatura kialakítására a XIX. század elsô évtizedeiben több ok miatt kedvezôbb volt a helyzet:
1. Nem volt egységesen kialakult magyar vegyészeti nyelv, nem volt mit kiszorítania az újnak.
2. A gyökeresen új magyar szaknyelv elterjedését és megerôsödését elôsegítette nyilván az általános magyarországi hangulat is, a purizmus által elôkészített talajba került a mag, s a reformkor honszeretetének melege segítette azt a fejlôdésben.
3. Az is nagyon sokat jelentett, hogy a magyar kémiai mûnyelv megteremtésére a javaslatot az az ember tette, aki a kémia magyarországi legfôbb tekintélyének számított, legalábbis az általa betöltött állása miatt.

Schuster János, a pesti egyetem kémiaprofesszora volt az, aki az egységes elvek alapján kidolgozott magyar kémiai mûnyelv tervezetét nemcsak elkészítette, hanem tanítványaival használatba is vétette.

Az utókor Schuster Jánossal nagyon mostohán bánt el. Különösen Szily Kálmán, a Természettudományi Társulat fôtitkára, a Nyelvtudományi Társulat megalapítója igyekezett Schuster halála után egy emberöltôvel lerontani az egykori kémiai nyelvújító emlékét, hogy kiirthassa azt a szaknyelvet, amelynek életképtelenségét akkor már sokan elismerték, de amellyel való szakítást nemzetietlen ténykedésnek érezték volna. Szerinte Schuster, a magyarrá váló nemzetiségiek szokásos túlbuzgóságával, minthogy új felfedezésekkel nem tudta meggazdagítani a kémiát, azzal töltötte idejét, hogy "magyar szóhangokból új neveket faragcsált a már meglevôk számára".

Nemrég került elô Schuster Jánosnak egy 1808-as, eddig ismeretlen kézirata, amelynek alapján vele kapcsolatban több, eddig tényként elfogadott adatot lényegesen revideálni kell. Kiderült ebbôl az iratból az, hogy a kémiai terminológia kérdése már akkor is egészen közelrôl érdekelte. Ismerte és méltányolta Nyulas Ferenc és Kováts Mihály mûveit is, sôt errôl cikket is szándékozott írni.

A késôbbiekben is láthatóan folyamatosan tanulmányozta a magyar nyelven megjelent kiadványokat. Különösen Kováts ásványtani lexikonában közzétett kifejezések hatása mutatkozik meg a Schuster által alkotott kémiai "mûnyelv"-ben, amelyet 1829-ben a Gyógyszerek árszabásában, majd a gyógyszerész tanítványai szakdolgozatszerû cikkeibôl ismerhetett meg elôször a magyar közönség.

Az új szaknyelv szokatlanságával és sok helyen magyartalan hangzásával még azokat is megdöbbentette, akik pedig egy ilyen bevezetését szükségesnek érezték. A mûnyelv egyik meggyôzôdéses híve, Fenyéri Gyula is így nyilatkozott:

"Lesznek, eleve látjuk, elegen, kik az itten felhozott, 's az Értekezések' folytában széltére elôkerülô új mûszavakon elborzadnak, s talán azoknak újólag leendô magyar fordítását kívánandják".

"A magyar szó, ha rossz is, jobb mint az idegen. A korcs szavak csak addig látszanak rosszaknak, míg meg nem szokja ôket az ember".

Schuster a mûnyelv megteremtésében Berzeliust követte, élesen elválasztotta a fémes és a nemfémes elemeket:

1. A fémek mind "-any" szóvéget kaptak. Egyrészt az arany szó alakja csábította Schustert erre az elhatározásra, másrészt pedig sajátos etimológiával az anya (any-a) szót vélte felfedezni az arany szóban. A családra való hivatkozása a továbbiakban is – mint látni fogjuk – megmutatkozott.

Az -any szóvéget még az ôsi magyar fémelnevezések végére is rákényszerítette. Így lett a rézbôl rézany, a vasból vasany, ezüstbôl ezüstany (vagy pedig Kováts Mihály etimológiáját követve üstany). A nátrium neve a sziksóból szikany, a káliumé a hamuzsírból hamany, az antimon (Kováts Mihály dárdafénye nyomán) dárdany, a tellur (Kováts földérce után) földany, a bárium sulyany, az ozmium szagany, a tantál nemitany stb. Ekkor született a higany neve is, bár próbálkozott a szerdannyal is, arra gondolt ugyanis, hogy latinban a higany ugyanattól a Merkur bolygótól kapta a nevét (mercurius), mint a szerda nap (dies Mercurii).

2. A nemfémek nevét úgy alkotta meg, hogy azok ó-ra, vagy ô-re végzôdjenek. Általában az illetô nemfém sajátságára utaló melléknevek képezték a szó alapját.

A hidrogén így gyúló vagy vízõ, a nitrogén fojtó, az oxigén savító, a klór (Kováts zöldellôjébôl) zöldlô, a bróm bûzlô, a jód iboló, a foszfor (Kováts világosítójából) villó nevet kapott az 1829-es általános magyar kémiai elkeresztelésben.

A vegyületek elnevezése mutatja elsôsorban a mûnyelv logikus voltát. Az ún. tökéletes oxidok "-ag", az ún. tökéletlen oxidok "-acs" szóvéget kaptak. Schuster valószínûleg az "agg" (öreg") és az "öccs" szóra utalt e testvérvegyületek esetében.

A sók közül az oxisók elnevezése is tükrözte Berzelius tanítását arról, hogy a sók a savak és fémoxidok (bázisok) összetételébôl állanak, pl. ezüst-nitrát: fojtósavas ezüstag. A haloidsavak nevét az illetô elembôl képezte Schuster, pl. klorid: zöldlet, jodid: ibolat.

A szerves vegyületek számára ugyancsak egységes elv szerint igyekezett neveket kialakítani. Így pl. az alkaloidok közül a veratrumban (zászpa) elôforduló veratrin: zászpadék, a nadragulya atropinje: nadragulyadék stb.
 
 

A Schuster-féle új mûnyelv, minden erôltetettsége ellenére a pesti egyetem vonzókörében igen gyorsan elterjedt. Erdélyben viszont már nem túl sok hívet talált magának. A magyarországi követôknek sem tetszett a mûnyelv minden részlete, ezért alighogy Schuster János 1838-ban meghalt, revízió alá vették a szóalkotásait. Az új nyelvújítók csoportja, amelynek vezetôje Bugát Pál volt, s amelyben a legtöbb munkát mellette Irinyi János fejtette ki, elsôsorban azt vetette az elhunyt szemére, hogy nem vette eléggé figyelembe a magyar nyelv természetét, s ott is erôltette a fémek "any" szóvégzôdését, ahol az rossz hangzású volt. Különösen a nikkel neve: ingerlany ingerelte nagyon Bugát fülét. Javasolta, hogy a rézany, mészany helyett is a rézeny, mészeny elnevezést vezessék be.

A mûnyelv megalkotásában részt vett Mannó Alajos gyógyszerész is, akinek 1842-ben közzétett Orvos-gyógyszerészi vegytanában láthatta a közönség elôször a megújított mûnyelvet.

Bugát és Irinyi szóalkotásainak kémiai szempontból való "rendszeresítése" s az összetett szavaknak bizonyos elvek szerinti "alkotása" viszont Nendtvich Károly mûegyetemi, helyesebben ipartanodai tanár munkája volt. Nendtvich volt ennek a csoportnak legszakértôbb, egyben legkevésbé túlzó alakja. Különösen az ásványtani nyelvújítással szemben foglalt el ellenzéki álláspontot, azokkal szemben "kik a' cölestint mennylének, a' serpentint kigylának, a' gránitot maglának nevezik".

A Bugát – Irinyi – Nendtvich-féle megújított mûnyelv szerkezetében nem is tért el lényegesen az eredetitôl. Abban mutatkozott a legnagyobb különbség, hogy nem tett különbséget fém és nemfém között, minden elem megkapta az eddig csak a fémeknél használt "-any", illetve, ahol a jobb hangzás megkívánta, az "-eny" végzôdést. Volt, ahol csak átalakították Schuster elnevezését – ennek az elvnek megfelelôen, így lett pl. az ibolóból iblany, a villóból vilany, a bûzlôbôl büzeny, más esetben viszont új neveket alkottak. Akkor lett pl. a könnyû hidrogénbôl köneny, az éltetô levegôbôl, az oxigénbôl éleny, a halványzöld klórból a halvany stb. Természetesen az idôközben felfedezett elemek is új nevet kaptak, mint pl. a vanádium szineny. A magyar kémiai mûnyelvnek ez a formája vált általánossá, a különbözô szerzôk csak lényegtelen változtatásokkal próbálkoztak.

A vegyületek nevének képzésében annyiban tértek el SchustertôI, hogy az ott csak az oxidokra alkalmazott módszert minden vegyületre kiterjesztették, pl. higiblacs (HgI), higiblag (HgI₂), legkönecs (NH₂), legköneg (NH₃), legfelköneg (NH₄), legecssavas legköneg (NH₄NO₂).

A szerves vegyületek elnevezését is továbbfejlesztették. A szerves gyökök szóvégzôdését az elemekhez hasonlóan alakították ki, pl. Szennert János könyvében: etil: égeny, cianid: kékeny, szalicil: füzany, formil: hangyany, oxalil: sóskaany stb. Az alkaloidok neve pedig mind "-al"-ra végzôdött (pl. brucin: ebvészal, morfin: szunnyal, koniin: bürokal stb.).

Ez a megújított nyelv rövid idô alatt széles körben elterjedt. Az akkor még különálló Erdély természettudósai azonban még most sem adták be teljesen a derekukat. A Kolozsvárt megjelenô Természetbarát hasábjain ismételt támadások hangzottak el. Jánosi Ferenc alapos tanulmánya alapján a Tudományos Akadémia 1847-ben külön ülésen tárgyalta meg a mûnyelv kérdését. A vitában a mûnyelv védelmét Nendtvich Károly látta el, aki büszke volt arra, hogy

"nem bír egy európai nyelv is mûszavakkal, mellyek a tudomány mostani állásához képest olly rendszeresen, s olly következetesen volnának kidolgozva, mint hazánk nyelve".

"miszerint veszélyes és káros lenne a' már lábrakapott magyar vegytani mûnyelv rendszerét ... újra kérdésbe venni, 's ez által romlással fenyegetni: a hibák és hiányok javítását 's pótlását az idôtôl és a tudományok haladásától lehetvén és kellvén várni".

"Az égvénygyökökhöz tartozik a hamany, szikeny, és a lavany. A hamany a fémek legkönnyebbike, mert fajsúlya csak 0,86; az élenyhezi nagy vonzalma miatt kôolajban tartandó, melly utolsónak alrészei a szén- s köneny. Élennyel egyesülve a haméleget, vagy növényégvényt képezi ... Vízzel képezi a hamélegvízegyet, vagy haméleget, mely a szerves testeket nagy részt megrontja ... "

A szabadságharc elôtti nemzeti öntudat nagyon büszke volt a különleges magyar kémiai mûnyelvre, amely a Habsburgok s az osztrákok elleni tüntetés egyik formájának is tekinthetô. Ez védte ezt a különleges szaknyelvet a szakvonalon nem egyszer felmerült ama vélemény ellen is, hogy elszigeteli ez a nyelv hazánk tudósait a nyugati vezetô tudományos köröktôl.
A továbbiakban idôben kissé elôre kell futnunk, hogy a kémiai magyar nyelvújítás termékének, az ún. vegytani mûnyelvnek sorsát végigtekinthessük.
 
 

Hogy milyen mértékben volt függvénye a magyar kémiai mûnyelv a társadalmi törekvéseknek, rövidesen bebizonyult. A szabadságharc bukása a nemzetet mély fásultságba taszította, az önkény levétette a díszmagyart, vele együtt minden kényszer nélkül lomtárba került a magyarkodásnak egyik jellegzetes tünete, a kémiai mûnyelv is. Az egykori legmeggyôzôdésesebb hívek fordultak el az eddigi elvektôl. Nendtvich Károly is így nyilatkozott 1854-ben kiadott könyvében:

»Meggyôzôdtem a felôl is, miszerint az egész világtól és minden nyelven elfogadott görög mûszavakat a magyarban szintoly jól használhatjuk, mint akár mi más nyelvben, s hogy a magyar nyelvre nagyobb barbarizmus azt mondani "halvsavas haméleg" vagy "könkéneges könleleg" mint "chlorsavas káliumoxid" vagy "hidrotionsavas ammóniak"«.

"azon mûszavak használtattak ... amelyek a magyar vegyészek egyetértése következtében elfogadtattak és használatban mentek".

A magyar kémiai mûnyelv reneszánsza nem tartott sokáig. Ahogyan elmúlt a kiegyezés keltette elsô fellángolás és bekövetkezett az elsô kiábrándulás, megsokasodott a mûnyelv ellenzôinek száma. Még olyanok is megszólaltak, mint a turini remete, Kossuth Lajos, akit nem ragadott magával a kiegyezés körüli naiv álmodozás. A vegytanban – írta –

"a nyelvújítási túlzás már csak azért is nagyon kényes dolog, minthogy úgy az egyszerû vegyelemekre, mint azok összetételére nézve az egész mívelt világon ugyanazon egy jelvények vannak használatban." "E jelvényekkel a közélet által vont határon túl is mintegy rendszeresen ellentétbe helyezkedni, bizony sem szükség nem volt, sem a tudománynak nem válik elônyére".

1. Aminek nincs nemzetközi elnevezése, magyar mûszóval jelöljük.
2. Amire jó magyar szó van, ne használjunk helyette idegent.
3. Kivételesen az általánosodott rossz magyar szót is használhatjuk.
4. Ha nincs megfelelô magyar szavunk, akkor az esetleg magyarosabbá tett idegen szót használjuk.

Ezeket az alapelveket lényegileg a késôbbiek során mindenki magáévá tette, s mai szaknyelvünk ezeken az elveken alapul. Az elvek közül kettôvel kapcsolatban azonban még elég sok vita volt. Nem lehet ugyanis egyértelmûen eldönteni, mit nevezhettek "általánosodottnak" a nyelvújítási szavak közül. Amikor a hetvenes évek során a nyelvészek és természettudósok koncentrált támadásainak hatására viszonylag gyorsan áttértek a nemzetközi kifejezésekre, illetve a régi magyar elnevezésekre, Ilosvay Lajos igyekezett visszahozni a kénesô szót is, végül mégis a nyelvújítási higany maradt a gyôztes. Ezenkívül viszont csak a horgany név maradt meg korlázotott területen, s a vegyületek neve közül is megôrzött egyet a használat, a szénkéneget.